326
  • figyu
    #286
    amúgy az lehet az ellentmondás feloldása, hogy amit 48-ban felfedeztek, azt újra fel lehet fedezni 65-ben is, ha a 48-as "elfelejtődött/elkavarodott/nem hitt benne senki"
  • figyu
    #285
    Amiről te beszélsz az a COBE, azt kifejezetten a háttérsugárzás pontos mérésére küldték fel.

    Amiről én írtam, azt a wiki így írja le:

    1965-ben Arno Penzias és Robert Woodrow Wilson a Bell Telephone Laboratories Crawford Hill-i telephelyén egy Dicke-radiométert építettek, melyet rádiócsillagászat és műholdas kommunikáció céljaira szántak. Műszerük 3,5 K-es antennahőmérséklet-többlettel rendelkezett, amiről nem tudtak számot adni. Miután telefonhívást kapott Crawford Hill-ből, Dicke ezt mondta: „Fiúk, megelőztek minket.” ("Boys, we've been scooped.")[7] A princetoni és Crawford Hill-i csoportok találkozóján megállapították, hogy az antennahőmérséklet valóban a háttérsugárzás miatt van. Penzias és Wilson 1978-ban a felfedezésükért fizikai Nobel-díjat kaptak.
  • teddybear
    #284
    A Bibliával az a gond, hogy amikorra lejegyezték a benne szereplő történeteket, már eltelt egy-két nemzedéknyi idő. Ez alatt meg "csiszolódott" a sztori.
    Másrészt meg, csak az én tudomásom szerint vagy háromszor írták át a szöveget amióta az első lejegyzés megtörtént. Nem kicsit változtattak rajta, gyakran egész szakaszokat hagyva ki, vagy beletoldva. Csoda, hogy mégis hagytak valamit az első változat szövegéből benne.
  • teddybear
    #283
    Csak egy megjegyzés: azt a műholdat, amiről beszéltél csak 89-ben lőtték fel. A háttérsugárzást 48-ben jósolta meg Gamow, Alper és Hermann.
    A következő említése Dicke és zeldovics publikációjában történt.
    1964-ben Doroskevics és Novikov számolt be a megfigyelt háttérsugárzásról.
  • globint
    #282
    Már elnézést, de ezen az alapon a fáraók feljegyzései, a maják feljegyzései, és persze a sumér agyagtáblák sem mérvadók. Nem értem, ha valamit évezredeken keresztűl pontról pontra lemásolnak, így őrizve meg az üzeneteket, történeti leírásokat, az miért nem hiteles, míg a földből kiásott, egy két példányban meglévő agyagtáblácska meg "hiteles"!
    A gond talán ott van, hogy sokan abból indulnak ki, hogy a bibliában csak "mesék" vannak, holott a leírások 90%-a megtörtént valós esemény leírása, 10%-a pedig "látomás". Ne dobjuk ki a 90%-ot, a 10%-ért. Hidd el, a különböző leletekben sem jobb a történeit leírás / látomás arány.
  • figyu
    #281
    itt is tévedtem, nem az első pár másodperc az ismeretlen, a legelső fázis kezdete:
    Planck-időszak; 10e-43s
    a Planck idő meg az "elképzelhető" legkevesebb: "ennél rövidebb időtartam alatt nincs értelme összehasonlítani az Univerzum előző és következő állapotát."
    Hogy ez miért van így, miért van Planck távolság is azt sose tudtam felfogni, de én csak egy egyszerű mérnök vagyok.
  • figyu
    #280
    Ezt sose fogjuk megtudni, legfeljebb akkor lehetőséget kapunk istentől lehetőséget egy kérdésre :)
    Akkor ki kéne dumálni még egy kérdést is, hogy mi van a fekete lyukban, azt se tudhatjuk meg soha más módszerrel.
    Mindkettőnél ugyan az a gond: nem jut el hozzánk az információ.
  • fkomment
    #279
    Az időutazásról mostanság bizonyították be hogy "lehetetlen", de ha nem volna az akkor azt mondanám hogy az ősrobbanást egy kiváncsi ember okozta, aki visszaküldött az időben egy robotot a robbanás előtti pillanatra hogy megnézze mi történt. És ezzel véletlenül beindított valamilyen láncreakciót így megalkotva a világot amelybe beleszületett. :D
    Hogy ez ciklikusan folytatódik akkor az ősrobbanás mindig egy pillanattal korábban történik meg aminek akár még köze is lehetne az idő múlásához. :P
    (De ezt a hozzászólásomat nem kell komolyan venni.. Ez csak az én elmém szüleménye.:) )
  • ancsil
    #278
    "Ha lehetséges végtelen energia, akkor a perpetum mobile is lehetséges"
    ezt nagyon rosszul tudod...
    az örökmozgó nem energiamennyiség kérdése, hanem hatékonysági probléma.
    az örökmozgó klasszikus értelemben nem termel energiát a saját működtetésén kívül, azonban, mivel 100%- os hatásfok nem valósítható meg, így örökmozgót sem lehet létrehozni.
    ha még kinyerni is akarsz energiát, akkor még nagyobb a probléma, mivel az ezzel az anyag/energia megmaradás törvényét sérted meg.
  • figyu
    #277
    "3 fok Celsiust." -ez így rossz, az 3 Kelvin
  • torreadorz
    #276
    Az ösrobbanást én is elhiszem. A probléma az ősrobbannás előtti állapottal van.
    Az szépen le van vezetve hogy volt az ősrobbanás és hogy utánna mi történt.
    A gond azzal van, hogy mi robbant fel, miért robbant fel és miből keletkezett az ami felrobbant.
  • figyu
    #275
    Én hiszek az ősrobbanásban, szépen levezették. Csak az első pár másodperccel nem tudnak "elszámolni", ott végtelen energia+végtelen sűrűség picit problémás, de ezen nem akadok fenn :)

