193
  • wolruf
    #33
    Nagyon bonyolult hatás-ellenhatás ez, és nem mi fogjuk magunkon érezni igazán. Félelmetes akkor is, és aggasztó. Lásd Mars. Nem ismerem a pontos dinamikáját (na jó, a pontosat talán senki sem érte, csak sejti :) ), de ha a waterman által leírt folyamat lesz, akkor lesz még egy vörös bolygó, és még nem is kell messzire menni, hogy tanulmányozzuk.
    Mindenesetre én is úgy gondolom józan paraszt(i) ésszel, hogy valóban beleavatkozunk, de egy nagy hapcival (jégkorszak), kipucolhatja magát a Föld. Felmelegedéssel is, csak az nem egészen ugyanaz, mert ha nem felhőbe mennek át a folyadékok hanem kivándorolnak egy jól kitágított ózonlyukon, akkor az nem annyira vicces. Megszakértettem a témát :)
    Megoldás? Nincs. Globális összefogás lenne, erről pedig csak álmodni lehet. Szuicid lények vagyunk (vagy legalábbis a többség sajna ezt a gondolkodást vallja).
  • JoinR
    #32
    Amúgy sztem probléma az atomerőművel az az, hogy a folyóvizet felmelegíti, így halfajok tűnnek el. Az, hogy nem növekszik a tengerszint, nem igaz. Amellett, amiket már felsoroltak a megolvadó jég következményeiként, a hegyen is van jég, és az is elolvad, ami belemegy az óceánba. Tehát igenis nőhet a tengerszint, bár tény, hogy nem ez a fő probléma.
  • Doktor Kotász
    #31
    "hm. a golf áramlat éppen hogy nem évtizedek alatt állna le, mert ha eltűnik a jég, ami hűti északon, akkor akár a szezonális tavaszi/nyári jégolvadáskor is képes lenne alapjaiban megváltozni.
    a gond az, hogy a golf áramlat ugye télen nyáron fűti a nyugat európai partokat, melegebb, páradúsabb levegő alakul ezért, nagyobb csapadékmennyiséggel. ha ez elmarad, akkor eléggé szélsőséges lenne az európai időjárás is (helyenként aszályos, máshol meg igen hideg), tehát én azért aggódok továbbra is."

    Ha leállna a Golf áramlat, akkor Londonban olyan klíma lenne, mit Lapföldön...
  • Doktor Kotász
    #30
    "Az meg nem tud izgatni, ha leszakad MELLŐLE egy úszó jégtábla, az ugyanis kereken 0 miliméterrel emeli a vízszintet.
    Golf-áramlat: ha le is állna, azt nem hirtelen tenné, hanem hosszú évtizedek kellenének hozzá. Nem is lenne érte kár, mert az általa okozott hideg legalább ellensúlyozná a langyosabb teleket."

