152
Bioetanol vajon tényleg a jövö üzemanyaga vagy emberiség elleni bűntett?
  • Molnibalage
    #71
    " mesterséges olaj származékokkal a kőolajat, a szén sem húzza tovább 20-30 évnél."

    Hát én ezt nagyon máshogy tudom. Az USA villamosáram termelésének asszem 20-30%-a jön szénerőművekből. A JELENLEGI árak és kitermelési ráta mellett kb. 800 (!!) évre elég a készletük ez most. Kettőt lehet találni miért szarnak a Kyotói egyezményre.. HIHETETLEN mennyiségű szén van olajhoz képest.
  • HUmanEmber41st
    #70
    De a metánbaktériumok is szeretik a szenet meg a Zoxigént, meg a sok romlott élelmiszer hulladékot ( ami elég nagy mennyiségben tartalmaz szenet), meg a sz@rt is. A nagyüzemi metán termelés -szigorúan hulladékból!!!- komoly segítséget jelentene a fűtés és közlekedés terén, esetleg kisebb gázturbinákat is lehetne vele hajtani szükség esetén.
    A bioüzemanyagokat az ethanolt és a dízelt is pedig nagyon nagyon hanyagolni kellene.
  • [NST]Cifu
    #69
    A szén is fosszilis üzemanyag, csak kicsivel több van belőle per pillanat kitermelhető státuszban, mint olaj. Viszont ha ki akarod váltani a szénből készült mesterséges olaj származékokkal a kőolajat, a szén sem húzza tovább 20-30 évnél.

    Mellesleg az USAF nemrég jelentette be, hogy 2010-re a szabvány repülőgép kerozin 25%-át szénből előállított mesterséges üzemanyaggal kívánják biztosítani. Az USA elég komoly szén tartalékokkal bír, igaz a felszín közeli (leggazdaságosabb) kitermelési mód csak rövid ideig, mintegy 15-20 évig oldja meg a szénellátást ilyen szinten. Utána jöhetnek ismét a felszín alatti bányák (amik éppen a visszaszoruló kereslet miatt zártak be).
  • HUmanEmber41st
    #68
    Úgy akartam mondani sokan, általában..stb nem mindenki :D :D
  • Molnibalage
    #67
    "Úgy látszik, azt is mindenki elfelejtette, h mit gyártottak Auswitzban az ISS Farben gyárban (többek között)? Igen, szénporból folyékony üzemanyagot."

    Kb. 1000-szer írtam ezt le eddig...
  • HUmanEmber41st
    #66
    Én ilyenkor mindig megkérdezem, h vajon a metántermelő baktériumok kihaltak-e már?
    Úgy látszik, azt is mindenki elfelejtette, h mit gyártottak Auswitzban az ISS Farben gyárban (többek között)? Igen, szénporból folyékony üzemanyagot.
    És mit lehet már hetek óta hallani a Kossuth Rádióban minden reggel?
    Egy fiatalember magyarázgatja, h középtávon mindenképpen drágulnak az élelmiszerek és ezért szépen fektesd a pénzed mindenféle szirszar élelmiszer részvényekbe.
    Mit is hallottam még?
    Hogy Szerbia búza behozatalra szorul!!!
    Ez kb olyan hír, mintha Németország sör behozatalra szorulna... Tudniillik a Vajdaságban kiemelkedő minőségű termőföldek vannak. Csak a gazdáknak nem érte meg a búzatermesztés. Helyette kukoricát, meg repcét vetettek..

    Nos, a metántermelő baktériumok köszönik, jól vannak. Vígan termelik a metánt Dorogon is, a Richter Gyógyszergyárban. Persze fő tevékenységük a "B" vitaminok előállítása, a metánt csak mellékesként termelik. Ebből ki tudják fűteni az egész gyárkomplexumot, a maradékot pedig okosan...... elégetik egy gázfáklyában... immár évtizedek óta...
  • [NST]Cifu
    #65
    A "megújuló" energiáknál eddig kimaradt a napfény (közvetlen napelemek vagy napenergiát hőenergiává alakító erőmű), a hullámenergia kihasználása, illetve én ide sorolnám a geotermikus energiát is.

