Hunter
Kontaktlencse, áramkörök, bionikus szem
A Washington Egyetem mérnökei első alkalommal kombináltak egy hajlékony kontaktlencsét egy biológiailag biztonságos nyomtatott áramkörrel és egy fényforrással.
A bionikus szem nem egy sci-fiben tűnt már fel, bizonyára sokan el is gondolkoztak, milyen jó lenne ráközelíteni egy-egy távolba vesző részletre, vagy hasznos információkat kivetíteni az ember szemére, vegyünk csak egy vizsgát, hogy ne legyünk túl tudományosak, de egy ilyen megoldás nagy segítség lenne a látásukban korlátozottaknak is.
A kísérlet végeredménye egy parányi monitor, ami különböző képeket vetíthet a szemünkre. A mikroszkópos gyártási technikákkal előállított lencse természetesen a külvilágot is látni engedi, így számtalan alkalmazása lehet, olyanok is, amire eddig talán még nem is gondoltunk - fejtegette Babak Parviz az elektronikai fejlesztést végző csapat vezetője. Az eredményeket a héten megtartott Mikrolektromechanikus Rendszerek Nemzetközi Konferenciáján ismertette Harvey Ho, Parviz egykori tanítványa, jelenleg a livermore-i Sandia Nemzeti Laboratórium kutatója.
A prototípus egy elektromos áramkört, valamint egy vörös fényt kibocsátó diódát tartalmaz, bár utóbbi még nem bocsát ki fényt. A lencséket nyulakon tesztelték, egy-egy jószág 20 percen át viselte, az állatokon nem jelentkezett semmilyen kedvezőtlen hatás. Parviz szerint a bionikus szem behelyezése és eltávolítása ugyanolyan egyszerű lesz, mint a ma használatos hagyományos hajlékony kontaktlencséké, viselője gyakorlatilag nem is fogja észlelni a lencse jelenlétét.
A legnagyobb kihívást a biológiai biztonság elérése jelentette, az elektromos áramkörökhöz ugyanis szervetlen anyagokra és mérgező kemikáliákra is szükség van, amit nem igazán tolerál a szem. Parviz munkatársai az elektronikai részekhez csupán néhány nanométer vékonyságú fémrétegeket alkalmaztak, míg a fénykibocsátó diódák is csupán egyharmad milliméter átmérőjűek. Az összeállításhoz az úgynevezett "self-assembly", azaz önépítő mikro-előállítási technikát alkalmazták. Az elektronikai komponensek szürkés "porát" egy rugalmas műanyag lapra szórták, a parányi alkotóelemek alakja pedig megadja, melyik darabhoz tud hozzákapcsolódni, a darabkákat a hajszálerek, a kapilláris erők húzzák a megfelelő helyre.
Parviz hangsúlyozta, hogy az elektronikus kütyühalmaz egyáltalán nem befolyásolja a lencse viselőjének látását. A későbbi változatokba már bekerül a kétirányú, vezetéknélküli kommunikáció is, az egész energiaellátását pedig rádiófrekvenciás megoldás és napcellák elegye biztosítja majd, utóbbiak szintén a lencsén lesznek elhelyezve.
A végleges változatra mindenesetre jó ideig várni kell, viszont egy mindössze pár pixel megjelenítésére képes alapverziót "egész gyorsan" működőképes állapotba tudnának hozni, nyilatkozott Parviz.
A bionikus szem nem egy sci-fiben tűnt már fel, bizonyára sokan el is gondolkoztak, milyen jó lenne ráközelíteni egy-egy távolba vesző részletre, vagy hasznos információkat kivetíteni az ember szemére, vegyünk csak egy vizsgát, hogy ne legyünk túl tudományosak, de egy ilyen megoldás nagy segítség lenne a látásukban korlátozottaknak is.
A kísérlet végeredménye egy parányi monitor, ami különböző képeket vetíthet a szemünkre. A mikroszkópos gyártási technikákkal előállított lencse természetesen a külvilágot is látni engedi, így számtalan alkalmazása lehet, olyanok is, amire eddig talán még nem is gondoltunk - fejtegette Babak Parviz az elektronikai fejlesztést végző csapat vezetője. Az eredményeket a héten megtartott Mikrolektromechanikus Rendszerek Nemzetközi Konferenciáján ismertette Harvey Ho, Parviz egykori tanítványa, jelenleg a livermore-i Sandia Nemzeti Laboratórium kutatója.
A prototípus egy elektromos áramkört, valamint egy vörös fényt kibocsátó diódát tartalmaz, bár utóbbi még nem bocsát ki fényt. A lencséket nyulakon tesztelték, egy-egy jószág 20 percen át viselte, az állatokon nem jelentkezett semmilyen kedvezőtlen hatás. Parviz szerint a bionikus szem behelyezése és eltávolítása ugyanolyan egyszerű lesz, mint a ma használatos hagyományos hajlékony kontaktlencséké, viselője gyakorlatilag nem is fogja észlelni a lencse jelenlétét.
A legnagyobb kihívást a biológiai biztonság elérése jelentette, az elektromos áramkörökhöz ugyanis szervetlen anyagokra és mérgező kemikáliákra is szükség van, amit nem igazán tolerál a szem. Parviz munkatársai az elektronikai részekhez csupán néhány nanométer vékonyságú fémrétegeket alkalmaztak, míg a fénykibocsátó diódák is csupán egyharmad milliméter átmérőjűek. Az összeállításhoz az úgynevezett "self-assembly", azaz önépítő mikro-előállítási technikát alkalmazták. Az elektronikai komponensek szürkés "porát" egy rugalmas műanyag lapra szórták, a parányi alkotóelemek alakja pedig megadja, melyik darabhoz tud hozzákapcsolódni, a darabkákat a hajszálerek, a kapilláris erők húzzák a megfelelő helyre.Parviz hangsúlyozta, hogy az elektronikus kütyühalmaz egyáltalán nem befolyásolja a lencse viselőjének látását. A későbbi változatokba már bekerül a kétirányú, vezetéknélküli kommunikáció is, az egész energiaellátását pedig rádiófrekvenciás megoldás és napcellák elegye biztosítja majd, utóbbiak szintén a lencsén lesznek elhelyezve.
A végleges változatra mindenesetre jó ideig várni kell, viszont egy mindössze pár pixel megjelenítésére képes alapverziót "egész gyorsan" működőképes állapotba tudnának hozni, nyilatkozott Parviz.