    A kozmikus háttérsugárzás gyönyörű és logikus bizonyíték. Itt picit előbb volt meg az elméleti levezetés, aztán a gyakorlat. Konkrétan az USA fellőtt egy kommunikációs műholdat, és nagy gondjuk volt, hogy miért mér a semmiben 3 fok Celsiust. A mérnökök törik a fejüket, keresik a mérési hiba okát. Ekkor rájuk csörögtek az elméleti fizikusok, hogy nem találtak-e véletlenül pát fokot? Mert ha igen, akkor ők tudják mi az :)
  • torreadorz
    #274
    "még az is lehet, hogy információt is megtanulunk vele a fénysebességnél gyorsabban küldeni (kvantum-radar), de az majdhogynem biztosra vehető, hogy mi nem fogunk fénysebességgel utazni."

    És nem is feltétlen kell. Bár ez a kutatás még gyerekcipőben jár (én is olvastam a cikket), úgy tünik hogy a részecskék párban vannak, és az egyik állapotának a változását azonnal leköveti a párja is, ráadásul ez úgy tünik azonnal bekövetkezik (tehát gyorsabban mint a fénysebessége).
    És mivel te is részecskékből állsz, ha valamiképpen rávehetők lennének a tested alkotó részecskéket hogy a párjuk is hasonlóan viselkedjen például elképzelhetőnek tartom hogy kvázi le tudnál duplikálodni úgy hogy a távoli helyen is megjelennél egy időben az ittenivel. Persze ez még a fantasztikumba tartozik és talán nem is lehetséges, mindenesetre jól példázza, hogy akár teljesen elképzelhetetlen módszerrek is lehetséges a fénysebességnél gyorsabbi utazás.
  • figyu
    #273
    "A törvény helyesen ha jól tudom, az ENERGIA nem vész el, csak átalakul"
    Einstein óta ugyanaz mint az
    "A törvény helyesen ha jól tudom, az ANYAG nem vész el, csak átalakul"