    Ezzel a gondolatmenettel ott van a probléma, hogy ezek az úszó jégtáblák támasztják meg a Déli-sark gleccsereit. Ha ez eltűnik, akkor a gleccserek gyorsabban csúsznak lefelé, és az már emeli a tengerszintet.
    A középkorban Velence épületei egy szinttel magasabban voltak.
    És nem az épületek süllyedtek meg, hanem a tengerszint emelkedett.
    SZóval a felmelegedés az tény, csak nem mi csináljuk a CO2-vel...
  • InterFoxSOFT
    #29
    Örülök neki, dögöljön csak meg az összes állat senkinek sem fognak hiányozni!:)
  • waterman
    #28
    grönlandon ilyenek alakulnak..
    nő a jég?
    Ice loss in Antarctica increased by 75 percent in the last 10 years...
    720ezer négyzetkilométer mínusz per év északon
    "They found that perennial ice (állandó! jég olvad) cover decreased by 720,000 square kilometres - a 14 per cent drop in one year (per év!). This is a dramatic change compared with the 7.8 per cent reduction per decade (per évtized) that has been recorded since the 1970s."
    thinning antarctic ice
    és ebben az utóbbiban leírják azt is, hogy miért gond, hogy a partvidék olvad. azért mert a két kilométer vastag jégtömeg a saját súlya nyomja a partok felé, ahol leszakadnak a peremei és elolvadnak. tehát a leszakadó jég azért gond, mert a kontinentális talapzat magasságáról szakad. de nem is az a baj, hogy szakad, hanem hogy összességében vékonyodik a déli jégpáncél.
    előfordulhat, hogy vannak hűvösebb pontok a déli sarkon, amik valamilyen okból az egyre szélsőségesebb időjárási viszonyok miatt alakulnak ki, de azok lokális jelenségek.
    hm. a golf áramlat éppen hogy nem évtizedek alatt állna le, mert ha eltűnik a jég, ami hűti északon, akkor akár a szezonális tavaszi/nyári jégolvadáskor is képes lenne alapjaiban megváltozni.
    a gond az, hogy a golf áramlat ugye télen nyáron fűti a nyugat európai partokat, melegebb, páradúsabb levegő alakul ezért, nagyobb csapadékmennyiséggel. ha ez elmarad, akkor eléggé szélsőséges lenne az európai időjárás is (helyenként aszályos, máshol meg igen hideg), tehát én azért aggódok továbbra is.
  • Kain
    #27
    Nagyrészt igazat adok neked, leszámítva a következőket.
    A Déli-sark jégpáncélja vastagszik a globális felmelegedés óta, mert:
    1. melegedés -> párolgás -> több csapadék (ami hó, gy.k.)
    2. a mérések szerint csökken az Antarktiszon a hőmérséklet
    Az meg nem tud izgatni, ha leszakad MELLŐLE egy úszó jégtábla, az ugyanis kereken 0 miliméterrel emeli a vízszintet.
    Golf-áramlat: ha le is állna, azt nem hirtelen tenné, hanem hosszú évtizedek kellenének hozzá. Nem is lenne érte kár, mert az általa okozott hideg legalább ellensúlyozná a langyosabb teleket.
  • Tripax
    #26
    Van értelme a nap energiának meg a hullám energiának. A járható út az ausztrál példa lenne ha jól emlékszem. Ahol is a megtermelt energiát egyfajta házi tárolókba vezették minden háznak külön tárolója volt de becsatlakozott a többi házhoz is. De a nappal lehet vizet is melengetni amit utána kevesebb energiával lehetne a már régi hálózatból magasabb hőre felmelegíteni. Persze ha nagyban gondolkodunk akkor ott a hullámenergia ami szinte kifogyhatatlan erő- és energiaforrás, nem beszélve arról, hogy teljesen környezetbarát kialakítások tervét is lehet már látni (bioszaporító).

    De mint tudjuk az energia ipar nem monokultúrális. Így a gázra szükségünk van mert hirtelen lehet vele gyorsan áramot fejleszteni (lsd. gázerőművek). Tehát néhány régebbi energia típusra azért nem kellene végleg keresztet vetni.


    A cél a fogyasztói társadalom megszüntetése és helyette az erőforráson alapuló társadalom létrehozása a cél -legalábbis nagyobb részben. Ehhez mondjuk nem árt ha a társadalmat felvilágosítjuk a jelenlegi technikai szintekről.
  • waterman
    #25
    nem szoktam ilyet írni fórumba, de te olyan sík h*ly* vagy, hoyg kár volt megszólalnod. szeretnék is rögtön elnézést kérni tőled amiért lehülyéztelek. megint elnézést amiért kétszer is.

