Berta Sándor

Füstrészecskékkel a hurrikánok ellen?

A Jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói olyan módszert dolgoztak ki, amelynek segítségével csökkenthető a hurrikánok ereje.

A szakemberek - számítógépes szimulációk segítségével - már sikeresen tesztelték is a füstrészecskékre épülő eljárást. A meteorológusok kiderítették, hogy amennyiben sikeresen be tudnak juttatni füstöt a hurrikánokba, akkor azoknak köszönhetően jelentősen legyengíthető a viharok ereje és a szélsebesség. Az idei szezonban nagyon sok hurrikánt figyeltek meg, legutóbb a múlt héten pusztított a Virgin-szigeteken az Omár nevű vihar. A különlegesen pusztító természeti katasztrófák tanulmányozását célzó programok különösen a 2005-ös Katrina hurrikán után váltak fontossá. A tudósok azóta is folyamatosan modellezik a jelenséget, hogy így kapjanak választ számos, például a szélsebességre, a szélirányra és a vihar erejére vonatkozó kérdésre.

"Mivel a hurrikánok akár egy 1000 kilométeres sugarú körben is pusztíthatnak, így különösen fontosak ezek a kutatások. Amennyiben csökkenteni tudnánk az erejüket, akkor ezzel párhuzamosan jelentős mértékben mérséklődne az általuk okozott kár is" - jelentette ki Daniel Rosenfeld, a Jeruzsálemi Héber Egyetem Földtudományi Intézetének munkatársa.

A szakemberek hosszú évek vizsgálatainak köszönhetően rájöttek arra, hogy ha füstöt fújnak be egy hurrikánba, akkor megakadályozható a csapadékképződés és ezzel egyidejűleg a füst segít a vízcseppek méretének csökkentésében is. "A folyamat végül oda vezet, hogy a vihar lecsendesül és a szélerősség is fokozatosan lecsökken" - tette hozzá Rosenfeld.

A módszert egyelőre kizárólag számítógépes szimulációkban tesztelték. A számítások alapján egy átlagos hurrikán lecsendesítéséhez tíz repülőgépnyi füstre lenne szükség. Michael Botzet, a karlsruhei Max Planck Meteorológiai Intézet munkatársa ugyanakkor szkeptikusan fogadta az elképzelést, mondván: kétséges, hogy végig ellenőrizhető marad-e a folyamat és nem tudható előre, hogy a beavatkozásnak végül milyen hatása lehet a hurrikánra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Wilddog #39
    Esetleg meg kellene csapolni ezt az energiaforrást valamilyen módon. Nem felrobbantani (még több energiát beleölni), hanem elszipkázni és teszem azt gépeket működtetni vele. OK, tudom, hogy ez utópisztikus sőt futurisztikus.
  • babajaga #38
    "ha kutatók ebben látnak fantáziát, biztos beleásták magukat a témába."

    Bele ám a lószarba.
  • Epikurosz #37
    A hatványok nem jöttek át, de helyesen:

    A hurrikán által leadott hőenergia 5-20x10^13 W, ebből kevesebb, mint 10% a szél mechanikus energiája.
    Ez a hőleadás megfelel egy-egy 10 megatonnás atombomba felrobbantásának 20 percenként.

    Az 1993-as World Almanac szerint az egész bolygónk 1990-ben kb. 10^13 W energiát használt fel, ez egyetlen hurrikán energiájának 20%-a.

    Nos, itt állunk a béka segge alatt, még 0 típusú civilizáció sem vagyunk.
  • Epikurosz #36
    Az alább belinkelt lap ezt írja:
    "Now for a more rigorous scientific explanation of why this would not be an effective hurricane modification technique. The main difficulty with using explosives to modify hurricanes is the amount of energy required. A fully developed hurricane can release heat energy at a rate of 5 to 20x1013 watts and converts less than 10% of the heat into the mechanical energy of the wind. The heat release is equivalent to a 10-megaton nuclear bomb exploding every 20 minutes. According to the 1993 World Almanac, the entire human race used energy at a rate of 1013 watts in 1990, a rate less than 20% of the power of a hurricane.