    Az "E = m*c*c" az anyag-energia ekvivalencia törvénye.
    Érdekesség: A c*c olyan nagy szám, hogy a Hirosimai atomrobbanáskor 1.5 gramm anyag alakult energiává.
  • torreadorz
    #272
    "végtelen energiából bármennyi anyag keletkezhet."
    Na igen, de remélem tudod ez csak a válasz megkerülése. Ha lehetséges végtelen energia, akkor a perpetum mobile is lehetséges és máris ott vagyunk hogy bukik a fizika. Ha viszont nem lehetséges végtelen energia, akkor kérdéses a világegyetem létrejötte
  • Balumann
    #271
    "Kezdve az anyag nem vész el csak átalakul törvénnyel, ami pont a világegyetem keletkezésénél bukik el."

    A törvény helyesen ha jól tudom, az ENERGIA nem vész el, csak átalakul. Az anyag is átalakulhat, energiává.
    A kvantumfizika még biztosan fog sok fejtörést okozni, és valószínűleg sok mindenre fel fogjuk tudni használni, pl. informatika (kvantumszámítógép), még az is lehet, hogy információt is megtanulunk vele a fénysebességnél gyorsabban küldeni (kvantum-radar), de az majdhogynem biztosra vehető, hogy mi nem fogunk fénysebességgel utazni.
  • torreadorz
    #270
    Ez igazából két dologtól függ:
    1, mennyire van nyomos érvük a háborúra.
    2, mennyire tününk ellenfélnek.

    az első pontot nem tudjuk befolyásolni, a ketteset igen. Ebben most elég rosszul állunk. A kettes pont ahhoz hasonlít mint a riasztórendszerek a kocsiban. Nem az a kérdés hogy a tolvaj el tudja-e lopni (el), hanem hogy mennyire macerás neki.
  • figyu
    #269
    Saját magunk fejeltségi szintjét se tudnánk visszaverni. Ha ledobnak 10 hidrogénbombát vagy nagy adag ideggázt pislogni se lesz időnk. Vírusok is alkalmasak.
    És nem kell totális pusztítás se: a tömegpánik épp elég a civilizáció pusztulásához, azután az elszigetelt csoportokkal már a Hun lovasíjjászok is könnyedén végeznének.
  • figyu
    #268
    "anyag nem vész el csak átalakul"-t Einstein megdöntötte az E=m*c*c -vel.

    Ha megengeded az energiává alakulást is, akkor az ősrobbanással sincs gond: végtelen energiából bármennyi anyag keletkezhet.
  • szasz85
    #267
    Van logika abban amit korábban írtál, hogy ki mennyire fejlett és ki milyen messze tud utazni, bár kérdés érdemes e háborút indítani egy kevésbé fejlett civilizációnak a Föld ellen, lehet ide tudnak jönni de ha nem olyan hiperfejlettek akkor könnyen megeshet hogy visszaverjük őket.

    Én inkább mennék kicsit messzebb minthogy megkockáztassak egy háborút, amit lehet megnyerek de akkor is erőforrás pazarlás.
  • torreadorz
    #266
    "az akkori ember ismereteinek mondott ellent, nem a fizika törvényeinek."

    Szerintem meg csúsztatsz. Ezek a dolgok az akkori ember által ismert fizikának mondtak ellent. Mint kiderült jogosan. És most megint vannak elképzelések amit ellentmondanak a mostani fizikai törvényeknek. Az hogy jogosan vagy majd később kiderül.

    Jelenleg pont a kvantumfizika területén születnek(születtek) olyan felfedezések, amik megváltoztatták a világról alkotott elképzelésünket. A relativitáselmélet mutatott rá arra, hogy a korábban többszáz éven át uralkodó newtoni fizika nem teljesen illeszkedik a világunkra, apró vagy óriási méretekben sok minden teljesen máshogy viselkedik. Heizenberg kutatásai pedig azt bizonyitották, hogy jó eséllyel sohasem fogjuk teljesen megismerni a világegyetemet. Sok féltudományos ember ma azt mondja, hogy minden kiszámitható lenne ha ismernénk az összes változót, és csak idő kérdése hogy ezeket megismerjük. A hezienberg féle határozatlansági elv pedig pont azt mondja ki, hogy sohasem lesz a birtokunkban az összes változó.

