Napi Online

Európai nukleárisenergia-programot sürget az Edison vezére

Európának jelentősen növelnie kell nukleárisenergia-termelő kapacitását, hogy csökkentse a földgáztól való túlzott függését - mondta a Financial Timesnak Umberto Quadrino, az Edison S.p.A.-nak, Olaszország második legnagyobb energiaszolgáltatójának a vezérigazgatója.

A szakember szerint 15 évre előre tekintve Európa energiaellátá-sára rémisztő kép tárul elénk. Ha minden a mai tendenciák szerint folytatódik, akkor a kontinens országai 2020-ig kénytelenek lesznek megduplázni gázimportjukat, mivel az észak-európai termelés visszaesik, miközben a kereslet gyorsan nő. Az éves felhasználásban 70 százalékra ugrik a behozatal aránya a jelenlegi 45 százalékról, ráadásul a többletet olyan problematikus országokból kell behozni, mint Irak és Türkmenisztán. Quadrino szerint ezért meg kell fontolni egy európai szintű nukleáris program elindítását. Hiába nő ugyanis az olyan alternatív források szerepe, mint a szélenergia, részesedésük nem emelkedik 20 százalék fölé, a szén nagyobb felhasználása pedig gondot okozna a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésében.

Olaszország az egyetlen a világ nyolc legfejlettebb országa közül, amely nem használ atomenergiát, mivel egy az 1986-os csernobili katasztrófa után tartott népszavazás nyomán az utolsó működő reaktorokat is le kellett állítani. Az Edison vezetője nyilatkozatával csatlakozik az európai energiaellátás gondjai miatt megszólaló kollégáihoz. Paolo Scaroni, az ország legnagyobb olajtársasága, az ENI vezérigazgatója a múlt hónapban azt mondta: Európa alvajáróként menetel a rettenetesen nagy gázfüggőség felé.

Atomprogram indulhat Nagy-Britanniában A brit kormány a jövő héten várhatóan elfogadja azt a három törvénytervezetet, amelyek meghatározzák az ország energiapolitikáját a következő évtizedekben. Ezek részeként utat nyitnának az új atomerőművek építése előtt, mivel a kabinet szerint enélkül az ország nem képes teljesíteni 2020-as szén-dioxid-kibocsátási normáját. Tavaly februárban a legfelsőbb bíróság visszadobta a kormány ezen kezdeményezését, mert nem előzte meg társadalmi vita. A Greenpeace környezetvédelmi szervezet szerint az azóta lezajlott egyeztetés törvénytelen volt, mert azon hamis információkat adtak a lépés következményeiről, továbbá megoldatlan a nukleáris hulladék elhelyezésének kérdése, ezért a jogszabály nem mehet át a parlamenti szavazáson.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!