Mercedes-Benz World Racing

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#1195
😊))) én indítottam a hykao nevû szervert mert ez volt számomra a legkézenfekfõbb(tõled töltöttem le😊 próbaképpen, mert úgy akartam játszani hogy berakok egykét botot meg aki akar csatlakozik, de gyorsan ki is léptem mert nem lehet berakni gépi ellenfeleket és nem volt idõm várni emberekre. egyébként megadhatnád a közvetlen ip címet ahol játszani szokatatok,mert én nem láttam magyar szevert az este folyamán.illetve az alacsony pingje miatt valószínûleg magyar volt az egyik azon futottam egy kört, aztán mást kellett csinálnom, és mire visszatértem a géphez már nem volt sehol (kb8-9 óra között)aztán beléptem egy szerverre ahonnan kidobtak mert a második futamot félkörrel megnyertem, arra hivatkozva hogy nem ua autóval versenyeztem. hát csak döntse már el mindenki maga hogy mi a jó neki. vannak iszonyat gyors gépek is, de azokkall hamarabb is el lehet szállni😊 és most az s 65/85? amg mercire esküszöm.õk meg csak a sima triptronicossal mentek. aztán beléptem egy másik helyre, de németül gagyogtak nekem, még válaszoltam is volna, de nem tudtam hgoy kell beírni, meg ráadásul elkezdtem nézegetni a controls beállításokat, mert vhogy nem volt jó a kiosztás, erre kickeltek. visszaléptem, nézeggettem a controlst, kikceltek. namármost csak azért is vissazléptem vagy 3x, de már rögtön utána kirúgtak és még voltak németül olyasmi hozzászólások azalatt a 10mp alatt míg a szerveren voltam amik angolul a ***fuck***ot is tartalmazzák😊)

arty
#1194
hykao: wow, sikerült felfognom ezt a carmanaggeres dolgot 😄 kösz! igy ok... akkor viszont szörnyû, h a 106os carpackodon kivül még betett +3-4 kocsi mellett is az fogad 1 szerveren h xy kocsi nincs meg 😞

lesz uj carpack? ATW-re nem teszed ki? vagy a creditek miatt nem lehet?

utobbi héten amugy 0 percem volt a játékra 😞 mindenbõl jól kiestem, csak egyszer lenne már tavasz, netán nyár ....

Forza.

hykao
#1193
Ahogy a #1189-ben írtam: F3 lenyomásával tudsz beírni
Nem szoktunk jelszót megadni...legalábbis nem tudok róla...
Egyébként hajnal 2-ig nyumtuk ma is.

Ma nem én indítottam a szervert (valaki egyébként indított "hykao" néven, be is akartam lépni hozzá, hogy ki az, de nem tudtam...), a mai szerver neve "mbwr.atw.hu" volt, hogy tudják a madarak, akik belépnének, hogy honnan tudnak autókat letölteni.
#1192
most hogy jobban belemélyedtem a játékba és a második vagy harmadik championshipben járok rájöttem pár dologra. gyanûsan hasonló az engineje mint az nfs porsche challengének volt. ami nem jelenti azt hogy rossz lenne, éppen hogy gyönyörûek a pályák, bár néhol eléggé szögletes a földút.de úgy nagyon hasonló fíílingje van, rengeteget játszottam azzal korábban. ami a szerkesztett kocsikat illeti, furcsállom hogy szép grafika mellett sokan mennyire nem fordítottak kellõ figyelmet az autó "játszhatóságára". nagyon soknak tök szar az irányítása, semmit nem ér, csak egy autóval több a showroomban. azért az eredeti kocsiknak mind van mûszerfala és szinta érezni lehet hogy mennyire tud kanyarodni, milyen nehéz vagy éppen hogy gyorsul. az érdekes a gyors kocsikba az, hogy kilóméteróra szerint nem is megyek gyorsan, de azok akkor is úgy viselkednek mintha õrült sebességgel venném a kanyart, nem akar fordulni, felpattan egy kis érintésre is a korláton stb(pl:bugatti, vektor). ez elég nagy hiba. most az s 65/85 amg mercivel nyomulok, és nincs párja. viszonylag gyors és antirealisztikusan tapad az úthoz, rövid féktáv és nagy sebességgel érve a kanyarba jól belassul és tartja az ívet. ami még tetszett autó az a toyota supra gömbölyû seggû és a maranelló volt. elég reális teljesítmény és úttartás
egyébként melyik gombbal lehet multiban megnyitni a chatet?
és a magyar szervereken mi a password?

hykao
#1191
Nem hinném, hogy az idevágó!
Fókuszálj arra a linkre, amit adtam! 😊
#1190
http://reilsss.crawl-forever.com-on a CRAWL Mappackok is ehhez a játékhoz vannak vagy az más? mert vannak ott nem ide vágó dolgok is

hykao
#1189
De hát indíthatsz te is szervert akár!