    Az univerzum méretét és bonyolultságát figyelembe véve pedig azt hiszem kijelenthetem hogy a ma ismert összes fizikai törvény idővel meg fog dőlni bizonyos esetekben. Kezdve az anyag nem vész el csak átalakul törvénnyel, ami pont a világegyetem keletkezésénél bukik el.
  • figyu
    #265
    "de nem olyasmi az elv hogy a vízből kinyerik a hidrogént és azzal hajtják az autót?"

    Igen, de pont annyi energia kell a víz lebontásához, mint amit visszanyersz a hidrogén elégetésekor. Szóval "viz az energiaatvivo kozeg", ahogy kvp leírta.
    Gyakorlati probléma, hogy a hidrogén átdiffundál a fémeken. Nagy nyomáson vaszélyes (nyomás + robbanásveszély)
    kvp "Szerintem a tiszta villamos rendszer jobb..."-megállapításával abszolút egyetértek, döbbenetes aksikat fejlesztetek ki. Ott tartunk, hogy fél kilós aksival ~10 percig hegeszteni lehet! Litium-Polimer (LiPo), bár ez is veszélyes, ha fizikailag megsérül nem szabad hogy víz legyen a közelben, mert a lítium agresszíven reagál a vízzel.

  • fkomment
    #264
    A mostani "fizika törvényei" sem többek mint az "ember ismeretei".
    Avagy mondhatnám hogy a fizika törvényei állandók de az ember őket meg nem ismerheti. :)
    A CHIP magazinnal pedig semmi probléma, nem ők találják ki a híreket ők pusztán tudósítják azokat. És a CHIP magazin nem tudományos hanem IT-technológiai hírforrás, és abba a vezeték nélküli energiatovábbítás is beletartozik, ha meg akarsz szabadulni a gépet körülvevő sok hülye kábeltől meg az elemekkel működő egerektől és fülhallgatóktól.
    Most biztosan nem tudom a vízautós témát (a testvérem ért hozzá jobban), de nem olyasmi az elv hogy a vízből kinyerik a hidrogént és azzal hajtják az autót? Hidrégon hajtású autókkal pedig már kísérleteznek nem? (de mondom a testvérem alaposabb vitát tudna ez ügyben folytatni)
  • kvp
    #263
    Par megjegyzes:
    -Ha a fenysebessegnel nem is lehet gyorsabban menni, de a gravitacios tertorzulas felhasznalhato a megteendo ut leroviditesere.
    -Jelenleg az emberiseg altal kozismert tudas es a jelenlegi technikai szint alapjan eloallithato leggyorsabb jarmu a fenysebesseg megkozelitesere alkalmas Bussard ramjet. (a hajtomu reszet nemsokara tesztelik az iss-en, a reszecskegyujto rendszer mar tobb uszondan ki lett probalva, a fuzios reaktort pedig fejlesztik) Elonye, hogy minel gyorsabban megy a hajo annal lassabban telik a fedelzeten az ido. (igy 600 fenyev megteheto rovidebb ido alatt is, csak kozben itt a Foldon telik el 600 ev, de az utasok szamara nem)
    -A vezetek nelkuli energiatovabbitast hasznalja peldaul a Fold is, napfeny formajaban, de a radiok is igy mukodnek. (regen lehetett detektoros radiokat kapni, amikbe nem kellett elem, de ezt hasznaljak az rfid tag-ek is)
    -A Tesla fele energiatovabbito rendszer es a 'halalsugar' sajnos ugyanaz. Ugyanis rajott, hogy a rendszerenek mellekhatasa, hogy az elolenyek nem toleraljak a Fold magneses vedoburkanak lebontasa miatt megnovo sugarzast. Egyebkent szerint a legkor ionizaciojat, azaz plazma allapotuva alakitasat hasznosito radio adoja nagyon jo otlet, foleg a rontgencsoveket hasznalo valtozat. Az, hogy az igy atvitt emp hullam a mai legtobb elektronikat tonkretenne nem igazan merult fel akkoriban, de akkora energiaszintet hasznalt volna, hogy az mar az elolenyekre is kozvetlen hatassal