    A mókás az, hogy az egyenlítő körüli helyeken a naperőművek kihasználhatósága nagyon jó, márpedig főleg a szegényebb országok vannak az egyenlítőn. Az egyetlen probléma az, hogy a megtermelt energiát valahogy tárolni kellene. Itt lenne opció egy napenergiával működtetett vízbontással hidrogént előállító rendszer... Aminek viszont nem csak egyenlítő, de egyben nyílt víz is kell.


    A Solar Two naperőmű


    A hullámenergia szintén egy erősen fejlődő megoldás, most Anglia partjainál épül az eddigi legnagyobb, 20MW-os hullámenergetikai befektetés, a Wave Hub.


    A Wave Hub főbb elemei és a telepítés helye


    A Geothermális energia már eléggé elterjedt, például Mexikó csaknem 1000MW-nyi energiát nyer ilyen módon, az USA-ban is mintegy 1500MW-nyit. Hátránya, hogy erősen függ a kiaknázási lehetőség a geológiai adottságoktól.
  • ilf667
    #64
    4.
    ha mondjuk szükségem van 800MW-ra (amit atomenergia+valamilyen csúcserőmű ad) és építek mellé 1000MW szélerőművet akkor a régieket nem állíthatom le, cserébe drágább lesz az áram és nagyobb mértékben kell támaszkodnom a csúcserőműre. jó ez?
  • Molnibalage
    #63
    "Ezt a következtetést bírtad levonni a hozzászólásomból???"
    Ez nem konkrétan rád vonatkozott.

    "anem az alacsonyabb prioritású erőmű teljesítményét csökkented"
    Csak ez tecnikailag nem nagyon lehetséges.

    1. A gyorsan szabályozható erőművek gázüzeműek, drágák és igen érzékenyek a gáz világpiaci árára. Kb. 65% tisztán a gáz árából jön!

    2. A nagy erőművek teljesítményét nem rángathatod. Ergo, ahhoz hogy "olcsó" szélerőművet üzemeltethess ilyen drágán és szennyezően üzemelő erőművek kellenek!

    " Lesz, aki elfogadja, meg olyan is, aki nem."
    Sajnálatos, hogy nem látod be.


    Mit érzel Paks működéséből azon kíűl, hogy áramot ad? Semmi káros gázt nem bocsát ki, nem áraszt el több száz négyzetkilométenyi területet a víz és nem változtatja meg a folyó hordaléklerakási jellegét. Nem repül neki madár és zajt sem kelt a szabad térben. A hulladéka kevés helyet fogalal emiatt nagyon könnyű tárolni, és szilárd halamzállapptú. Egyetlen rossz tulajdonsága a radioaktivitás. Kezelhető és NAGY mennyiségben ad áramot teljesen egyenletesen, OLCSÓN. ÉVEKRE előre lehet raktározni a fűtőelemeket 0 költséggel összevetve gázzal, szénnel vagy olajjal szemben. A szállítás is annyi, hogy évente begördül egy 2-3 vagonból álló szerelvény az erőműbe. Kevésbé érzékeny árak hullmázására és nem csak egy helyeről lehet beszerezni, mint pl. az olajat és az orosz gázt.

    Akkor vesd össze ezt az ÖSSZES létező erőműfajta hátrányaival. A sugárzást leszámítva lenyomja az összeset. Egyedül a vízierőmű tud vele versenyképes lenni. Az is 0 emissziós, hatalmas teljesítményre képes viszont az SZABÁLYOZHATÓ!! Gyakorlatilag 5 perc alatt 0-ról fel lehet terhelni 100%-ra. Atombrutál. Ezért jó a szél + víz kombó. EZ JÓ! A probléma ott van, hogy nem ezt a fajta alkalmazást erőltetik.
  • Martouf
    #62
    "Nem jó egyeseknek se a szél, se a víz, se az atom."

    Ezt a következtetést bírtad levonni a hozzászólásomból???


    "Szép elémélet, csak nem igaz.. A növekvő igényeket elégítik ki vele, de még miattuk nem nagyon zártak be komoly mennyiségű erőművet sehol. Mikor haltottál te utoljára nagy erőműbezárásokról?"