    amit nem látsz:
    északi sark - jelenleg körbehajózható a jégsapka (eddig nem volt az). per pillanat a felületén olvad és az édesvíz hígítja a világtengereket. miért gáz ez? pl ettől leáll a golf áramlat, mivel pont azért alakult ki, mert a sós víznek nagyobb a hőtehetetlensége mint az édesvíznek. (pl -2 fokon fagy..) ha jól megnézed a golf áramlat rajzát van egy olyan rész ahol észak amerika előtt kereszteződik a hideg északról jövő áramlat a délről jövő meleggel (ami fűti európát). hogy lehet ez? a felszínen egy kilométer széles kb 80 méter mélységig működő víztömeg megy északra és alatta fél kilométerrel egy hasonló áramlik vissza. ha felhígul, akkor nem fog majd lesüllyedni a hideg víz északon (pontosabban nem elég mélyre) és a két áramlat ki fogja oltani egymást. hatás - főként észak európában kis jégkorszak szerűség.

    déli sark: 13 millió négyzetkilométer. ezen átlagban 2 KILOMÉTER vastag ÉDESVÍZ jégpáncél. ez is olvad. 2008ban egy texas méretű darabocska véletlenül levált. senki nem számított rá, mert azt hitték, hogy az a -20 -30 fok ami a déli sarkon van az elég. hát nem, mivel ott is megolvad helyenként a tetején a víz, az szépen kialakít a repedéseken egy víznyelőt és lefelé kiolvad a jégtömeg nagy része, úgy hogy felülről nem is látszik. hatás - tovább hígulnak a világtengerek.

    amit nem látsz: mivel a jégtakaró fehér és fényes, a beeső napfény nagyon nagy százalékát simán visszaveri a légkörbe, meg ki a világűrbe. na most ha ez elolvad, akkor elég sötétkék tenger marad helyette. ez viszont körülbelül egy nagyságrenddel több energiát képes felvenni, azaz jobban melegszik. ha pedig jobban melegszik a jégkocka környéke, akkor bizony gyorsabban is olvad, még több energia kötődik meg a vizekben, aztán érvényesül a tengerek hűtő-fűtő hatása és pl szimplán leolvadnak a gleccserek. tovább hígulnak az óceánok, tovább melegszik a szabadon álló szikla, amit eddig jótékonyan takart a gleccser. hatás - öngerjesztő folyamat alakul ki és a felmelegedés gyorsul.

    ja olyan is előfordul, hogy pl a nagy korallzátony szimplán kihal, ha túl meleg lesz körülötte a víz. szimplán elkezd "elsivatagosodni" több ezer faj pusztulhat ki, ha nincs élőhelye. ugyanez máshol is. jegesmedvék halnak éhen, a pingvinek meg nem tudnak felmenni a 200 méter magas jégfalra.
    ennek ellenére még több és még több üvegházhatású gázt eregetünk és jönnek az olyan okosok, akiknek lövése sincs de meg vannak győződve, hogy ez így jó.
  • Doktor Kotász
    #24
    "Bocs én még ma sem látom hogy a G.Felmelegedés létező dolog lenne...
    Emelkedik a tenger vízszintje?
    És azt, hogy fogja csinálni?
    Ha a pohár vízben lévő jégkocka elolvad a vízszint 0,0%-al fog növekedni hiszen a szilárd jégnek is van tömege..."

    Ad egy, hőtágulás. Ez minimális, mert csak a felszíni rétegek melegednek.
    Ad kettő, az a jég, ami nem a tengeren úszik, hanem a szárazföldön van, az elolvadva előbb-utóbb belefolyik az óeánokba. Például a Grönlandi jég.
  • mainruler
    #23
    A válasz nagyon egyszerű...sokkal kevesebb ember...mondjuk párszázmillió a 6 milliárd helyett...
  • InterFoxSOFT
    #22
    Bocs én még ma sem látom hogy a G.Felmelegedés létező dolog lenne...
    Emelkedik a tenger vízszintje?
    És azt, hogy fogja csinálni?
    Ha a pohár vízben lévő jégkocka elolvad a vízszint 0,0%-al fog növekedni hiszen a szilárd jégnek is van tömege...

