Figyelőnet

A média kavarja a vihart

A nyugat-európai viharokat a média túlzásokkal orkánná erősítette - állítják a hazai meteorológusok. A viharos szelekkel párosuló hidegfront egyébként hazánkban teljesen szokványos jelenség.

Európa nyugati régiójában komolyabb viharokat okozott az a ciklon, amely most éppen hazánk felé közeledik. A média óriási viharról, orkánról beszél, a meteorológusok pedig szokványos légköri jelenségről. Több szakértő szerint normális hidegfronti hatások kísérőjelenségeként erősödhet fel helyenként a szél sebessége akár 100 kilométeresre is.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat oldalán található információk szerint markáns viharciklon mozdul el a Brit-szigetektől Dánián keresztül a Balti-tenger irányába. Hatására a délnyugati szél megerősödik (45-60 km/óra), késő délutántól délnyugaton, estétől másutt is egyre többfelé viharossá fokozódik (65-80 km/óra). Az éjszaka első felétől országszerte - lokális jelleggel - 80-100 km/órás széllökésekre számíthatunk.

Várhatóan péntek hajnalban, kora reggel az említett ciklon intenzív hidegfrontja néhány óra leforgása alatt átvonul hazánkon, amely mentén záporok, zivatarok is kialakulhatnak, néhol jégeső, jégdara kíséretében. A front mentén az északnyugatira forduló szelet országszerte - szintén lokálisan - 90-110 km/óra közötti lökések kísérik, de intenzív záporok, zivatarok környezetében, helyenként az észak-magyarországi, észak-alföldi, közép-magyarországi, a közép-dunántúli és a nyugat-dunántúli régió egyes részein átmenetileg orkánerejű (120-130 km/óra) széllökés is kialakulhat. Csütörtök estétől péntek estig az ország egyetlen településén sem lehet kizárni 90-110 km/óra közötti széllökés kialakulását, emiatt került az előrejelzésbe az országszerte kifejezés.


A vihar ma éjjel vonul át Magyarországon

A katasztrófavédelem szóvivője, Dobson Tibor szerint - az augusztus 20-i események után - természetes, hogy a média ennyire felkapta a vihar hírét. A meteorológiai szolgálatok által előre jelzett időjárás azonban teljesen szokványos hazánkban. Erős szélnél lehetőleg ne tartózkodjunk a szabadban, csukjunk be ajtót, ablakot, ne hagyjuk száraz fa vagy cserepes tető közvetlen közelében járművünket, az udvarról, erkélyről pedig időben hozzunk be mindent, amit a vihar elsodorhat - javasolja a várhatóan orkánerejűvé fokozódó csütörtöki, pénteki szél beköszönte előtt a katasztrófavédelem szóvivője.

"Nem látok okot országos félelemre: vihar jön, de nem a világvége" - mondta csütörtökön Dobson Tibor, aki álhírnek minősítette azokat a sajtójelentéseket, hogy előre megjósolható, mely településeket vagy vidékeket érinti különösen a vihar. Mint mondta, a beavatkozó erőket - a tűzoltóságot és a polgári védelmet - már felkészítették, együttműködő partnereiket, így az önkormányzatokat, a helyi közlekedési vállalatokat vagy a MÁV-ot felhívták, készüljenek fel az esetleges rendkívüli helyzetre.

Dobson Tibor elmondta: nincs tudomásuk arról, hogy a következő két napban országos jelentőségű tömegrendezvényt tartanának valahol, hozzátéve, "célszerű átgondolni", hogy a szabadba tervezett helyi eseményeket ne tartsák-e meg zárt helyen vagy később.

A meteorológusok szerint nem kell pánikot kelteni

Németh Lajos szerint a most érkező hidegfront és a hatására kialakuló viharos erejű szél nem rendkívüli jelenség. A médiában meglehetősen nagy hírverést kapott vihar intenzitása várhatóan meg sem közelíti majd a Nyugat-Európában kialakultakét. A szakember ugyan elképzelhetőnek tartja, hogy akár károkat is okozhat a következő napok viharosabb időjárása, de hangsúlyozta, hogy hazánkban általában évente többször is találkozhatunk ilyennel.

Aigner Szilárd szerint - a mostani viharral kapcsolatban - szintén nem szabad túlzásokba esni. Az időjárási helyzet nem különbözik markánsan a múlt hét viharosabb napjaitól. A meteorológus hangsúlyozta, hogy a média erősen túlreagálja a jelenlegi előrejelzéseket. A szakértő szerint egy hazánkon gyorsan keresztülvonuló teljesen szokványos légköri jelenséggel van dolgunk.

