A fukusimai katasztrófa fordulópont az atomenergia-ipar történetében, melynek szakértői túlságosan is magabiztossá váltak erőműveik biztonságát illetően, nyilatkozott Laurent Stricker, a WANO elnöke.

Az 1989-ben alakult londoni székhelyű WANO (Atomerőműveket Üzemeltetők Világszövetsége) az erőművek üzemeltetői mellett a kormányok felelős hivatalait és az iparág szakértőit tömöríti, célja az iparág működési biztonságának fokozása. Stricker maga is nukleáris mérnök, egykori atomerőmű igazgató, jelenleg a francia EDF tanácsadója.

A WANO eddig elsősorban a reaktorok működési, nem pedig a tervezési kérdéseivel foglalkozott, Stricker szerint azonban a fukusimai események fényében ez változni fog. Nem egyszerű egy reaktor típust biztonságosabbnak nyilvánítani egy másiknál, sok múlik magán a kivitelezésen, illetve a reaktorok elhelyezkedésén. Egy szökőár veszélynek kitett reaktornak nem ugyanazokkal a kockázati tényezőkkel kell szembe néznie, mint ugyanannak a típusnak egy másik területen.

Ugyancsak rendkívül fontos tényező a reaktorok lakott területektől való távolsága, folytatta Stricker. Japán, akárcsak sok más ország, számos nukleáris létesítménnyel rendelkezik a nagyvárosok közelében, így ezeknél az erőműveknél még magasabbak a biztonsági követelmények, ami a Fukusima Daiicsi erőműre is igaz volt. A japánok azonban nem számoltak azzal az eshetőséggel, hogy egy helyen, egy időben több reaktort is baleset érhet, ez azonban nem egyedi eset. Sokszor a katasztrófatervek csupán egy reaktorbalesettel kalkulálnak egy adott területen. A japán példa arra is rávilágít, hogy a szakértőknek fel kell készülniük arra az eshetőségre is, amikor a bekövetkező esemény meghaladja a reaktor tűrőképességét, illetve meg kell tanulniuk, hogyan kezeljék az olyan problémákat, mint az elektromos ellátás és a hűtési kapacitás elvesztése.

Mindenhol ki kell dolgozni a megfelelő vészhelyzeti cselekvésterveket - lehetőleg a helyi lakosság bevonásával, és biztosítani kell a megfelelő felszerelést. Stricker elmondása szerint egyes országokban ez rendben működik, másoknál kevésbé, és olyan országok is akadnak, ahol mindezzel egyáltalán nem foglalkoznak. Októberben a WANO tagjai Kínában tartanak ülést, megvitatandó a fukusimai erőmű esetéből tanultakat. A szervezet szeretne olyan helyzetbe kerülni, hogy ellenőrizhesse, minden egyes üzemeltető cég rendelkezik-e megfelelő tervekkel az előre nem látható balesetek kezelésére.

Vajon túlságosan magabiztos volt az ipar, amikor úgy gondolta, hogy egy ilyen súlyos atombaleset nem következhet be? - tette fel a kérdést a Nature szakírója. "Egyértelműen. Mindig is aggasztott a túlzott magabiztosság. Az emberek azt hiszik jól megtervezett létesítményeik vannak, jó üzemeltetőkkel, jó eljárásokkal és jó biztonsági hatóságokkal, ezért úgy vélik minden a legnagyobb rendben van" - taglalta Stricker, hozzátéve, hogy több esetben a hajszál híján bekövetkezett katasztrófákat alacsony szintű működési zavarnak minősítik, sem mint potenciális katasztrófáknak, az esetek súlyosságát pedig országról országra, ezen belül pedig üzemeltetőnként is másként értékelik, ugyanilyen változó az üzemek átvilágíthatósága is. "A WANO-nál például megkérjük a tagokat, hogy jelentsék nekünk az incidenseket, melyeket kielemezve a tanultakat megoszthatjuk a többiekkel. Az erőművek 5-7 százaléka azonban nem jelent semmilyen eseményt. Üzemeltetőként meggyőződésem, hogy bárki, aki egy atomerőművet működtet köteles valamilyen jelentést adni egy év leforgása alatt"

Stricker szerint nagyobb nemzetközi felügyelettel javíthatnának a helyzeten, ugyanakkor az iparág képviselői nem rendelkeznek megfelelő tervekkel egy másik országban kialakult vészhelyzetben való segítségnyújtásra. Az üzemeltetésben viszonylag új országoknál szigorú ellenőrzésre van szükség, mielőtt egy új reaktort üzembe helyeznek, a legtöbb baleset ugyanis nem sokkal az új létesítmények üzembe helyezése után következik be. A WANO 20-25 fős, más atomerőművekből delegált mérnökökből álló csoportokat szokott küldeni az új erőművek működtetésének ellenőrzésére, ami általában három hetet ölel fel, mely során a szakemberek mindenre kiterjedő jelentést készítenek.

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek is van egy hasonló programja, ami évente 5-6 hasonló ellenőrzést hajt végre, a WANO azonban nagyobb erőforrásokkal rendelkezik és közel 40 ilyen ellenőrzést vezényel le évente, hatásköre ugyanakkor korlátozott. Stricker szeretné, ha az ellenőrzéseik során "fejlesztésre szorulónak" minősített területeken nem tapasztalnak előrelépéseket, akkor a WANO felhatalmazást kapjon felhatalmazást a szükséges lépések kezdeményezésére.

Stricker úgy véli, Fukusima után az iparág már nem bírna el még egy balesetet, egy újabb katasztrófa az atomenergia halálát jelentené.