    If we think about mechanical energy, the energy at humanity's disposal is closer to the storm's, but the task of focusing even half of the energy on a spot in the middle of a remote ocean would still be formidable. Brute force interference with hurricanes doesn't seem promising. Now for a more rigorous scientific explanation of why this would not be an effective hurricane modification technique. The main difficulty with using explosives to modify hurricanes is the amount of energy required. A fully developed hurricane can release heat energy at a rate of 5 to 20x1013 watts and converts less than 10% of the heat into the mechanical energy of the wind. The heat release is equivalent to a 10-megaton nuclear bomb exploding every 20 minutes. According to the 1993 World Almanac, the entire human race used energy at a rate of 1013 watts in 1990, a rate less than 20% of the power of a hurricane.

    If we think about mechanical energy, the energy at humanity's disposal is closer to the storm's, but the task of focusing even half of the energy on a spot in the middle of a remote ocean would still be formidable. Brute force interference with hurricanes doesn't seem promising."

    Szóval, nemhogy a MOAB, vagy a FOAB, hanem atombomba sem lenne elegendő. Ez így nekem most világos.
  • Epikurosz #35
    Nyitott kapukat ne döngess, mert ha visszaolvasol, akkor belátod, hogy a füstöt én is hülyeségnek tartom, de ez nem jelent semmit, mert ha kutatók ebben látnak fantáziát, biztos beleásták magukat a témába.
    Én egy nagy, NEM-NUKLEÁRIS (jól alá kell húzni, mert mindjárt jön egy okostóni, hogy de ugye nem atombombára gondoltam) robbanásban látnék fantáziát, amely szétdobná a hurrikán magjában lévő negatív nyomást, lényegében kiegyenlítené a nyomást a hurrikán részei között, minekutána az szétesne. A dolog biztos működik, a kérdés csak az, hogy mekkora bombát kell robbantani. Mert, ha nagyon nagy robbanásra van szükség, akkor macerás ez a megoldás, de mindjárt utánanézek.
  • babajaga #34
    Nem elég hogy a sok felesleges gáz miatt vékonyodik az ózonpajzs? A dezodort pumpával is ki lehet porlasztani a barom ember mégis gázt tesz bele ami a levegőbe kerül.
  • babajaga #33
    Megmagyarázom mert hátha nem érted a füst nincs amíg fel nem szabadítják! Mert lekötve nem káros.
  • babajaga #32
    Nem mozog és nem kell mozognia! Marha nehéz az energiamegmaradás törvényét megérteni úgye? Baromagyú kínaiak szétoszlatták az esőfelhőket de anyyi eszük már nincs hogy az eső le fog hullni valahol csak ott esetleg kétszerannyi lesz és emberek házait fogja elvinni. A füstöt nem is kommentálom mert az meg az elmebetegség kategóriája!
  • Epikurosz #31
    Okos Tóni!
    (Imádok személyeskedni :-))

    Az odáig rendben van, hogy - mondok egy példát - a tektonikus mozgások miatt a lemezek ütközési pontjaiban felhalmozódik bazi sok energia, amelynek le kell vezetődni valahogy.
    DE!
    Nem mindegy, hogy ez a bazi sok energia 20 másodperc alatt vezetődik le vagy 200 mp, esetleg 2 nap alatt.

    Most, alkalmazd ezt a logikát a hurrikánokra, ciklonokra, tájfunokra és tornádókra is.

    No, mozog már valami?

    (Annyit segítek, hogy az energia ott van, nem bántottuk, nem tüntettük el, csak széthúztuk egy picit.)
  • Nos #30
    Kedves Epikurosz, nem hiszem, hogy szükség van személyeskedésre.
    Egyébként tényleg az az egyik legfontosabb kérdés, hogy szabad-e belenyúlni egy ilyen rendszerbe, főleg olyan drasztikus módszerekkel, mint a robbantás.
    A lézer pedig ha meggondolod nem működne. Azokon a területeken, ahol a hurrikán áthalad azért akad elég sok nagy energiát kibocsátó ipari létesítmény, de érzékelhető változás a hurrikánban ezek környezetében sem történik. Tehát jó nagy lézer kellene. Ráadásul a lézer eleve közvetlenül csak hőenergiát ad át.