Két emberszerű lény maradványai megváltoztathatják az eredetünkről alkotott képet. Az 1,9 millió éves kövületekről már tavaly beszámoltak, a felfedezők azonban most egy mélyebb elemzéssel tértek vissza.

A Science magazinban megjelent tanulmány szerint a Dél-Afrikában fellelt, Australopithecus sediba névre keresztelt faj az agy, a kezek, lábak és a medence sajátosságai alapján a Homo sapiens közvetlen evolúciós vonalába tartozott. "Azokat a kritikus anatómiai területeket vizsgáltuk, amik az emberi lények egyediségét adják" - nyilatkozott a BBC-nek a kutatást vezető Lee Berger, a johannesburgi Witwatersrand Egyetem professzora. "Ezen jegyek bármelyike fejlődhet elkülönülten, együttesen azonban nagy valószínűséggel csak akkor fejlődhetett, ha az A. sediba a mi vonalunkhoz tartozott."

A feltevés elég merész, azonban ha igaznak bizonyul, akkor több olyan szereplőt is a partvonalon kívülre állíthat, amiket eddig az őseinknek tekintettünk.

Az elméletek szerint a modern ember a több mint egymillió évvel ezelőtt élt Homo erectushoz vezethető vissza, ami számos paleoantropológus szerint jóval primitívebb emberszabásúaktól, a Homo habilistól és a Homo rudolfensistől származtatható. Az A. sediba érdekessége, hogy idősebb "riválisainál", ugyanakkor anatómiailag és képességeit tekintve jóval fejlettebb, éppen ezért Berger professzor csapata szerint sokkal valószínűbb, hogy ez a faj a Homo erectus őse.

A sediba maradványokat a Johannesburgtól északnyugatra fekvő Malapánál ásták ki, az Emberiség Bölcsője néven is emlegetett, a világörökség részeként számon tartott mészkőbarlangban. A két kövület, melyeket felnőtt nőstényként és fiatal hímként azonosítottak, anya és fia lehetett. A jelek szerint egy tragikus balesetben halhattak meg, nagy valószínűséggel lezuhantak a barlangkomplexumba. Haláluk után testük egy tóba mosódott, ahol sok más, hasonló körülmények között a barlangban rekedt lénnyel együtt konzerválódtak.

A 2010-es bejelentés óta Berger professzor és munkatársai további vizsgálatokat végeztek el a maradványokon. Míg a korábbi kormeghatározó technikák a kövületek korát 1,78 és 1,95 millió év közé helyezték, az új vizsgálatok ezt a bizonytalanságot mindössze 3000 évre, 1,977 és 1,98 millió év közé szűkítették le. A finomítás rendkívül fontos, ezzel ugyanis az A. sediba elég messze került vissza a múltban ahhoz, hogy a H. erectus valós őse lehessen. "Ez egy nagyon érdekes időszak az emberi evolúcióban, mivel elvileg innen számíthatjuk saját nemzetségünk, a Homo kezdeteit. Korábban nagyon kevés kövület állt rendelkezésünkre ebből az időszakból, a sediba fosszíliák pedig példátlanok hiánytalanságukat tekintve" - mondta a kormeghatározást vezető dr. Robyn Pickering, az ausztrál Melbourne-i Egyetem tudósa.

A koponya szerkezetét is alapos vizsgálatoknak vetették alá, egy nagy felbontású röntgenes letapogatással elkészítve virtuális mását. Ezt a franciaországi Grenoble-ben működő Európai Szinkrotron-Sugárzási Létesítményben végezték el. A kapott modell alapján a kutatók 440 köbcentiméterre becsülik az A. sediba agytérfogatát, ami, bár kisebb, mint a jóval idősebb, 3,2 millió éves Australopithecus afarensisé, azonban alakja, különösen a frontális terület sokkal emberszerűbb. Ez az agy azon átrendeződésére utalhat, ami ma kiemel minket a bolygó élővilágából.

Összehasonlítás a mai emberrel (szürke) és a csimpánzzal (fehér)

A medence ugyancsak érdekes, alakja egészen hasonló az emberi medencéhez, rövidebb és szélesebb, mint az ősi fajoké. Az elméletek szerint a medencénk párhuzamosan fejlődött az agytérfogattal, vagyis alkalmazkodott az egyre nagyobb fejjel születő magzatokhoz. Az A. sediba megdönteni látszik ezt a nézetet, mivel modern külsejű medencéjéhez kis agy tartozott.

A nőstény jobb keze szinte teljes egészében fennmaradt, ezért kiváló alanya volt az elemzéseknek, melyekből megállapítható, hogy sokkal inkább egy modern emberi kézhez, mintsem egy majoméhoz hasonlít. Ujjai rövidebbek a hüvelykujjhoz viszonyítva, mint például egy csimpánzé, ugyanakkor a vizsgálatok szerint erős izomzat jellemezte, ami arra utal, hogy az A. sediba sok időt tölthetett a fák ágain. A kutatók szerint ez a kéz már rendelkezett az egyszerűbb eszközök készítéséhez szükséges ügyességgel.

A láb elég felemás képet mutat. A bokaízület alakját tekintve ugyan emberszerű, akárcsak az Achilles-ín, a sarok és a sípcsont azonban a majmok sajátosságait hordozza. A tudósok szerint ez a kombináció egy elég különös járást kölcsönözhetett a lénynek, kérdés, hogy mennyi időt tölthetett a földön. A független tudósok többsége mindenesetre páratlannak és lenyűgözőnek tartja a leletet, ami átírhatja az emberi evolúcióról alkotott elméletek egy részét.

"Az Australopithecus egyik vonala szinte biztosan elvezet nemzetségünk, a Homo első tagjához, onnan pedig a modern emberhez" - kommentálta az eredményeket dr. William Harcourt-Smith, a New York-i Természettudományi Múzeum szakértője, aki szerint a fő feladat megtalálni a sok mellék ág között ezt a bizonyos egyet. "Több oldalág is van azonban, ezért azt próbáljuk kideríteni, melyek azok és melyek nem, ezért is olyan fontos ez a felfedezés."