Hunter
Videojáték élő sejtekkel
A számítógépes játékok életszerűvé tétele komoly fejtörést okoz a programozóknak és grafikusoknak, a Stanford kutatóit azonban aligha lesznek képesek felülmúlni, ők ugyanis magát az életet ültették be különböző videojátékokba.
Ingmar Riedel-Kruse, a Stanford Egyetem fizikusa és munkatársai által újraalkotott klasszikus videojátékok, mint a Pac-man, a Flipper, vagy a Pong szereplői élő organizmusok, amiket fizikailag irányíthatunk. A "biotikus" játékok motorjaként az alapvető biológiai folyamatok szolgálnak. A kutatók összesen nyolc játékot fejlesztettek ki laboratóriumukban, amik nagyjából három csoportba sorolhatók. Riedel-Krause elmondása szerint először azt szerették volna kipróbálni, hogy képesek-e egyáltalán biotikus játékok előállítására, ezért is ilyen egyszerűek az első fejlesztések.
A PAC-mecium a Pacman újragondolása, a játékosok egy konzollal megváltoztatják egy folyadékkamra papucsállatkákkal teli elektromos folyadékának polaritását, ami különböző irányú mozgásra bírja az organizmusokat. A kamrát egy kamera figyeli, ami képet valós időben egy számítógépnek küldi, a gép pedig a kapott képet egy játéktáblára konvertálja. A számítógép képernyője előtt ülő játékos a konzolon keresztül a polaritás váltásokkal irányíthatja a papucsállatkákat, hogy azok virtuális élesztő sejteket egyenek, és elkerüljék az ellenséget megtestesítő halat. Egy mikroprocesszor nyomon követve az organizmusok mozgását kiszámítja az elért pontszámokat. Egy másik játék, a Ciliaball (csillólabda) ugyanennek az alapelvnek az alkalmazásával virtuális focit játszik a papucsállatkákkal, amik a játékban a mozgáshoz használt csillóikkal lövik el a virtuális labdát.
A Biotic Pinball egy kicsit más módszert használ, ebben a játékban a papucsállatkák a flippergolyókat testesítik meg. A játékos egy parányi tűt irányít, ami az egysejtű számára egy taszító vegyületet lövell ki, eltérítve a közeledő organizmusokat. A Pond Pong, amivel két játékos is játszhat, két tűt helyez el a játéktábla két oldalán, melyekkel a flipperes megoldást alkalmazva lehet lövöldözni a papucsállatkákat egymás térfelére. Az nyer, aki bejuttatja a szerencsétlen lényt az ellenfél tavába.
Bár a játékok szórakozásnak sem rosszak, Riedel-Kruse és kollégái oktatási eszköznek szánják ezeket. "Mindenkinek megfelelő információval kellene rendelkezni a biogyógyászat és a biotechnológia alapjairól, a biotikus játékok ezt segítik elő" - mondta Riedel-Kruse, aki reméli, hogy az élettudományok más területein dolgozó kutatók is ki fognak fejleszteni hasonló játékos megoldásokat munkájuk bemutatására. A Stanford csapata szerint a játékok kísérletek elvégzésére is alkalmasak.
Ingmar Riedel-Kruse, a Stanford Egyetem fizikusa és munkatársai által újraalkotott klasszikus videojátékok, mint a Pac-man, a Flipper, vagy a Pong szereplői élő organizmusok, amiket fizikailag irányíthatunk. A "biotikus" játékok motorjaként az alapvető biológiai folyamatok szolgálnak. A kutatók összesen nyolc játékot fejlesztettek ki laboratóriumukban, amik nagyjából három csoportba sorolhatók. Riedel-Krause elmondása szerint először azt szerették volna kipróbálni, hogy képesek-e egyáltalán biotikus játékok előállítására, ezért is ilyen egyszerűek az első fejlesztések.
A PAC-mecium a Pacman újragondolása, a játékosok egy konzollal megváltoztatják egy folyadékkamra papucsállatkákkal teli elektromos folyadékának polaritását, ami különböző irányú mozgásra bírja az organizmusokat. A kamrát egy kamera figyeli, ami képet valós időben egy számítógépnek küldi, a gép pedig a kapott képet egy játéktáblára konvertálja. A számítógép képernyője előtt ülő játékos a konzolon keresztül a polaritás váltásokkal irányíthatja a papucsállatkákat, hogy azok virtuális élesztő sejteket egyenek, és elkerüljék az ellenséget megtestesítő halat. Egy mikroprocesszor nyomon követve az organizmusok mozgását kiszámítja az elért pontszámokat. Egy másik játék, a Ciliaball (csillólabda) ugyanennek az alapelvnek az alkalmazásával virtuális focit játszik a papucsállatkákkal, amik a játékban a mozgáshoz használt csillóikkal lövik el a virtuális labdát.
A Biotic Pinball egy kicsit más módszert használ, ebben a játékban a papucsállatkák a flippergolyókat testesítik meg. A játékos egy parányi tűt irányít, ami az egysejtű számára egy taszító vegyületet lövell ki, eltérítve a közeledő organizmusokat. A Pond Pong, amivel két játékos is játszhat, két tűt helyez el a játéktábla két oldalán, melyekkel a flipperes megoldást alkalmazva lehet lövöldözni a papucsállatkákat egymás térfelére. Az nyer, aki bejuttatja a szerencsétlen lényt az ellenfél tavába.
Bár a játékok szórakozásnak sem rosszak, Riedel-Kruse és kollégái oktatási eszköznek szánják ezeket. "Mindenkinek megfelelő információval kellene rendelkezni a biogyógyászat és a biotechnológia alapjairól, a biotikus játékok ezt segítik elő" - mondta Riedel-Kruse, aki reméli, hogy az élettudományok más területein dolgozó kutatók is ki fognak fejleszteni hasonló játékos megoldásokat munkájuk bemutatására. A Stanford csapata szerint a játékok kísérletek elvégzésére is alkalmasak.