Hunter

A NASA kitart következő marsjárója mellett

A NASA bejelentése szerint minden áron keresztülviszik következő marsjárójukkal, a Mars Science Laboratory-val kapcsolatos terveiket.

Az MSL 2009-ben indulna a vörös bolygó felé, azonban még némi anyagiakat is össze kell lapátolni ahhoz, hogy minden idők legnagyobb mobil leszállóegysége eljusson a kilövőállásig. A Mini Cooper méretű jármű alaposan megizzasztja a mérnököket, akiknek számos műszaki kihívással kell megküzdeniük, különösen a marsjárót hajtó motorok összetettsége okoz csúszásokat. A projekt költségvetése ezeknek köszönhetően az eredeti 1,6 milliárd dollár helyett már 1,9 milliárdon álldogál. Az űrügynökség azonban arról nem adott pontos tájékoztatást, mekkora a pénzbeli hiány, csupán annyit közöltek, hogy a Kongresszushoz fordultak támogatásért, ugyanakkor más küldetéseket is felülvizsgálnak hogy lássák, vannak-e olyan pénzeszközök, amik átcsoportosíthatók az MSL számára.

A BBC beszámolója szerint elkerülhetetlen lesz a külső finanszírozás, ha a NASA tartani akarja az összeszerelési ütemtervet, amit leginkább az aktuátorok, a marjáró kerekeit meghajtó, és az egység robotkarját működtető motorok hátráltatnak. "Az MSL tömege és mérete miatt szükségesek a komplex motorok, amiknek igen bonyolult a gyártása" - magyarázta Doug McCuiston, a NASA Mars-kutatási programjának igazgatója. "A szállításokból adódó késések az ütemtervre is hatással vannak, ami nyomást gyakorol az egész költségvetésünkre."

[galeria,,6]
Klikk a képre a galériához!

A felszíni kísérletek elvégzéséhez szükséges eszközök, mint például egy fúró, szintén aktuátorokat igényel, melyek szintén késést szenvednek. Az MSL három méteres hosszával és 850 kilogramm súlyával túl nagy, hogy ugyanazzal a légzsákos technikával érjen földet, mint korábbi társai, ezért egy rakétahajtású "égi daru" pottyantja le a felszínre. A járművet egy kis nukleáris erőmű fogja működtetni, ami legalább egy marsi éven át biztosítja az MSL műszereinek az energiaellátását. A műszerarzenál biológiai kísérletei mellett kiterjeszti a Spirit és az Opportunity geológiai munkáit is, kikövezve az utat a jövő minta-visszajuttató küldetései számára.

A Marsra irányuló küldetéseket akkor indítják, amikor a Mars és a Föld együttállása kedvező. Erre általában kétévente nyílik alkalom, tehát ha az MSL elmulasztja a 2009-es lehetőséget, akkor jókora csúszással számolhat McCuiston és csapata, ami sokkal többe kerülhet, mintha némi tőke injekcióval időre befejezik az előkészületeket. "Ez egy rendkívül fontos tudományos küldetés" - hangsúlyozza McCuiston. "Ez lendítené át Mars programunkat a következő évtizedbe. Azon túl, hogy az élet felfedezését reméljük tőle egy másik bolygón, kulcsfontosságú az űrügynökség további tudományos céljait illetően is."

Ed Weiler, a NASA igazgatóhelyettese szintén nem hagyta szó nélkül az MSL-t. "Több mint másfél milliárdot fektettünk bele. Ez a Mars program zászlóshajója és mindent összevetve jó esélyünk van rá, hogy elindítsuk. Amit meg kell tennünk, azt meg is fogjuk tenni" - szögezte le Weiler. A jelenlegi ütemterv szerint az MSL 2009. szeptember 15-től október 4-ig indulhat el a Marsra, ami 2010. július 10 és szeptember 14 közötti érkezést jelentene.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Epikurosz #48
    Mámmá miá!
  • Epikurosz #47
    Mindig is tetszett nekem az Asimo, mert picit már humanoid kinézete van. Csak ne úgy menne, mint akinek aranyere van.
  • Epikurosz #46
    Buta robokuty, mi?
  • Epikurosz #45
    Meg, mint az őrült:
    http://www.youtube.com/watch?v=trEzMlyfgXU&NR=1
  • Epikurosz #44
    "Ha vihar készül"

    A marsi viharok nudlik.
  • kow83 #43
    Még évek kellenek nekik, de látszik, hogy meg fogják csinálni.
    http://www.youtube.com/watch?v=Zi6ZlyQZUA8&feature=related
    http://www.youtube.com/watch?v=qh-Fm4utGhI&feature=related
    http://www.youtube.com/watch?v=KNxxLm4sPys&feature=related

    "Energiafelhasznalasi szempontbol sik talajon a kerek az egyik legegyszerubb es legjobb megoldas."
    Igazad van, de a Mars nem sík. Ha vihar készül, akkor fel lehet készíteni, hogy vonuljon biztonságos helyre, vagy gubózódjon össze. Egy kerekes jármű sok mindent megoldhat, de akkor is csak célszerszámok, míg egy humanoid robot általánosan alkalmas lehet mindenre, mint mi.
  • Epikurosz #42
    Természetesen én nem két lábon járó robotokra gondoltam, bár az általam beszúrt linkek ilyenek, hanem minimum 4 lábú, de akár 6-8 lábú pókszerű gépre.
    Mivel ott a földi hidraulikus megoldások nem használhatók, ezért valami mást kellene kitalálni.
    De: miért ne lehetne légi járművek irányába elmozdulni - vannak erre utaló kísérletek! - azok sokkal egyszerűbbek, ha van elég nafta.
  • kvp #41
    Energiafelhasznalasi szempontbol sik talajon a kerek az egyik legegyszerubb es legjobb megoldas. Ha meg ezt a hatekony meghajtast sem tudjak eleg energiaval ellatni, akkor egy labakat alkalmazo meg kevesbe lenne hasznalhato. A masik fontos szempont a stabilitas. A hatkereku marsjaro nem borul fel ha par napig nem tud megmozdulni, mert foldi parancsra var. Egy labakon allo megoldas addigra felborulna az elso szellokestol, mire megkapja az uj parancsokat. Ebbol a szempontbol a humanoid robot lenne a legrosszabb megoldas, mert ilyen robotot meg laboratoriumi kornyezetben sem tudunk megbizhato modon letrehozni. Ha tudnank, akkor ilyenek harcolnanak az amerikai katonak helyett, de jelenleg meg egy lepcson valo feljutas is kepes problemat okozni a ket legjobb prototipusnak (honda asimo es kawada hrp).

    A nasa a bevalt megoldasokra epit. Ilyen meretuek voltak a szovjet lunohod robot holdjarok is (bar azoknak 8 kerekuk volt) es ha 40 eve sikerult megoldani a problemakat, akkor valoszinuleg most is sikerulni fog.
  • kow83 #40
    De még ennek a dögnek is több értelme lenne, ha már atommeghajtáson agyalnak :9
    http://www.youtube.com/watch?v=s1mNXI6NMUU
  • kow83 #39
    Nem értem miért kell ezeket a kerekes jószágokat erőltetni. Szerintem humanoid robotokat kellene küldeni. Nem véletlen alakult ki milliárd évnyi evolúció során 2 kezünk, 2 lábunk, 5 ujjal és nem hat lábunk lett kerekekkel a végén.

    Ezek a dögök minden feladatra alkalmasak lennének, mindenhonnan kimásznak, tudnának mérni, fúrni, kutatni, ásni.