Napi Online

Magyarország az egyik legnagyobb atomenergia-támogató

Az Eurobarometer felmérése szerint a magyarok az atomenergia felhasználásának leglelkesebb támogatói közé tartoznak az Európai Unióban.

Hazánk mellett Csehország, Litvánia, Bulgária, Finnország és Szlovákia lakóinak is nagyjából kétharmada maximálisan egyetért vagy inkább egyetért az atomenergia felhasználásával. A 27 tagú unióban száz emberből átlagosan 44 támogatja a nukleáris erőműveket, míg nagyjából ugyanennyi - 45 százalék - elutasítja azt. A három évvel ezelőtti hasonló felmérés óta jelentősen nőtt a támogatók aránya az akkori 37 százalékhoz képest, az ellenzők aránya tíz százalékponttal visszaesett, a bizonytalanok tábora valamelyest bővült. A felmérés készítői szerint ennek oka elsősorban az, hogy a klímaváltozás és a kevés szén-dioxid kibocsátása mellett kitermelhető energia fontossága a közelmúltban nagy hangsúlyt kapott.

A felmérés eredménye szerint sokkal inkább támogatják az atomenergia-felhasználást azok az országok, amelyekben legalább egy nukleáris erőmű működik. A 44 százalékos átlag feletti 13 ország mindegyikében van atomerőmű, míg az átlagon aluli 14 ország közül csak kettőben, Spanyolországban és Romániában. A spanyolok határozottan elutasítják az atomenergiát, a kutatók szerint részben azért, mert sokan közülük nem tudnak az országukban működő erőműről. A románok esetében torzíthatja a mintát, hogy az átlagosnál sokkal kevesebben nyilvánítottak határozott véleményt (27 százalék). A leghatározottabban Málta, Ausztria és Ciprus utasítja el a nukleáris energiát, az utóbbi lakosságának mindössze 7 százaléka támogatja alkalmazását.

Különleges helyzetben van Németország: Gerhard Schröder kancellársága idején a zöld párti-szociáldemokrata koalíció elkötelezte magát az országban működő 17 atomerőmű fokozatos leépítése mellett. A német baloldal szerint a megoldást csakis a megújuló energiaforrások jelenthetik, a nukleáris energia nem kívánatos mindaddig, amíg a radioaktív hulladék elhelyezése nem megoldott. A jelenlegi nagykoalíció kereszténydemokrata tagjai - köztük Angela Merkel kancellár - azonban megszakítanák a fokozatos leépítést. Az EU bizottságának elnöke, José Manuel Barroso a konzervatívok törekvéseit támogatja: szerinte az atomenergia rövid távon az egyetlen megoldás a klímaváltozás és az importált olajtól való függés problémájára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • JL666 #11
    kapnának egy esőköpenyt és bemagyaráznák, hogy nem lesz semmi bajuk. MAjd 20 év múlva egy dok. filmben látnád, hogy ja bocs, tévedtek. Ennyi.
  • ilyr #10
    Hat en csak annyit kerdeznek, hogy ha megint elofordulna egy Csernobilhoz hasonlo katasztrofa, ki menne oda elharitani? Annak idejen emberek szazai haltak meg, mert ok meg semmit nem tudtak a sugarzasrol es oket meg oda lehetett vezenyelni munkara. Ha ma tortenne meg ugyanez, honnan lenne ember a katasztrofa-elharitasra? Ha anno nem lettek volna azok az emberek, mostanara Europa es Azsia nagy resze ugyanolyan sugarfertozott lenne mint Ukrajna es Belorusszia egyes reszei. Ja es nekem ne jojjon senki azzal, hogy a mostani atomeromuvek mennyire biztonsagosak, mert egyik se 100%-ig es az emberi ostobasagra/hanyagsagra meg nincs hathatos vedelem.
  • Sanyix #9
    Áhh nemhiszem, inkább. "aaaa staaalkeeeer höhöhö tökjó játék, csináljunk még" és ezért. Azt nemhiszem hogy azért mert azt mondják "hmm milyen jó kis enerigaforrás, tiszta, bőven van, és kivitelezhető".

    És van még a másik oldal, a hülyék oldala "jaaaaj csernobil, jaaaaj nem csuktak be egy ajtót az erőmőműben, kijött 1db alfa részecske, fúj veszélyes, tilcsukbe!"

    És persze a kikúrt média is csinálja a negatív felhajtást ha az erőmű egyik dolgozója elcsúszik a frissen felmosott padlón...
  • JL666 #8
    politikai oka van?! biztos nem kap belőle zsebbe pénzt.
    Ha meg építenek akkor biztos a ruszkik fognak (azokkal zsebre dolgozik, tövig nyal putyin papának, biztos medvegyevnek is alakulnak majd a dógok.)
    Ferikének hatalmas üzleti érzéke van. Vagy 2 éve volt, hogy a ruszkik megemélték minden országnak a szállított gáz árát. Csak nekünk nem. MERT MI MÁR ELEVE A DRÁGÁBB ÁRON KAPTUK!! És az emberek a huligánok által okozott károkért sírnak!
  • JTBM #7
    Az MVM már kidolgozta a teljes technikai és pénzügyi tervet, egy fillérjébe sem kerülne az államnak, csak alá kellene írnia egy papírt gyuriferinek.

    Valószínűleg valamilyen politikai oka van annak, hogy még nem írta alá...
  • Tetsuo #6
    Ez nekem is meglepo. De akkor mi a faxert nem epitunk meg 2 atomeromuvet??
  • torcipepe #5
    mégis mit vártak?? egyetlen reaktor kiváltására többszáz szélerőműre lenne szükség. a biodízel meg ugyanolyan szennyező, mint a kőolaj, ráadásul az élelmiszertermelés elől veszi el a helyet.

    Két zöld beszélget:
    -Én az esőerdők megvédéséért kampányolok. És te??
    -Én a vízerőművek építése mellett.
    "Mily nemes célok, de az erőmű építéséhez el kell árasztani az erdőt vagy helyette kivágni a fát és eltüzelni hőerőművekben, különben áram nélkül marad a nép."-mondja erre egy értelmes ember.
  • JTBM #4
    Lehet, hogy mégis magasabb Magyarországon az IQ, mint ahogy én gondolom???
  • zola2000 #3
    Úgyvan, ATOMOT A NÉPNEK!!!
  • JL666 #2
    muhaha