Hunter
31800 éve halott növényt támasztottak fel
Élő növényt alkottak egy parányi sarkvidéki virág terméséből, ami közel 32.000 évvel ezelőtt pusztult el. A termést az észak-kelet szibériai tundra fagyott altalajában találták meg néhány évvel ezelőtt.
Ez a legidősebb növény, amit valaha is újra alkottak, messze maga mögé utasítva a korábbi csúcstartót, az izraeli Masada egy ősi erődítményében talált 2000 éves magvakból termesztett datolya pálmát.
Megfelelő körülmények között magok és egyes sejtek meglepően hosszú ideig képesek fennmaradni, sok esetben azonban a mostanihoz hasonló bejelentések hamisnak bizonyulnak. Többször is szárnyra kaptak olyan híresztelések, hogy a fáraók sírkamráiban talált magokból sikerült búzát termeszteni, a radiokarbon kormeghatározások azonban rendre modern szennyeződéseket mutattak ki, így a biológusok óvatosan kezelik a kérdést. Nem kivétel ez alól a szibériai esetet sem, bár itt a perdöntőnek tartott kormeghatározás alátámasztja a beharangozott eredményeket.
Az Orosz Tudományos Akadémia kutatását Szvetlana Jasina és az napokban tragikus hirtelenséggel, szívrohamban elhunyt David Gilicsinszki vezette, eredményeiket az amerikai Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) szaklap keddi számában tették közzé. "Elképesztő áttörés. Nincs kétségem a kutatás hitelessége felől" - nyilatkozott lelkesen a kanadai Yukon Paleontológiai Program szakértője, Grant Zazula, pedig már maga is cáfolt meg hasonló bejelentést.
Az oroszok eredményei azonban annyira megdöbbentőek, hiszen 30000 és 2000 év között óriási a különbség, hogy a szakértők további bizonyítékokat követlenek. "Ez túlmutat az ismereteinken" - mondta Alastair Murdoch, a brit Reading Egyetem tudósa, aki a magok életképességére specializálódott. Murdoch a mákot hozta fel példaként, melynek magjai az orosz tanulmányban szereplő -7 Celsius fokon tárolva, 160 év után 98 százalékban már nem csíráztathatók, és hol vagyunk még a 30000 évtől.
A szóban forgó magokat és terméseket oroszok a Kolima-folyó partján ásták ki ősi ürge üregekből. A területet az utolsó jégkorszak alatt mamutok és gyapjas orrszarvúk népesítették be. A földtani folyamatok az üregeket 38 méternyi üledék alá temették, folyamatosan -7 Celsius fokon tartva a bennük uralkodó hőmérsékletet. A tároló kamrák több mint 600.000 magot és termést tartalmaztak, a fajok többsége nagyon hasonlít a ma is megtalálható rokonához, egy szegfűfélékhez tartozó mécsvirághoz (Silene stenophylla).
Az orosz kutatók először közvetlenül próbálkoztak a magok csíráztatásával, azonban ezzel kudarcot vallottak. Ezután szövetet nyertek ki a növényi placentából, a magsarjasztóból, azaz a növény magtermelő szervéből. A sejteket Petri-csészében felolvasztva kezdték tenyészteni, létrehozva a kifejlett növényeket. Sok növény szaporítható egyetlen felnőtt sejtből, a klónozási eljárás pedig három magsarjasztóval is elvégezték, amiből összesen 36 növényt termesztettek, számol be az orosz jelentés. Az ősi növények egészen a virágzásig azonosnak tűnnek a ma élő keskenylevelű mécsvirággal, virágaik szirmai azonban keskenyebbek, és jobban szétterülnek.
A radiokarbon kormeghatározás szerint a magvak illetve a magsarjasztó 31.800 évesek. A kutatás szerint a speciális körülmények járulhattak hozzá a mécsvirág növényi sejtjeinek példátlanul hosszú életképességéhez. A sarki ürgék éléstáraikként szolgáló üregeket az állandóan fagyott altalajhoz közel alakítják ki, hogy hűvösen tartsák magvaikat a sarkvidéki nyarak alatt is, így a termések a kezdetektől fogva le voltak hűtve. A termés placentája (a képen P-vel jelölve) magas szacharóz és fenol szintekkel rendelkezik, amik kitűnő fagyálló ágensek.
Az oroszok megmérték a helyszín talajának radioaktivitását is, hogy felmérjék a DNS roncsolódását, méréseik azonban annyira alacsony gammasugárzási értékeket mutattak, ami 30000 év alatt nem sokkal nagyobb felhalmozódást eredményez a mécsvirág termésében, mint például a sikeresen csíráztatott 1300 éves szent lótusz magokban.
Eske Willerslev, a Koppenhágai Egyetem DNS szakértője szerint a magyarázat "alapjait tekintve elfogadható" a tartósan fagyott altalaj miatt, az egész bejelentés azonban a radiokarbon kormeghatározás helytállóságától függ. "Az egész ezen nyugszik, ha valami itt félresiklott, akkor az egész darabjaira hullhat"
Amennyiben az ősi mécsvirág a ma élő növények őse, a rokonságnak egyértelműen ki kell tűnnie DNS-ükből. Dr. Willerslev szerint az orosz kutatóknak elemezniük kell leleteik DNS-ét, ami újabb bizonyítóerejű adalékként szolgálna a kutatáshoz. Mindazonáltal ez nem ennyire egyszerű, ezeket a növényeket ugyanis eddig nem igazán tanulmányozták genetikailag.
Ha az orosz bejelentés igaz, akkor a tudósok képesek lesznek valós időben tanulmányozni a növény evolúcióját, mivel rendelkezésükre áll a mai és az ősi változat is, illetve jó eséllyel más ősi fajok is feltámaszthatóvá válnak a fagyott altalajból, köztük olyan növények, amik már rég kihaltak.