    Erről beszéltem, Nyuszómuszó. Hogy nem kell bezárni. Csak a prioritási sorrend változik. Magyarul nem a szélerőművet állítod le, ha fúj a szél, és nem kell annyi kakaó, hanem az alacsonyabb prioritású erőmű teljesítményét csökkented. Ez az, amin eredetileg problémáztál.

    "A vicc az, hogy az atomerőművel van talán a legkevesebb gond."

    Ez a te véleményed, meghallgattuk. Lesz, aki elfogadja, meg olyan is, aki nem.
  • Molnibalage
    #61
    Ja.
  • Molnibalage
    #60
    Hát igen. Nem jó egyeseknek se a szél, se a víz, se az atom. A vicc az, hogy az atomerőművel van talán a legkevesebb gond. Nem kell neki akkora hely, mint a másik kettőnek és egyáltalán nem forámlja át a tájat és a mikroklímát sem.

    "Mivel szélerőművet azért építek, hogy csökkentsem a nem megújuló energiák részarányát"

    Szép elémélet, csak nem igaz.. A növekvő igényeket elégítik ki vele, de még miattuk nem nagyon zártak be komoly mennyiségű erőművet sehol. Mikor haltottál te utoljára nagy erőműbezárásokról?
  • Martouf
    #59
    A "megújuló" szót akár el is lehetne hagyni ebből a kérdésből. ;-)
  • Martouf
    #58
    Azért vannak fokozatok...
  • degenerator
    #57
    és van olyan, megújuló energiaforrás, aminek nincsenek "mellékhatásai"?
  • Martouf
    #56
    Szélenergia-téma:

    "Aki ezek után azt mondja, hogy jó a szélerőmű (kivéve azon helyeket amit leírtam) annak a képébe röhögök, mert az elmeroggyant vagy szimplán hülye ezt belátni."

    Annak ellenére, hogy gyűlölöm a mai szélkerekeket - mert rondák, zajszennyezést okoznak, zavarják a madarak vonulását stb. -, a Te érveidet nem látom annyira ütősnek, meggyőzőnek, mint amennyire Te gondolod. Bár lehet, hogy csak alapvetően máshogy közelítjük meg a témát.

    A szelet, mint megújuló de nem állandó energiaforrást arra kell használni, hogy bizonyos mértékben kiváltsunk vele szennyező, nem megújuló energiaforrásokat, nem pedig arra, hogy többletenergiát termeljünk.

    Innentől kezdve nincs értelme azt mondani, hogy a szélerőmű akkor is termel áramot, amikor nincs rá szükség, mert ha egyszer a megújuló energia részarányát akarjuk növelni, akkor ez lesz az, amire mindig szükség lesz, éppenhogy a többi (nagyrészt a fosszilis) energia fontosságát akarjuk vele csökkenteni. Hogyha emiatt más, nagy erőművek teljesítményét kell változtatni, arra azt mondom, hogy na bumm, hiszen pont az lenne a cél, hogy ezek ne pöfögjenek annyit.

    "4. A szélerőművek teljesítményét kb. 80%-ban meg kell építeni hagyományos erőművekben is, hogy legyen tartalék. Egro kétszer építem fel ugyanazt."

    Mivel szélerőművet azért építek, hogy csökkentsem a nem megújuló energiák részarányát, ezért nem kell "kétszer felépíteni". Csak arról van szó, hogy kell lenni bizonyos teljesítmény-tartaléknak más forrásokból - ami meg is lesz, ha a szélerőmű teljesítményének megfelelő fosszilis erőmű-kapacitást nem bontod le rögtön.

    "6. KÖRNYEZETSZENNYEZŐ iparágak befolyt adójából támogatod ezek építését és üzemben tartását is. EZ HOL KÖRNYEZETBARÁT? SEHOL!"

    Hú, itt van némi fogalmi zavar... Ha valamit (erősebben) adóztatsz, az azt jelenti, hogy nem támogatod. Azt szokták jobban adóztatni (jobb helyeken), amit vissza akarnak szorítani. Ha a környezetszennyező technológiákat adóztatod, azt azért teszed, hogy ne érje meg annyira ezeket alkalmazni. Ha az így beszedett adóból aztán kevésbé környezetszennyező technológiákat támogatsz, az csak dupla haszon.
    Amit írsz, az kb. olyan, mintha szerinted nem lenne szabad közlekedési bírságokból befolyt összegből balesetmegelőzési programokat finanszírozni, mert az a pénz szabálysértésekből és bűncselekményekből származik...