Pár Host parancs:

F3 után:
/list = kiírja a bent lévõ madarakatat, IP-vel, Pinggel együtt
/kick#kirúgandó madár száma (a list alapján...)
hykao
#1188
Estefelé-éjjel van nagyobb hemzsegés általában.
hykao
#1187
Remélhetõleg nemsokára elkészülnek:
Maserati, Audi TT, C6, Jaguar E-type (ennek lesz belsõnézete is), valmint az NFS-bõl már ismert Atlantica pálya
#1186
startup wrnet failed! unable to connect server
most sehová nem enged fellépni ezzel
217.233.18.91:54323-passwordöt kér - 0 ! pinges
80.133.216.44:54.323-216 pinges nem kér kódot
egyenlõre ezeket látja, de mintha koradélután lett volna több is
hová raktad az új autókat, nem találom az ftpden. egyébként miért van az hogy fáljonként kell elindítani a letöltést és még arra is többször rá kel f5-ni hogy elindítsa, mert kíír párszor hibaüzit aztán meg csinálja mint a kisangyal. a terhelés miatt? még azóta szedem a bunyókat, mostanra érek majd a végére. sajnos ha kijelölök egy könyvtárat vagy akár csak egy mappát is, tutira az elsõ pár letöltött darabka után megáll

hykao
#1185
Én csak a játék saját gamespy-os keresõjét szoktam használni.
hykao
#1184
Újabb autópakkot épp tegnapelõtt raktam fel asszem... (jelszó - magyaroknak)
Kirúgtak a szerverrõl? 😊
F355-öt asszem nemrég belinkeltem ide is, talán épp a 348-assal együtt, de letöltheted például innen is: Reilsss projektjei
#1183
f355-ös van itt van vhol a link. egyébként most nyertem épp egyet körrekorddal, és gyorsan ki is raktak a szerverrõl.olyan pálya volt másodikra amit ismertem a japános, mert az elsõ futamban vagy kétszer látogattam szakadékot.ott utolsó lettem.újabb autópack várható?
egyébként egészen jó a gamespy, én az ólsíing állj használom, mert még korábban(évekkel ezelõtt) a gémspáj egy rakás fos volt, de most úgy látom igen szépen és gyorsan talál a játéknak szervert

hykao
#1182
Ja, én most nem csináltam szervert már egy pár napja...de attól még nyomjad csak másokkal!
Egy jótanács: óvakodj a repülõ holland gangsta kölyköktõl! 😊)
hykao
#1181
egen...ilyen is van néha, de, hogy miért, gõzöm sincs...
hykao
#1180
lehet, hogy a madár már befejezte...
hykao
#1179
fogalmam sincs mi lehet ez az f365s...néha vannak olyan autók is egyes szervereken, amikrõl fingo sincs, hol lelhetõk fel... 😊
#1178
startup wrnet failed! unable to connect server
mondjuk elég magas a pingje, 200 feletti, lehet ezért? meg ez nem a te szervered, más a cím és a név

#1177
na most hogy megvannak a kocsi a gamespy nem látja a szervert amit az elõbb. ki lett kapcsolva?
81.171.14.207

#1176
bv 164
f 365s
még ezt a kettõt kéri. az f 365s-hez tudnál linket? az elsõhöz itt van a lapon, azt letöltöttem

hykao
#1175
Mi vót? (mármint a vice city-vel)
#1174
azt hiszem menni fog, csak hát úgy kérdeztem rá hogy elõtte egyet sem töltöttem le, tényleg nem bonyolult. csak voltak rossz emlékeim a vice citybõl

hykao
#1173
Ugyanúgy, ahogy a .ace-t raktad be!
.ace vagy . rar egyre megy...
#1172
hmmm, a legrosszabbkor. most próbáltam meg fellépni netre a játékkal, de azt írja hogy fel kell elõtte installálni az új autókat. úgy látom ezek azok.hogyan kell õket egyenként telepíteni? mert én csak az adat2.acét "raktam2😊 be eddig?