jart volna. (A technologia: Ha egy megfelelo mezovel kikapcsoljuk a Fold vedopajzsat, akkor a kozmikus sugarzasbol viszonylag egyszeruen lehet elektromos energiat nyerni a felszinen.) Halalsugarnak akkor kezdte hivni amikor rajott, hogy ez igy nem nyero, tobbek kozott ezert is allitotta le a rendszer fejleszteset. A legkori nyomason is mukodo linearis reszecskegyorsitoja nagyon jo szabadalom, ebbol indult ki kesobb Farnsworth. Kar hogy az eredeti jo otletet Hirsch elrontotta es csak Bussard jott ra a megoldasra. Viszont legalabb tudjuk hogyan kell elektrodinamikus confinement-et hasznalo fuzios rendszert kesziteni es csak a hutessel es az iranyitassal vannak gondok. (az utolso 3 Bussard fele prototipus leolvasztotta magat, a halala ota meg az amerikai hadsereg nem publikal semmit, pedig a szenatustol mar egy jarmufedelzeti prototipusra is kaptak penzt)
    -Vizzel hajtott autok: gozautok (energiaforras: tuzeloanyag), hidrogenhajtasu autok (energiaforras: elektromos aram), durranogazos autok (energiaforras: a fekezeskor visszanyert aram) Mindharom esetben a viz az energiaatvivo kozeg feladatat latja el. Szerintem a tiszta villamos rendszer jobb...
  • ancsil
    #262
    persze, lehet vezeték nélkül energiát továbbítani, hiszen a rádióadás is lényegében az, csak a hatásfok a kérdéses...
    a chip magazin meg talán nem a legautentikusabb hírforrás tudományos szempontból...
  • ancsil
    #261
    "Az akkori emberek szemével ellentmondott volna a fizikai törvényeknek az hogy az ember repülhet, vagy hogy eljuthat a Holdra."
    az akkori ember ismereteinek mondott ellent, nem a fizika törvényeinek.
    "Az emberek nem bírják a bezártságot úgyhogy mindenképpen ki fognak találni valamit hogy kijussunk más helyekre.."
    igen, ha a fizika ma még nem ismert törvényei megengedik.
    nem tartom kizártnak, hogy vannak a fizikának olyan területei, amelyek ma még nem ismertek, de egyelőre úgy tűnik, hogy az alaptörvények elég jól megállják a helyüket, nem nagyon látszik kibúvó alóluk.
    a hozzáállásommal meg nem értem, hogy mi a problémád. a tudomány már csak ilyen - szkeptikus, amikor az alapokat feszegető kétségek merülnek fel, de azonnal beépíti az ismereteibe, ha bebizonyosodik az új igazsága.
    a vízzel hajtott autóval meg semmi bajom- sem lenne, ha megvalósítható lenne, de egyelőre csak a spanyol féle blöffig jutottunk el :)
  • fkomment
    #260
    Az RSS-ről jut eszembe. Ki gondolta volna 300 éve hogy egy 10 oldalas levél elküldhető lesz Londonból Kínába 1 percnél rövidebb idő alatt? (persze ez távoli példa a fénysebességes vitához, hisz a levél elveszti fizikai mivoltát)
  • fkomment
    #259
    "ancsil": "nja, már csak tesla hiányzott..."
    roliika szövegéből a vezeték nélküli energiatovábítás tényleg igaz. (Olvastam a CHIP magazinban :) )

    "torreadorz": "Szóval én nagyon szüklátókörünek gondolom itt az emberek egy jó részét akik mintha még hiradót sem néznének.."
    Én például nem nézek híradót, se tévét..:P
    RSS a jövő!!! :D
  • torreadorz
    #258
    "Én csak azt nem értem, hogy ha az a kiindulópont, hogy fejlettebbek miért feltételezzük, hogy nem találtak ki jobbat pl. olyasmiknél mint erőforrás nálunk az olaj. Nem abból kellene kiindulni, hogy az emberek, ha nem vigyáznak elcseszik a Földet. Mi van, ha ők okosabbak voltak?"