    Az atomenergiáról:

    Én alapvetően nem vagyok ellene, de annak a híve vagyok, hogy igyekezzünk minél több energiát megújuló forrásokból ÉS környezetbarát módon (pl. a vízierőmű nem ilyen) előállítani. Amit meg nem lehet így, hát felőlem jöjjön atomerőműből.

    Csak az a gond, hogy megújuló forrásokból jóval lassabban megy megfelelő kapacitást kiépíteni, mivel többe kerül, sok kis egységet kell létrehozni egy központi helyett, kiforratlan a technológia stb.
    Viszont az atomerőművek sem örökéletűek, van egy megszabott üzemidejük. Így el tudom képzelni, hogy amíg egy újonnan felépített atomerőmű szavatossága lejár, addig szép lassan ki lehet építeni egy nagyobb megújuló-e. kapacitást.
  • Martouf
    #55
    Ez így marha szépen hangzik, csak az a bökkenő, hogy a hulladékként képződő biomassza nem elegendő arra, hogy kiváltsa a kőolaj alapú üzemanyagokat, arra sem, hogy érzékelhető részarányt képviseljen. Az sem elég, ha a megműveletlen földeket is felhasználjuk bioetanol-termelésre. Mindenképpen az élelmiszer-termeléstől kell elvonni területeket.

    A bioüzemanyagoknak is meglenne a helyük, pl. mezőgazdasági gépek meghajtása terén, ha csak azt használnák fel, ami hulladékként képződik (mezőgazdasági hulladék, éttermi olaj stb.), és nem szükséges máshol felhasználni. Ami biodízel képződik, azzal menjenek a mezőgazdasági gépek, a bioetanolt meg keverjék bele a benzinbe, ahogy eddig (nyilván nem lesz nagy a százalékos aránya).

    Persze, nyilván nem nagyon éri meg olyan kis feldolgozó üzemeket létesíteni, amelyek csak hulladékanyagot használnak fel, ezért el tudom képzelni, hogy nagyobb olajtársaságok (akiknek pénze is lenne rá) csak akkor szállnak be ilyesmibe, ha nagy tömeget lehet termelni, amihez viszont célzottan üzemanyaggyártás számára termelt növényeket is fel kéne használni.
  • Sadist
    #54
    Csak nagyvonalúan azt hagyod ki a képből, hogy a nagyobb lakossággal együtt az élelmiszer igény is nő. Afrikába hogy viszel élelmiszert, ha egyszer nem tudod ott helyben megtermelni? A fosszilis energiahordozók előbb utóbb elfogynak, már most is lehet érezni a hatását. A hidrogén hajtás inkább csak köztes energiahordozónak jó (tiszta hidrogén előállításhoz mindenképpen kell máshonnan származó energia), az elektromos meghajtáshoz ugyanúgy kell valami, ami megtermeli az elektromos áramot. Az átállás a biodízelre és bioetanolra menne a legkönnyebben, viszont ehhez az kell, hogy több biomasszát használjanak fel üzemanyag előállításra. Szükség van valamilyen energiahordozóra, amivel tudnak menni az autók, hajók, repülők, különben a világ gazdasága szépen összeomlik.
  • Martouf
    #53
    "Túl sok ember van a világon. Ez ellen kéne elõször fellépni"

    Jó, de hogyan válogatod ki, hogy kik legyenek azok, akik életben maradnak/szaporodnak, és kik azok, akik pusztulásra vannak ítélve? Ugye, ez olyan, mint az evolúció. Ott is az erősebb kutya szaporodik, hát itt is az lesz a nyertes, aki meg tudja fizetni...

    Persze azok is szaporodnak, akik anyagilag "nem engedhetnék meg maguknak", de a Föld erőforrásainak igénybevétele tekintetében a mélyszegénységben élő, éhező milliók nem sok vizet zavarnak.
    Gondoljuk meg, hogy mekkora "ökológiai lábnyomot" hagynak ők rövidke életük során mondjuk egy jómódú amerikai polgárhoz képest! Gond csak akkor van, ha ők is elkezdenek enni, közlekedni, tovább élni stb.