Ez a legidősebb növény, amit valaha is újra alkottak, messze maga mögé utasítva a korábbi csúcstartót, az izraeli Masada egy ősi erődítményében talált 2000 éves magvakból termesztett datolya pálmát.Megfelelő körülmények között magok és egyes sejtek meglepően hosszú ideig képesek fennmaradni, sok esetben azonban a mostanihoz hasonló bejelentések hamisnak bizonyulnak. Többször is szárnyra kaptak olyan híresztelések, hogy a fáraók sírkamráiban talált magokból sikerült búzát termeszteni, a radiokarbon kormeghatározások azonban rendre modern szennyeződéseket mutattak ki, így a biológusok óvatosan kezelik a kérdést. Nem kivétel ez alól a szibériai esetet sem, bár itt a perdöntőnek tartott kormeghatározás alátámasztja a beharangozott eredményeket.
Az Orosz Tudományos Akadémia kutatását Szvetlana Jasina és az napokban tragikus hirtelenséggel, szívrohamban elhunyt David Gilicsinszki vezette, eredményeiket az amerikai Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) szaklap keddi számában tették közzé. "Elképesztő áttörés. Nincs kétségem a kutatás hitelessége felől" - nyilatkozott lelkesen a kanadai Yukon Paleontológiai Program szakértője, Grant Zazula, pedig már maga is cáfolt meg hasonló bejelentést.
Az oroszok eredményei azonban annyira megdöbbentőek, hiszen 30000 és 2000 év között óriási a különbség, hogy a szakértők további bizonyítékokat követlenek. "Ez túlmutat az ismereteinken" - mondta Alastair Murdoch, a brit Reading Egyetem tudósa, aki a magok életképességére specializálódott. Murdoch a mákot hozta fel példaként, melynek magjai az orosz tanulmányban szereplő -7 Celsius fokon tárolva, 160 év után 98 százalékban már nem csíráztathatók, és hol vagyunk még a 30000 évtől.
A szóban forgó magokat és terméseket oroszok a Kolima-folyó partján ásták ki ősi ürge üregekből. A területet az utolsó jégkorszak alatt mamutok és gyapjas orrszarvúk népesítették be. A földtani folyamatok az üregeket 38 méternyi üledék alá temették, folyamatosan -7 Celsius fokon tartva a bennük uralkodó hőmérsékletet. A tároló kamrák több mint 600.000 magot és termést tartalmaztak, a fajok többsége nagyon hasonlít a ma is megtalálható rokonához, egy szegfűfélékhez tartozó mécsvirághoz (Silene stenophylla).
Az orosz kutatók először közvetlenül próbálkoztak a magok csíráztatásával, azonban ezzel kudarcot vallottak. Ezután szövetet nyertek ki a növényi placentából, a magsarjasztóból, azaz a növény magtermelő szervéből. A sejteket Petri-csészében felolvasztva kezdték tenyészteni, létrehozva a kifejlett növényeket. Sok növény szaporítható egyetlen felnőtt sejtből, a klónozási eljárás pedig három magsarjasztóval is elvégezték, amiből összesen 36 növényt termesztettek, számol be az orosz jelentés. Az ősi növények egészen a virágzásig azonosnak tűnnek a ma élő keskenylevelű mécsvirággal, virágaik szirmai azonban keskenyebbek, és jobban szétterülnek.
A radiokarbon kormeghatározás szerint a magvak illetve a magsarjasztó 31.800 évesek. A kutatás szerint a speciális körülmények járulhattak hozzá a mécsvirág növényi sejtjeinek példátlanul hosszú életképességéhez. A sarki ürgék éléstáraikként szolgáló üregeket az állandóan fagyott altalajhoz közel alakítják ki, hogy hűvösen tartsák magvaikat a sarkvidéki nyarak alatt is, így a termések a kezdetektől fogva le voltak hűtve. A termés placentája (a képen P-vel jelölve) magas szacharóz és fenol szintekkel rendelkezik, amik kitűnő fagyálló ágensek. Az oroszok megmérték a helyszín talajának radioaktivitását is, hogy felmérjék a DNS roncsolódását, méréseik azonban annyira alacsony gammasugárzási értékeket mutattak, ami 30000 év alatt nem sokkal nagyobb felhalmozódást eredményez a mécsvirág termésében, mint például a sikeresen csíráztatott 1300 éves szent lótusz magokban.
Eske Willerslev, a Koppenhágai Egyetem DNS szakértője szerint a magyarázat "alapjait tekintve elfogadható" a tartósan fagyott altalaj miatt, az egész bejelentés azonban a radiokarbon kormeghatározás helytállóságától függ. "Az egész ezen nyugszik, ha valami itt félresiklott, akkor az egész darabjaira hullhat"
Amennyiben az ősi mécsvirág a ma élő növények őse, a rokonságnak egyértelműen ki kell tűnnie DNS-ükből. Dr. Willerslev szerint az orosz kutatóknak elemezniük kell leleteik DNS-ét, ami újabb bizonyítóerejű adalékként szolgálna a kutatáshoz. Mindazonáltal ez nem ennyire egyszerű, ezeket a növényeket ugyanis eddig nem igazán tanulmányozták genetikailag.
Ha az orosz bejelentés igaz, akkor a tudósok képesek lesznek valós időben tanulmányozni a növény evolúcióját, mivel rendelkezésükre áll a mai és az ősi változat is, illetve jó eséllyel más ősi fajok is feltámaszthatóvá válnak a fagyott altalajból, köztük olyan növények, amik már rég kihaltak.