  • Tetsuo
    #21
    Nem is a hulladektarolassal, hanem h Uranbol sem sok van, ill az ujabb eromuvek amik Plutoniummal mennek nagyobb hatasfokon, nagyon koltsegesek a beruhazasok.
    Igy senki politikus nem akar befektetni, hiszen 4-5 evnel nem gondolkodnak elobbre.
  • Doktor Kotász
    #20
    Nem a megtermelt hővel van problémája a tudósoknak.
  • Doktor Kotász
    #19
    "Aki meg nem hiszi, hogy gondok vannak, az vak, vagy nagyon buta.
    Még itthon is (pedig mi igen jó helyen vagyunk időjárásilag) szemmel látható és érezhető változás ment végbe csak az elmúlt 10 évben is. Szerintem mindenki a saját bőrén tapasztalhatja..."

    Erre csak azt tudom mondani, hogy az ókori rómaiak lepedőben meg papucsban mászkáltak. A középkorban volt egy kisjégkorszak, szóval az időjárás az ami egyáltalán nem stabil...
    Azt hol volt akkor CO2 kibocsátás.
    Például egy tehén nyolc személygépkocsinak megfelelő "üvegházgázt" bocsát ki...
  • Doktor Kotász
    #18
    ""Nem a kiégett hasadóanyag az igazi hulladék, hanem a feleslegessé vált szerkezeti elemek, a hűtőrendszer alkatrészei, stb.
    Dr.Kotász"

    Feleslegessé csak a fogyasztói társadalomban tud bármi is válni. Egy ökogazdaság mindent újrahasznosít."

    A rádioaktívvá vált vascsőből senki nem fog rádióaktív betonvasat önteni...
    Azért ennyi eszed lehetne. Tudod mi mindent raknak egy nukleáris hulladéktárolóba? Az atomerőműben használt vegyvédelmi öltözetet, gázálarcot, erőművi alkatrészeket, egyebeket. A kiégett hasadóanyag az elképesztő töredéke a nukleáris hulladéknak...
    Egy csomó erőművi bizbasz rádioaktívvá válik, és azt nem lehet csak úgy kidobni a szeméttelepre.
  • kvp
    #17
    Egyre inkabb oda jutunk, hogy nemsokara sorban epithetjuk az atomeromuveket csak azert, hogy legyen eleg energia a legkort regeneralo rendszereknek. Ellenkezo esetben ugyanis megfulladunk...
  • Doktor Kotász
    #16
    Tudod jól, hogy én is erre a hatásmechanizmusra gondoltam, csak éppen azt írtam, hogy ez a hatásmechanizmus nem feltétlenül működik...
  • Papirzacsi
    #15
    A sötétzöldekről jutott eszembe, hogy kint voltam tavaly az autómentes napon az Andrássy úton, ahol regiment sötétzöld tartott különféle programokat és előadásokat, miközben a környezetvédelem, energiatakarákosság zászlaja alatt reklámozták a Segway-nek nevezett kétkerekű járművet, ami még ahhoz is energiát használ, hogy ne boruljon fel.(lehet hogy keveset, ezt nem vitatom el tőlük, de akkor is energiát fogyasztm már ahhoz is, hogy álljon)
    Ilyen sötétzöldekre nincs szükségünk!
  • torreadorz
    #14
    "Az atomerőművel van egy olyan probléma, hogy az is irdatlan hőt termel"

    Hát általában ezért csinálnak atomerőmüvet :) Ez az irdatlan hő felmelegiti a vizet, majd jön a gőzturbina :)