    Lehet hogy kitaláltak, de ez min változtat?
  • fkomment
    #257
    "ancsil": "csak az a gond ezzel a gondolatmenettel, hogy az acél és a kerék nem mond ellent egyetlen természeti/fizikai törvénynek sem, míg a fénynél nagyobb sebesség igen..."
    Az akkori emberek szemével ellentmondott volna a fizikai törvényeknek az hogy az ember repülhet, vagy hogy eljuthat a Holdra.
    A mostani emberek szemével nézve viszont már nem mond ellent. Most azt gondoljuk hogy nem lehet eljutni egy 600 fényévnyire lévő helyre kevesebb mint 600 év alatt. De valószínű hogy a jövőben másképp fogják gondolni. Az emberek nem bírják a bezártságot úgyhogy mindenképpen ki fognak találni valamit hogy kijussunk más helyekre..
    (Ahogy a szövegemből is kiolvasható nem állítom feltétlenül hogy gyorsabbnak kell lennünk a fénysebességnél csak azt állítom hogy 600 fényév távolság megtehető kevesebb mint 600 év alatt (remélhetőleg kevesebb mint 1 év alatt előbb vagy utóbb) )

    "ancsil":"tévedés.
    fizikailag nem lehetetlen, legfeljebb nem ismerték. (egyébként meg de, mert találtak olyan kerámiákat, amelyek kerékkel ábrázoltak járművet- hogy miért nem használták a gyakorlati életben, azt nem tudjuk.)
    egyébként, a gond azzal a gondolkodásmóddal, hogy "még nem ismerjük, tehát nem lehetetlen" az, hogy vannak olyan fizikai/természeti korlátok, amelyek nem áthághatók.
    ilyen korlát pl. az energiamegmaradás törvénye, vagy a fénysebesség is."

    Nem áthágni kell, hanem megkerülni, kijátszani. Ha szorgalmasan nézed a legfrissebb tudományos eredményeket akkor biztos találsz olyat amit eddig lehetetlennek hittél (pláne ezzel a hozzáállással).

    "Kryon":
    "Régebben olvastam valahol, hogy volt 1 matematikus aki úgy gondolta, hogy a jelenlegi matematika rosszul lett felépítve, ezért az elejétől nekiállt mindent újra levezetni axiómák nélkül. Életműve azóta is ott porosodik egy könyvtár mélyén."
    Nekem úgy rémlik hogy több féle matek is felállítható más axiómák választásával, de nem fog lényegében különbözni a jelenlegitől. (de csak rémlik, szóval lehet hogy tévedek)

    "ancsil":
    "anyagot még nem teleportáltak, csak kvantumállapotot."
    Úgy van.

    "roliika":
    Le lehet most már szállni az axiómákról. Az axiómák elemi kijelentések úgy hiszem melyekről bizonyítás nélkül mindenki be tudja látni hogy igaz. (ha jól emlékszem) (Az axiómáknak semmi köze a dolgok elnevezéséhez: szék, repülő, stb..)

