Hunter
Kisebb lehet az egykori "tizedik bolygó' a Plútónál
Kisebbnek tűnik a megfigyelések alapján a Plútót bolygó rangjától megfosztó Erisz, mint azt felfedezésekor vélték, így újra a Plútó lehet a Kuiper-öv legnagyobb ismert objektuma.
A méréseket szombaton végezték el, amikor az Erisz elhaladt egy csillag előtt. A csillagászok jó ideje tudtak a csillagfedésről, az égitest becsült útvonala azonban folyamatosan változott, így a szakemberek nem tudták pontosan mikor következik be az esemény. Végül három csapatnak sikerült az észlelés, mindhárom viszonylag egyszerű, 40-60 centiméteres távcsövekkel volt felszerelkezve, miközben az áthaladás főszereplője a Naprendszer egyik legtávolabbi égiteste volt, az Erisz körülbelül 14 milliárd kilométerre helyezkedik el a naptól, ami kétszerese a Plútó távolságának.
Az észlelések, melyek chilei obszervatóriumokból történtek, Emmanuel Jehin, a belga Liege Egyetem csillagásza, Sebastian Saravia, Alain Maury és Caisey Harlingten, a San Pedro de Atacama Obszervatórium munkatársai, illetve Jose-Juis Ortiz, a spanyolországi Andalúz Asztrofizikai Intézet kutatójának nevéhez fűződik.
Bruno Sicardy, a Párizsi Obszervatórium tudósa szerit nehéz a pontos méretet meghatározni, ugyanis a három távcső fényívei némi bizonytalanságot jelentenek, ezzel együtt "szinte biztos, hogy az Erisz sugara kisebb, mint 1170 kilométer". Amennyiben ez helytálló, az Erisz egy egészen kicsit kisebb a Plútónál, aminek a sugara 1172 kilométer (+/- 10 km), bár koránt sem lenne meglepő, ha a végső érték az Erisz esetében 50-60kilométerrel alacsonyabb lenne. "A külső Naprendszer objektumainak mérései során számos nehézséggel kell megküzdenünk" - szólt hozzá a témához Mike Brown, a Caltech csillagásza, az Erisz felfedezője. "A pontosan időzített okkultációk, mint a mostani azonban elképesztően pontos válaszokat adhatnak"
A Brown és kollégái által 2005 decemberében, a Hubble Űrtávcsővel készített felvételek 2400 kilométeres átmérőre engedtek következtetni, ami 5 százalékkal nagyobb a Plútó átmérőjénél. A tényleges méret azonban bizonytalan maradt, mivel még a Hubble rendkívül éles "látása" is csak alig tudta kivenni az Erisz korongját. Ezt követően a Spitzer Űrtávcső megfigyelései megerősítették a 2400 kilométeres átmérőt, majd a spanyol IRAM rádiótávcső eredményei 3000 kilométer közelébe tornászták fel, a kutatók azonban később rájöttek, hogy az Erisz forgástengelye a Nap felé mutat, ezáltal a napsütötte félteke melegebb az átlagnál, magasabb értékek felé tolva el az infravörös méréseket. A viszonylag rövid, körülbelül 2 percig tartó csillagfedés megerősítette a feltevést, miszerint az Erisz nem olyan nagy, mint gondolták, és inkább a 2005-ös Hubble eredményt támasztják alá.
Az égitest tömege, amit Dysnomia nevű holdjának keringése alapján állapítottak meg, körülbelül 125 százaléka a Plútóénak. Ez az adat változatlan maradt, tehát amennyiben a csillagfedés eredménye tartja magát a későbbiekben is, az Erisz sűrűsége magasabb, köbcentiméterenként legalább 2,5 gramm, albedója pedig legalább 90 százalék. "Egy évvel ezelőtt ezt az eredményt teljeséggel képtelenségnek minősítettem volna, mert egyszerűen ésszerűtlennek tűnt egy ilyen magas sűrűség" - kommentálta a felfedezéseket Brown. "Az albedó már annyira képtelenül magas, hogy még egy kis képtelenség már meg sem kottyan"
Az Erisz és holdja a Hubble felvételén
Mivel korábban már találtak köbcentinként 3 gramm sűrűségű objektumot is a Kuiper-övben, ezért Brown szerint az Erisz esetében is benne volt a pakliban a magas sűrűség. Van azonban még egy érdekesség. A csillagfedésekből nagy bizonyossággal megállapítható, hogy egy égitest rendelkezik-e légkörrel, vagy sem. Kelly Beatty, a Sky & Telescope magazin publicistája mindegyik csillagásszal felvette a kapcsolatot, akik részt vettek az észlelésekben, azonban ebben a témában egyikük sem nyilatkozott. Az objektum magas fényvisszaverő tulajdonsága, amihez társul a hatalmas távolság is, arra utal, hogy a felszín túl kevés napfényt nyel el ahhoz, hogy bármilyen jég párolgásba kezdjen, ugyanakkor 1988-ban egy hasonló csillagfedés alkalmával a csillagászokat megdöbbentette az a tény, hogy a Plútó rendelkezik egy vékony atmoszférával.