    Ne hagyjuk! Nyomjuk őket vissza, és törekedjünk rá, hogy a Föld nálunk szegényebb lakói közül is minél többen kerüljenek hozzájuk hasonló helyzetbe! Azt ugye nem lehet, hogy Mi adjuk lejjebb, sőt, nekünk minél több profitot kell termelnünk minél gyorsabban, nehogy Mi is lecsússzunk a szegény halálraítéltek közé. Legyen inkább több szegény és inkább szűnjön meg a középosztály ott is, ahol van, minthogy kialakulhasson ott, ahol még nincs.

    Biztosítani kell, hogy minél többen haljanak éhen, haljanak bele fertőző betegségekbe, a megfelelő egészségügyi ellátás hiányába, ill. helyi konfliktusokba, polgárháborúkba.

    Mindehhez nagyon jól jön egy kis globális éleliszer-válság. Legyen csak üzemanyag élelmiszer helyett. Olyan üzemanyag, amit majd Mi használunk fel, és amivel majd Mi verjük a mellünket, hogy mekkora környezetvédők vagyunk. Ugye, milyen fasza? Egyszerre védjük a környezetet (a saját kerítéseinken belül), növeljük az életszínvonalunkat, és csökkentjük (hosszabb távon) a Föld népességét. Ez ám a fenntartható fejlődés!

    Mi majd meg tudjuk fizetni a kevés és drága élelmiszert (ha drága, azon is mi profitálunk), de ott, ahol olcsón lehetne jó minőségű élelmiszert előállítani, ott is legyen inkább csak üzemanyag-termelés, ha meg éhes a nép, hát hozzanak búzát Argentínából! Még azon is tudunk egy jót nyerészkedni, hogy a világ másik feléből szállítjuk azt, ami helyben is megtermelhető lenne.

    Tiltakozni nem fognak, mert egyrészt Mi mondjuk meg nekik, hogy hogyan alakítsák (át) a gazdaságukat (különben nem kapnak kölcsönt, kivonul a tőke stb.), másrészt mindenhol lesznek emberek, akik hajlandóak a szolgálatunkba állni, és a Mi akaratunk szerint vezetni a népet, hogy cserébe, Hozzánk, a világgazdasági elithez tartozhassanak (magyarul hogy ők ne szegényedjenek el).

    Komolyra fordítva a szót, a dolgok összefüggenek: a népességcsökkentés (akarva-akaratlan) nagyüzemben folyik, még akkor is, ha csak most kezd érződni a hatása. Ennek pedig remek eszköze a bioetanol erőltetett termelése.

    Ja, és mindehhez nem kell semmiféle világméretű összeesküvés, és nem is kell, hogy mindez eleve kitervelt legyen. Elég, az is, ha mindenki csak a saját koszos érdekét nézi.
  • Molnibalage
    #52
    Ezek úgymond megfogható dologk. Röhejesen könnyű probéléma ahhoz képest, hogy évi több tízmillárd tonna CO2-őt, NO, NO2 és isten tudja még mit pupmálnuk a légkörbe. Azzal semmit sem lehet kezdeni a sugrázó hulladékhoz képest. Mind tömegre, mint térfogatra laza 8-10 nagyaságrenddel kisebb proléma.
  • [NST]Cifu
    #51
    Pardon, azért az atomerőműveknél ne felejtsük el, hogy bár hivatalosan 0 emissziós, de a sugárzó kiégett üzemanyagot kezelni kell, és a leállításakor a sugárszennyezett alkatrészekkel szintén kezdeni kell valamit. Azért ezek nem elhanyagolható dolgok...
  • [NST]Cifu
    #50
    Nincs sok belőle. Az, hogy elkezdett terjedni, csak annyit jelentett, hogy egyre több mezőgazdász erre tért át. Eredmény: élelmiszerdrágulás, mert a bioetanolnak nagyobb a pénzügyi támogatása.