    "ancsil":
    Mi a bajod a vízzel hajtott autóval?? :)

    (14:14-ig jutottam. Most ebédelni megyek..) :D
  • Anaid
    #256
    Én csak azt nem értem, hogy ha az a kiindulópont, hogy fejlettebbek miért feltételezzük, hogy nem találtak ki jobbat pl. olyasmiknél mint erőforrás nálunk az olaj. Nem abból kellene kiindulni, hogy az emberek, ha nem vigyáznak elcseszik a Földet. Mi van, ha ők okosabbak voltak?
  • torreadorz
    #255
    Mellesleg én még mindig visszatérnénk ahhoz, hogy az idegenek nem ezer milliárd fényévről fognak idejönni és nem lesznek hihetetlenül fejlettek.

    Az hogy a Földön nincs semmi ami másnak ne kéne, baromság. Persze ha az egész univerzumot veszed akkor ez lehet igaz, de mi hány lakható bolygót is találtunk mondjuk 100 fényéven belül? nullát?

    Simány elképzelhető hogy van egy idegen civilizáció néhány tucat fényéven belül, akik már képesek néhány tucat fényévet megtenni, de többet nem. És ha valamiért kell nekik a Föld akkor ide fognak jönni, mert simán lehet hogy nincs a közelükben más ilyen bolygó. És kurvára leszarják hogy de egyébként 10000 fényévre meg kétszáz föld-szerü bolygó van, ha az nekik már túl messze van.

    Szóval én nagyon szüklátókörünek gondolom itt az emberek egy jó részét akik mintha még hiradót sem néznének... A sivatagban meg ölik egymást a törzsek a vizért, pedig hát mondhatnánk hogy mennyi viz van a sarkvidéken vagy az oceánokban... Csak hát az kurvára messze van nekik, egyszerübb a szomszédtól elvenni.

    Nem az az idegen faj fog idejönni, amelyik képes milliárd fényéveket szempillantás alatt utazni mert nekik mi tényleg hangyák vagyunk, hanem az amelyik csak 50 fényévet tud utazni, és szüksége van a Föld erőforrásaira.
  • Merces
    #254
    képzeld ha szétmásznak mindenfelé, az isten nem irtja ki őket.......
  • Merces
    #253
    de van, emberek nyüzüge kellemetlen jószágok amik ha nem eszik meg egymást időben elég kellemetlenek lehetnek.......
  • torreadorz
    #252
    "Semmi értelme az egész idegen invázió témának. Nincs a Földön semmi amit ne lehetne bárhol a univerzumban megtalálni. "

    Na ez elmegy ilyen utolsó mondásnak is...
  • Gamecube86
    #251
    Márpedig az a füzet kockás s nem pedig négyzetrácsos. Aki szerint ez máshogy van az simán csak búza és kötekedne :)
  • ancsil
    #250
    senki nem vonja kétségbe tesla zsenialitását, edisont is jól megszivatta egyen vs váltóáram ügyben, de kár misztifikálni a munkásságát, éppen elég beszédes a valós tevékenysége.
  • figyu
    #249
    "Semmi értelme az egész idegen invázió témának. Nincs a Földön semmi amit ne lehetne bárhol a univerzumban megtalálni. " ==
    Semmi értelme hogy tőlem lopjon bárki, hisz mástól is lophat.
  • roliika
    #248
    Kockás...négyzetrácsos fiaaam üjj le 1es! :DDD
  • roliika
    #247
    Nézd meg a szabadalmait kommentek nélkül. :)
    Fantaszta? Élete vége felé vezeték nélkül ő akarta ellátni az egész világot energiával...nem én. :D Ja meg volt halálsugara mint tudjuk. :DDD Jó hát kellett neki akkortájt a hírnév mert elég csóró volt, de a szabadalmai mai szemmel is wow kategória.
    Láttad az első fázis váltó trafót amit itthon építettek? Én igen. :) Papír masé, meg némi fém drót kicsit kuszán feltekerve...de tök jól működött és hatalmas újítás volt. :)
    A Kandó pesti épületében megtekinthető. Kicsit elcsodálkoztam, hogy jé...ez volt a "nagy csoda", meg mellette 3-4 lap kockás füzet lap próba számításokkal. :))
    Szóval akár még a régi megoldások is hathatnak elég ütősen. :) Újan.