A méréseket szombaton végezték el, amikor az Erisz elhaladt egy csillag előtt. A csillagászok jó ideje tudtak a csillagfedésről, az égitest becsült útvonala azonban folyamatosan változott, így a szakemberek nem tudták pontosan mikor következik be az esemény. Végül három csapatnak sikerült az észlelés, mindhárom viszonylag egyszerű, 40-60 centiméteres távcsövekkel volt felszerelkezve, miközben az áthaladás főszereplője a Naprendszer egyik legtávolabbi égiteste volt, az Erisz körülbelül 14 milliárd kilométerre helyezkedik el a naptól, ami kétszerese a Plútó távolságának.
Az észlelések, melyek chilei obszervatóriumokból történtek, Emmanuel Jehin, a belga Liege Egyetem csillagásza, Sebastian Saravia, Alain Maury és Caisey Harlingten, a San Pedro de Atacama Obszervatórium munkatársai, illetve Jose-Juis Ortiz, a spanyolországi Andalúz Asztrofizikai Intézet kutatójának nevéhez fűződik.
Bruno Sicardy, a Párizsi Obszervatórium tudósa szerit nehéz a pontos méretet meghatározni, ugyanis a három távcső fényívei némi bizonytalanságot jelentenek, ezzel együtt "szinte biztos, hogy az Erisz sugara kisebb, mint 1170 kilométer". Amennyiben ez helytálló, az Erisz egy egészen kicsit kisebb a Plútónál, aminek a sugara 1172 kilométer (+/- 10 km), bár koránt sem lenne meglepő, ha a végső érték az Erisz esetében 50-60kilométerrel alacsonyabb lenne. "A külső Naprendszer objektumainak mérései során számos nehézséggel kell megküzdenünk" - szólt hozzá a témához Mike Brown, a Caltech csillagásza, az Erisz felfedezője. "A pontosan időzített okkultációk, mint a mostani azonban elképesztően pontos válaszokat adhatnak"A Brown és kollégái által 2005 decemberében, a Hubble Űrtávcsővel készített felvételek 2400 kilométeres átmérőre engedtek következtetni, ami 5 százalékkal nagyobb a Plútó átmérőjénél. A tényleges méret azonban bizonytalan maradt, mivel még a Hubble rendkívül éles "látása" is csak alig tudta kivenni az Erisz korongját. Ezt követően a Spitzer Űrtávcső megfigyelései megerősítették a 2400 kilométeres átmérőt, majd a spanyol IRAM rádiótávcső eredményei 3000 kilométer közelébe tornászták fel, a kutatók azonban később rájöttek, hogy az Erisz forgástengelye a Nap felé mutat, ezáltal a napsütötte félteke melegebb az átlagnál, magasabb értékek felé tolva el az infravörös méréseket. A viszonylag rövid, körülbelül 2 percig tartó csillagfedés megerősítette a feltevést, miszerint az Erisz nem olyan nagy, mint gondolták, és inkább a 2005-ös Hubble eredményt támasztják alá.
Az égitest tömege, amit Dysnomia nevű holdjának keringése alapján állapítottak meg, körülbelül 125 százaléka a Plútóénak. Ez az adat változatlan maradt, tehát amennyiben a csillagfedés eredménye tartja magát a későbbiekben is, az Erisz sűrűsége magasabb, köbcentiméterenként legalább 2,5 gramm, albedója pedig legalább 90 százalék. "Egy évvel ezelőtt ezt az eredményt teljeséggel képtelenségnek minősítettem volna, mert egyszerűen ésszerűtlennek tűnt egy ilyen magas sűrűség" - kommentálta a felfedezéseket Brown. "Az albedó már annyira képtelenül magas, hogy még egy kis képtelenség már meg sem kottyan"
Az Erisz és holdja a Hubble felvételén
Mivel korábban már találtak köbcentinként 3 gramm sűrűségű objektumot is a Kuiper-övben, ezért Brown szerint az Erisz esetében is benne volt a pakliban a magas sűrűség. Van azonban még egy érdekesség. A csillagfedésekből nagy bizonyossággal megállapítható, hogy egy égitest rendelkezik-e légkörrel, vagy sem. Kelly Beatty, a Sky & Telescope magazin publicistája mindegyik csillagásszal felvette a kapcsolatot, akik részt vettek az észlelésekben, azonban ebben a témában egyikük sem nyilatkozott. Az objektum magas fényvisszaverő tulajdonsága, amihez társul a hatalmas távolság is, arra utal, hogy a felszín túl kevés napfényt nyel el ahhoz, hogy bármilyen jég párolgásba kezdjen, ugyanakkor 1988-ban egy hasonló csillagfedés alkalmával a csillagászokat megdöbbentette az a tény, hogy a Plútó rendelkezik egy vékony atmoszférával.