    Mi egy kis benzinkutat üzemeltetünk, és jelenleg várjuk, mi lesz a jövő a járművek energiahordása ügyén. A sima üzemanyagok fogyasztása csökken, ez látható nálunk is, de nem merünk árusítani az E85-re két okból:

    1.: Az E85-öst igazából olyan járműbe lehet tankolni, aminek a motorja és az üzemanyag rendszere erre van felkészítve. A nagyobb cégeknél van ilyen, lehet ilyen motorral kérni a PSA, a Ford, a VW autóit. A probléma az, hogy nem túl elterjedtek ezek az autók, és drágábbak, mint a sima változatok.
    1.a.: A támogatás miatt olcsóbb (sima 95-ös ára ~300-310 forint, E85 cirka 220-240 forint), a sok egyszeri ember meg ezt tankolja / tankolná, mert hát olcsóbb. Hogy a kocsija nem erre van felkészítve lerázza azzal, hogy nem lesz semmi baja. Lesz. Tapasztalat, ha nem is személyes.
    2.: Jelenleg kétséges az E85-ös további támogatása az EU részéről. Ha ezt megvonják, az E85 semmivel sem lesz olcsóbb, mint a sima benzin, sőt! Namost befektetni abba, hogy bizonytalan az E85 jövője, nem egy jó ötlet nekünk sem.
  • Molnibalage
    #49
    Azért ott van még a vízierőmű, van még ott is kiaknázatlan kapacitás.
  • Rundstedt17
    #48
    igen.az igazság az hogy az atomerőmű az egyetlen ami képes nagy mennyiségű energiát megtermelni.az ilyen alternatív szarságok mint a szélerőmű semmit nem érnek
  • Rundstedt17
    #47
    az biodizel
  • Rundstedt17
    #46
    baromság.ha bioetanolt fognak használni valóban nem.csak azt nem érted meg hogyha nő a lakosság,akkor a termelés is nő.több ember,több munka.nem mintha a magyarokat most a túlnépesedés gondja terhelné...
  • MaSzKa
    #45
    hasonló topic
  • Molnibalage
    #44
    Látom cimbi nem tudsz olvasni.

    Nem azért káros, mert CO2-őt bocsát ki, hanem azért káros, mert OLYAN pénzből tudod csak támogatni amihez ilyen technikák kellenek. Támogatás nélkül SENKI nem építeni ilyet, mert NEM ÉRI MEG! Atomerőművet, szénerőművet stb. MEGÉRI építeni, de ezek közül csak az atom 0 emissziós.

    "Sok kess"
    Ebben egyetértnük, csak leírtam, hogy emellett miért ér nagyrészt szart sem.

    "Amúgy meg, ha energia többlet van el kell raktározni"
    Aha. HOGYAN? Tározós erőmű jelenleg az egyetlen rentábilis módszer, minden más csak fantazmagória. Erről is írtam...

    "vagy eladni."
    Ezt is írtam, amikor sok energia jön belőle akkor általában meg a kutyának sem kell, amikor meg kéne akkor nincs.

    Cimbi, rohadtul nem figyelsz. Mellesleg rühellem a Greenpeace-t...
  • zoolee
    #43
    Atyaúristen, menyél már innen te grínpíszes aktivista..-.-
    Annyi hülyeséget beszélsz...
    Szélerőmű hogy lenne már káros..-.-
    Sok kess, de 1 általán nem szennyez...
    Amúgy meg, ha energia többlet van el kell raktározni, vagy eladni...Ennyi...
    Sok csóri országnak "fagyiért".-.-
  • R0zs0máK
    #42
    a szélerőművek korlátozását itthon ésőőő...hogy németországban vissza akarják szorítani az atomeneeeergija szerepét, stb stb...:))
  • Molnibalage
    #41
    Melyik részét konkrétan?
  • R0zs0máK
    #40
    Na, ma EU Politikák vizsgán pont az EU energiapolitikáját húztam :DDD Megemlítettem neki az ebben a topikban olvasottakat is, csak lesett, hogy miket tudok :DDDDDD
  • Molnibalage
    #39
    Na, még a végén megjön a svábok esze..
  • Molnibalage
    #38
    Az, hogy valójában a telepítések nagy részén nem környezetvédők ezek a vackok ahogy itthon sem. Egyedül olyan helyeken éri meg használni őket, ahol sok vízierőmű van, pl.: Ausztira vagy Norvégia. Lehet tározós erőművekkel kombinálni a dolgot.