    Egyébként per pillanat ha ki akarnánk váltani a fosszilis anyagokat akkor csak az atomenergia marad alternativa. Legalábbis ez az én véleményem. Csak hát van egy rakás nagyon buta de nagyon hangos ember, ők a sötétzöldek, akik annyira zöldek hogy tényleg még egy szélkereket sem engednek felszerelni mert juj mi lesz a madarakkal... Ha rajtuk mulna betiltanák az emberiséget vagy visszazavarnák a fára, mert juj mi lesz ha rálép egy hangyára... Egyébként a sötétzöldekből is látszik hogy a nagy demokráciánkban hogyan képes egy kicsi ámde annál hangosabb kisebbség az egész közösségnek óriásit ártani (pl. nem engedik a körgyürü nyomvonalát meghatározni, behülyitik a környező falvakat, ezáltal szopatnak másfél-2 millió embert, nem lehet hulladéképitőt épiteni miattuk, vagy atomtemetőt 1 km mélyre, mert behülyitik a környező lakosságot hogy juj majd jön egy földrengés ami egyébként 100 millió évente 1 van 9 es erősségü és az majd jól a felszinre hozza a sugárzó anyagot. Arról persze nem beszélnek hogy ez esetben ez lesz a legkisebb gondjuk...)
  • immovable
    #13
    Addig semmin nem fognak változtatni, míg a saját bőrükön nem érzik. Ez vonatkozik egyénre, cégcsoportokra, kormányokra, országokra, régiókra, stb.
  • debut12
    #12
    Mielőtt lehurrogtok, én is valahol olvastam. Az atomerőművel van egy olyan probléma, hogy az is irdatlan hőt termel, és józan paraszti ésszel végiggondolva lehet benne valami. Max nem juttat káros anyagokat a légtérbe!
  • Dany007
    #11
    Ez így igaz. Nem véletlenül hívják üvegházhatásnak.

    Szerintem a kutatók talán azért tévedtek, mert nem vették figyelembe, hogy a környezet szennyezés, legyen az bármi nemű, évről évre exponenciálisan növekszik!
    Bizonyos folyamatok 'gerjesztik' egymást, Kína is egyre növekszik gazdaságilag, és ott él a Föld 1/6-oda. Azért oda kell energia, meg miegymás is.

    Aki meg nem hiszi, hogy gondok vannak, az vak, vagy nagyon buta.
    Még itthon is (pedig mi igen jó helyen vagyunk időjárásilag) szemmel látható és érezhető változás ment végbe csak az elmúlt 10 évben is. Szerintem mindenki a saját bőrén tapasztalhatja...
  • T0nk
    #10
    "Nem a kiégett hasadóanyag az igazi hulladék, hanem a feleslegessé vált szerkezeti elemek, a hűtőrendszer alkatrészei, stb."

    Feleslegessé csak a fogyasztói társadalomban tud bármi is válni. Egy ökogazdaság mindent újrahasznosít.
  • Tetsuo
    #9
    A temaba illo jo kis video
  • johnsilver
    #8
    A CO2 nem melegít semmit. Csak a porral, vízgőzzel, NO-kal együtt megakadályozza a napközben beáramlott meleg éjszakai visszaáramlását. Olyanná kezd válni a Föld mint egy fóliasátor.
  • Doktor Kotász
    #7
    Egyébként az sem megalapozott, hogy a CO2 az melegíti a légkört...
  • Doktor Kotász
    #6
    "Atomenergia, atomenergia és megint csak atomenergia. A hulladék miatt nem nagyon kell aggódni, inkább tenyésztő reaktorokat kell többet építeni, mert azok üzemanyagként fel tudják használni a hulladékot. Így az uránkészletek miatt sem kell aggódni. Közben meg lehet fejleszteni a fúziós reaktort, talán a század végére lesz is belőle valami."

