Egyre több érdekességet árulnak el magukról a Szaturnusz körül keringő jeges holdak. A Titánon jégvulkánokat fedeztek fel, míg az Enceladuson a Földihez hasonló folyamatok játszódnak le.

Kezdjük a sort a Titánnal, ahol a Cassini űrszonda legfrissebb adatai szerint két területen is váltakozik a felszín fényessége. A kutatók a radar felvételeken folyamszerű szerkezeteket észleltek az adott zónákban, ami vulkánok jelenlétére utal. A forró láva helyett a Titán úgynevezett "kriovulkánjai" vízjég, ammónia és metán keverékéből álló elegyet ontanak magukból.

A tudósok feltételezése szerint a jéghideg lávafolyam vastagsága elérheti a 200 métert is. "A jégvulkanizmus egy olyan folyamat, amit számos ember modellezett már elméletben, bemutatva, hogy kialakulhat a külső-Naprendszerben, egy Titán méretű objektumon" - összegzett Bob Nelson, a Cassinit felügyelő NASA Sugárhajtómű Laboratórium munkatársa.

Már a Cassini korábbi átrepülései során is több olyan felszíni jegyet észleltek, amik a jégvulkanizmus jelenlétére utaltak, a sűrű légkör viszont eléggé megnehezíti az egyértelmű következtetések levonását. A bizonyítékok azonban egyre gyűlnek, a fényesség változása és a területeken elvégzett radarvizsgálatok eredményei egyre erősebbé teszik az elméletet. A jégmagma, akárcsak a hagyományos vulkáni magma, viszkózus, ezért a radar felvételekből észlelt lebenyszerű képződmények alakja és 200 méter körüli vastagsága is egybe esik egy-egy kriovulkán folyam interpretációjával. Emellett időről időre ammónia kicsapódást is szoktak észlelni a területeken, ami szintén az aktivitásra utal, az anyag ugyanis csak a hold belsejében található meg, a felszínen nem.

A tudósok azért is pártolják a jégvulkanizmus elméletét, mert az magyarázatot ad, hogyan képes megtartani metán koncentrációját a Titán légköre, újratermelődés nélkül ugyanis a Nap ultraibolya sugarai már régen eltüntették volna a metán tartalmát.

Az Enceladust aligha kell bemutatni, jelenleg a Naprendszer egyik legérdekesebb objektuma a hófehér holdacska, ami lassan minden hétre tartogat valami újdonságot. Ezúttal a holdról készült felvételek a felszín szétnyílásáról és széthúzódásáról tanúskodnak, ami gyakorlatilag megegyezik a földi óceánfenék kőzetburkának megrepedésével és széthúzódásával, ami nyomán új kérget jön létre. A Cassini adatai megerősítik a hold folyékony felszín alatti víztömegéről alkotott elméletet. "Apránként ugyan, de megszerezzük a bizonyítékot arról, hogy az Enceladuson folyékony víz rejtőzik" - mondta Carolyn Porco a Cassini képfeldolgozó csapatának vezetője.

A Földön a tengerfenék szétválása és egymástól való eltávolodása, melyeket mélytengeri árkok, óceáni hátságok és magashegységek jeleznek, a 20. század egyik nagy tudományos felfedezése volt, a lemeztektonika elmélet egyik alapja. Most a Cassini valami nagyon hasonlót lát az Enceladus "tigriscsíkjainál". A hatalmas hasadékokkal tarkított területet a Cornell Egyetem tudósa, dr. Paul Helfenstein vizsgálta meg, a digitális technika segítségével rekonstruálva a csíkok történetét.

Számítógépével addig tologatta a repedéseket, míg össze nem álltak, akár egy kirakós játék elemei. Modelljéből egyértelműen kitűnik, hogy a darabok távolodnak egymástól, azonban ellentétben a földi mozgással, ahol a távolodó gerincek általában a hasadékra szimmetrikusan terjeszkednek, az Enceladuson ez a folyamat erősen aszimmetrikus, ez szintén nem ismeretlen a Földön, viszont rendkívül ritka. A földi lemeztektonikát a mélyben található megolvadt kőzetek felfelé irányuló mozgása vezérli, az Enceladuson a tudósok elméletei szerint a folyékony víz idézheti elő a folyamatot