    Mi is a bökkenő? Az, hogy a szélerőművet ERŐSEN támogatni, kell hogy "megérje".

    1. Akkor is át kell venni az áramot belőle amikor kurvára nincs szükség rá, ergó más NAGY erőműveket vagy drága gázturbinás erőművet teljesítményét kell rángatni emiatt. Németországan 8 óra alatt asszem 10 ezer MW körüli teljesítmény esett ki 8 (!) óra alatt. Brutális.

    2. Drága építeni is és maga az a felhasznált technológia sem túl környezetbarát, speciális kompozitok kellenek hozzá. Igazán nagy szél idején meg le kell őket állítani..

    3. Kb. 3x annyiba fáj 1kW/h áram előállítási, mint pl. Pakson.

    4. A szélerőművek teljesítményét kb. 80%-ban meg kell építeni hagyományos erőművekben is, hogy legyen tartalék. Egro kétszer építem fel ugyanazt. Marha jó, mit ne mondjak..

    5. Amikor igazán kellen sok áram (kánikula - légkondi vagy nagy hideg télen) pont akkor nem termelnek jóformán semmit, mert akkor alig van légmozgás.

    6. KÖRNYEZETSZENNYEZŐ iparágak befolyt adójából támogatod ezek építését és üzemben tartását is. EZ HOL KÖRNYEZETBARÁT? SEHOL! A sötétzöldek ezt érték el. Zseniális. Áldom az eget, hogy itthon csak 300 MW-ot engedélyezek. Én személy szerint betiltanám és nem támogatnám.

    Németek kegyetlenül megszopták a szélfarmokkal ennek ellenére erőltetik. A Balti-tenger térségében a klímaváltozás miatt az átlagos szélsebesség 11-12 m/s-ról visszaesett 9 m/s környékére. Ez nem tűnik túl drasztikusnak, de a szélkerékről levehető teljesítmény nagyjából a szélsebesség 3-dik hatványával arányos. Ez laza 35% körüli teljesítmény kiesés. Fasza. És ők be akarják zárni az atomerőműveket. Aztán sírnak, hogy drága az áram. Utóbbi időben a svábok is megbolondultak...

    Aki ezek után azt mondja, hogy jó a szélerőmű (kivéve azon helyeket amit leírtam) annak a képébe röhögök, mert az elmeroggyant vagy szimplán hülye ezt belátni. Valamelyik idóta parlamenti képviselő vetette fel, hogy Paks kiváltására szélerőműveket kéne építeni. És ennek az embernek doktori (vegyész) címe volt!! Na ezen fordultam le a székről... A suszter maradjon a kaptafánál. Hála istennek utóbbi időbe Paks bővítése van napirenden! AZONNAL neki kéne látni! A magyar import áram nagy része Ukrajnából jön, amit szintén atomerőművekben termelnek. Azért lehet olyan olcsó az áram, mert Paks + ezzel együtt kb. 45-48% atomerőműből jön így itthon. Persze a sok droid ezzel nincs tisztában.
  • degenerator
    #37
    a szélerőmüvekkel mi a probléma?
  • Molnibalage
    #36
    Mi az, hogy nincs kifejlődve az ipara? A fizika törvényeit nem tudod áthágni. X hektárról csak Y mennyiségű anyag nyerhető ki amiből Z mennyiségű etanol lesz. Drasztikus javulást nem lehet elérni... Ergo, az egész úgy szar ahogy van. Ezt is betiltanám, mint szélerőműveket a világ nagy részén. Vicc az egész.
  • Sadist
    #35
    Nem lesz kaja, helyette lehet szállítani, vagy lesz kaja, csak nem lehet elszállítani a sok csóringer éhezőnek. Lehet választani. A probléma ott van, hogy a Föld nem képes eltartani ennyi embert hosszútávon.
  • zoolee
    #34
    Lenne elég, ha tennének érte valamit.
    De ez nem az én ügyem...
  • degenerator
    #33
    mert szerinted etiópiában rengeteg munkalehetőség van?
  • zoolee
    #32
    Amíg nincs kifejlődve ennek az ipara, addíg csak hátrány..-.-
    De majd ha kitalálják, hogy tovább, akkor feltehetőleg jó lesz.