hykao
#1171
Új autók:

http://www.kabelverhau.ch/diverses/wr/Dvgts.rar
http://www.kabelverhau.ch/diverses/wr/Dvgtslm.rar
http://www.kabelverhau.ch/diverses/wr/Dvgtsml.rar
http://www.kabelverhau.ch/diverses/wr/Dvrt10.rar
http://www.kabelverhau.ch/diverses/wr/Dvrt10ml.rar
http://www.kabelverhau.ch/diverses/wr/LoElMk1.rar
http://www.kabelverhau.ch/diverses/wr/LoEsV802.rar
http://www.kabelverhau.ch/diverses/wr/LoEsV897.rar
http://www.kabelverhau.ch/diverses/wr/LoEsV8GT.rar
#1170
Ez a game kormánnyal egyenesen full-full!<#taps>
#1169
ahh, tényleg, ott volt a szemem elõtt. látszik mennyire nem figyelek oda

hykao
#1168
A multit ezzel a fájllal kell indítani: WR_Multiplayer_Lounge.exe
#1167
még csak egyjátékosban játszottam. sztem ott. most nézem hogy lehet szerverre csatlakozni? mert a multiplayer résznél én csak olyat találok hogy egyszerre kettem vezethetnénk

hykao
#1166
Multiban kérdezed a 188/140-150-et vagy egyjátékosban?

Amúgy általában én szoktam indítani szervert, és egy ideje mindig benne van a szerver nevében a nicknevem. Szal, ha látod a listában, akkor belépsz, és már nyomhatjuk is... 😊
#1165
tényleg 188 autó van? mert annyit ír hogy 188 cars released, de én csak olyan 140-150 között számoltam a showroomban. persze az is bõvel elég, csak azért kérdem hogy talán én rontottam el vmit? egyénként hogy lehet neten játszani veletek? most már egész felfejlõdtem benne. a ferrari maranelloval már nagyon jól megyek, bár attól erõsebb autóval nem igazán. ott már ismerni kellene a pálya csínját bínját mert iszonyag erõs gépek is vannak, de azokkal nagyot is lehet bukni

hykao
#1164
Há' lehet, az én németem már még kopottasabb...s ráadásul írni sosem tudtam németül (már, hogy mit hogyan kell leírni...)
Kata
#1163
Nemtom, nem emlékszem már sokra németbõl, de mintha renne lenne az E/2 felszólító alakja a rennen igének...

[/cserf][/fülünyúl]

hykao
#1162
Na és mikor? Mert már régen volt... (de az nem rennen?)
Kata
#1161
Renne mit Renner! 😊)

[/cserf][/fülünyúl]

hykao
#1160
RENN-TECH 😊)
Kata
#1159
óóótóóóó!

[/cserf][/fülünyúl]

hykao
#1158
Még egy új autó: Bugatti Veyron 16.4
hykao
#1157
???
#1156
asssztamindenit 😄

\"A digitális, mindentlogolós korban vigyázni kell az emberfiának, mert könnyen megégetheti magát. :/\" Loál János atya bölcsessége - Jelentések könyve 5.55/5 [vétó on]

Kata
#1155
óóóótóóóóóó

[/cserf][/fülünyúl]

hykao
#1154
Nem!
Ha nem te indítod a szervert, akkor lehet mind aktív (sõt érdemes...), és akkor bármely max. 30 autót állítja be a HOSToló, neked az megvan ugye...
Érted?
Szal ez a HOSTolónak érdekes, hogy melyik max. 30 legyen aktív, akik hozzá lépnek be - legyen bár 120 addon autójuk - automatikusan ezt a max. 30-at fogja aktiválni multi alatt.
Szal érted... 😊
arty
#1153
én azt nem tom, ha multiban csak 30 kocsi lehet, addig kell ujra meg ujra csatlakoznom, mire bepipálom az összes szerveresnél aktivált kocsit, amit nálam inditásnál éppen hiányol ?? 😞

ez igy sztem hasznalhatatlan, hacsak nem ledumálod a szerver inditojaval elõtte ... avagy LAN 😊

Forza.

hykao
#1152
hykao
#1151
vagy lehet még a név: full house
hykao
#1150
semmi köze a profilokhoz, de ahhoz, hogy egyjátékosban aktiválódjon az összes autó, új játékot kell indítani (és névnek megadni: allucanget)

a multiban meg ugye egyszerre csak 30 addon autó aktív, ehhez ajánlatos az Ortwin féle carmanagerrel bohóckodni. (azaz, hogy éppen melyek legyenek aktívak)
#1149
csak ki kell tömöríteni az adat2.acét a játék könyvtárára, ugye ? nem vesznek el az addigi profilok?

hykao
#1148
hát, de a hangja legalább elég jó... 😊
Nem3sis
#1147
ez a s3 nem nagyon bejövös
látszik hogy még bétás.

Minden csak nézőpont kérdése.

hykao
#1146
Mindjárt indítok is egy AUDI Challenge servert... 😊