    Nem a kiégett hasadóanyag az igazi hulladék, hanem a feleslegessé vált szerkezeti elemek, a hűtőrendszer alkatrészei, stb.
    Amiről te beszélsz, az elfér pár konténerben...
  • ACmotor
    #5
    Atomot negyedszer is!!! És hogy mit lehet tenni a gazdaság energiaigényével és a belsőégésü autókkal, teherautókkal, meg kell felezni a számukat! Igen ekkor a gazdaság is haldokolni fog, de valamit valamiért. Másképp nem lehet csinálni!
  • gothmog
    #4
    Atomerőművet építeni? Első körben ott van a nemzetközi atomenergia ügynökség, az eu, egy rakás bizottság amin keresztül kell verni. Aztán jön a huzavona, hogy hol legyen. És akkor kiderül, hogy egy kibaszott szélkereket nem lehet felállítani, mert megjelennek a sötétzöldek, és megfúrják. Nemhogy (jézusmária) "atomot".
    Egyébként igen, az megoldaná a problémák nagy részét, de hogy a következő tíz évben nem jut túl a tervezésen, az is biztos.
  • teddybear
    #3
    Az elektromos autóknál nem a motorral és a meghajtással van probléma, hanem az energia-tárolással. Egyszerűen a mai akkuk nehezek, és túl kicsi a kapacitásuk. Míg egy átlagos kis kocsi egy 40 literes benzin, vagy dízeltartállyal elmegy legalább 600 kilométert, addig egy elektromos autó ritkán tud többet mint 200 kilométert egy töltéssel. Ráadásul az akkuja jóval súlyosabb, ami holt teher.

    Ezt egyébként már Edison is megmondta, és sokáig kísérletezett használhatóbb akku kifejlesztésével.
  • Alvarez999
    #2
    Atomenergia, atomenergia és megint csak atomenergia. A hulladék miatt nem nagyon kell aggódni, inkább tenyésztő reaktorokat kell többet építeni, mert azok üzemanyagként fel tudják használni a hulladékot. Így az uránkészletek miatt sem kell aggódni. Közben meg lehet fejleszteni a fúziós reaktort, talán a század végére lesz is belőle valami.

    Csak hát Európában minden a leépülés felé halad, az államok sem akarnak költeni az atomerőművekre, főleg amikor a sötétzöldek heccelik a népet az atomenergia ellen.

    A CO2 kvóták rendszere egyébként annyit ér, mint halottnak a csók, amikor az USA, Kína és India magasról tesznek rá. Kínától meg Indiától nehéz is lenne elvárni az önkorlátozást. Európának nincs is sok erkölcsi alapja, hiszen ő már rég kivette a maga részét a szennyezésből; vajon milyen alapon vitatná el Kína és India jogát a hasonló mértékű fejlődéstől?
  • B0nFire
    #1
    Azért jó lenne már, ha végre azt is megmondanák, hogy mit kéne csinálni. De mondjuk azon kívül, hogy "csökkenteni kell a károsanyag-kibocsátást", mert ezt mindenki tudja; az iparilag fejlett ország tudósai sem hülyék, hogy ne bírnák megérteni. Nem jókedvükből szennyezik a környezetet, hanem azért, mert energiaigény van, de egyelőre csak kémiai anyagokkal tudják kielégíteni.

    Jó dolog a víz-, a szél-, meg a napenergia, csak éppen a hatásfoka nem mérhető össze a fosszilis tüzelőanyagokéval. Nem véletlenül nem terjed az istennek sem a villanyautó. Még a hibrid is ritkaságszámba megy. Egyszerűen a villanymotor sosem ér fel erőben egy robbanómotorral.

    Atomerőművet meg nem akarnak építeni. Miért nem? Milliószor tisztább, takarékosabb és biztonságosabb bármilyen kémiai erőműnél. Jó nagy folyó kell hozzá; az meg van, minden országban. Ha sikerülne az embereket végleg kiiktatni a folyamatból, még balesetek sem történnének. Ha jól tudom, a világ összes atomerőmű-katasztrófája egytől-egyig emberi mulasztásra vezethető vissza. Na!

    Szóval tessék megmondani, hogy mit kell tenni! Ha nem tudják, akkor meg lapozzunk!