Ilyen túlreagálásra már volt példa máskor is. Demszky Gábor 2004 nyarán egyébként már pánikot keltett egy vihar-előrejelzéssel. Akkor ugyanis közleményében arra figyelmeztette a város polgárait, hogy az előrejelzések szerint tornádóerejű vihar sújthatja a fővárost, ezért fel kell készülni áramszünetre, forgalmi lámpák és jelzőlámpák megrongálódására. A vihar akkor elmaradt.

Hollandiában közlekedési késéseket és baleseteket okozott a Kirill névre keresztelt vihar, amely csütörtökön érte el az országot. Az amszterdami repülőtéren korlátozták a gépek fel- és leszállását a szél ereje miatt. A hatóságok azt tanácsolják az embereknek, hogy ne menjenek ki az utcára, csak ha muszáj. A széllökések sebessége eléri a 130 kilométert óránként, ami darabokat szakíthat ki az épületek tetejéből, és kidönthet fákat is.

Ausztriában arra számítanak, hogy az országba éjszaka érkezik meg a vihar. A széllökések sebessége az Alpok magasabban fekvő területein elérheti a 170 kilométert óránként. A hatóságok figyelmeztették a síelőket, hogy még az este leszállta előtt távozzanak a hegyekből, és keressenek menedéket. Salzburgban készenlétbe helyezték a tűzoltókat és a mentőket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lee56 #85
    Sok a szabadidőd mi
  • Epikurosz #84
    Ez jó volt, Lionhorse! :-)
    (Jé, megfejtettelek :-))
  • Esrohnoil #83
    Marhaprofi Időjárás Nézegető Integrált Másodlagos Ukrán Mütyürrel, azaz MINIMUM.
  • babajaga #82
    Én egyszer kirándulásra fizettem be egynaposra a Salzkammerguti tóvidékhez. Elötte két nappal a német TV adó mutatta hogy egy ciklon megy a műholdas felvételek szerint, és vasárnapra pont a kirándulás célja fölé ér. Bécs után mikor az A1-re tértünk elkezdett zuhogni az eső, fújt a szél. Felordítottam a buszban: hurrá megmenekültünk! Mikor Salzkammerguthoz 15km-re értünk szép napsütéses idő fogadott.A ciklon jópár tíz fokot eltért és a célhelyet csak a széle súrolta. Lehetetlen pontosan megmondani hogy egy orkán mikor és mennyire tér el a várható helytől.
  • babajaga #81
    Csak nehogy azt higyye bárki hogy van olyan készülék ami ránézésre megmondja hogy milyen idő lesz holnap vagy akár félnap múlva. Az időjárást csak folyamatában lehet előrejelezni ismerni kell a légnyomás változásának irányát, gyorsaságát és a hőmérséklet változásának irányát és gyorsaságát minimum.

    A nálam du-n előrelátható esős front legyengülve de ideért. Ez is egy jellemző mikor azon sipákolnak sokan hogy esőt jeleznek és alig esik. Azt azonban nem tudják hogy az az esőfelhő útközben elhullajtja a tartalmának egy részét, vagy mindet, és ezt viszont lehetetlen előre látni még műholdas felvételekkel sem.
  • Epikurosz #80
    Igen, ez a rövidebb.
    A hosszú pedig: automatikus elektronikus időjárás-előrejelző miniállomás otthoni használatra
  • takraj #79
    És mi lenne ennek a neve? "Kínai időjós"? :)
  • Epikurosz #78
    Ja, conrad, Fotex, Hama stb. Dobják utánad. Több típus van: 6-tól 100 ezerig.
  • babajaga #77
    Azt is elmondom hogy azért emelkedett gyengén a hőmérséklet mert a közelgő esőfront maga elött tolta a melegebb levegőt. Most viszont a légnyomás ugyanúgy lefelé megy de a hőmérséklet is megindult lassan lefelé ami azt jelenti hogy hidegfront széle ideért.
  • babajaga #76
    Rengeteg helyen a Conradnál is de mikroelektronikát áruló boltokban fotóboltokban is.

    Közepes sebességgel süllyed a légnyomás,nagyon lassan emelkedik a hőmérséklet, ez esőt jelez pár órán belül. (Fehérvár)