SG.hu·
Hyperion, az űrszivacs
A NASA tudósai a Szaturnusz rendszert vizsgáló Cassini űrszonda révén egyre több újdonságot és érdekességet tudnak meg az óriásbolygó legkülönösebb holdjáról, a Hyperionról.
A Hyperion a Szaturnusz nyolcadik legnagyobb holdja, a szokatlan felszín mellett kaotikus forgás is jellemzi, a Szaturnuszt 21 nap alatt kerüli meg. A szokatlan, szivacsos külső az adatok tanúsága szerint leginkább az égitest rendkívül alacsony sűrűségének tudható be, taglalják a Cassini küldetés tudósai a Nature legfrisebb számában. A kutatók a szonda által az elmúlt három évben összegyűjtött felvételek és a hold tömegéről szerzett adatok átfogó elemzése után tették közzé eredményeiket.
A Hyperiont rengeteg közepes méretű, kitűnő állapotban fennmaradt kráter borítja. Ezek feltérképezéséből azt a következtetést vonta le a dr. Peter Thomas által vezetett csapat, hogy a hold egyedi külsejét több, viszonylag gyakori hatás összejátszása alakította ki. A Cassini 2005 szeptemberében haladt el legkisebb távolságban a Hyperion mellett, egészen pontos mérésekhez juttatva nemzetközi tudóscsoportját a hold tömegéről és méretéről, melyekből kiderült, hogy a bizarr objektum sűrűsége alig több mint fele a vízének.
"A közeli elrepülés parányi, de mérhető elhajlást idézett elő a Cassini pályájában, így ebből a változásból olasz kollégáink egészen nagy pontossággal meg tudták állapítani a tömeget" - magyarázta Nicole Rappaport a Cassini tudományos csapatának helyettes vezetője a NASA képviseletében. "Ezt összevetve a képfeldolgozó csapat adataival pontos számításokat végezhettünk sűrűségét illetően."
Az eddigi feltevések szerint a Hyperion különös felszínének eredete a kráterek fenekén felgyülemlett sötét színű anyagnak tulajdonítható, ami a ráeső napfény melegítésének hatására egyre mélyebben eszi bele magát a felszínbe. Az új elemzések azonban azt bizonyítják, hogy a hold rendkívül alacsony sűrűsége, valamint az ebből következő alacsony felszíni gravitációja az, ami gyökeresen megváltoztatja a kráterek képződésének mechanizmusát az eddig felderített sűrűbb égitesteken tapasztaltakhoz képest.
A Hyperion szivacsos külső rétegébe becsapódó objektumok sokkal inkább a felszín összenyomásával alakítják ki a krátereket mintsem anyag kilökéssel, ahogy ez az általános gyakorlatból következne. Ezen felül az alacsony gravitáció miatt az esetlegesen kilökődő anyag nagy valószínűséggel soha többé nem hull vissza a holdra, nem keletkeznek újabb becsapódások, ezért tűnnek a Hyperion kráterei élesebbnek és kevésbé törmelékesnek, mint más égitesteken.
A Cassini műszer-armadája egyéb érdekességeket is kiderített a felszínről, első ízben térképezve fel az ott található anyagokat. A mérések a kráterrengetegben víz- és szén-dioxid jég jelenlétét mutatták ki, míg a fentebb említett sötét anyag a szénhidrogének spektrumába illeszkedik, ami azt jelzi, hogy a szaturnuszi hold az élet alapvető kémiájához szükséges nyersanyagok egész kis raktárával rendelkezik. A tudósok különös figyelmet fordítanak a szénhidrogénekre, a szén és hidrogén molekulák kombinációira, melyek az üstökösökben, meteoritokban és galaxisunk porában is megtalálhatók.
Ezek a molekulák jégbe ágyazva és ultraibolyafénynek kitéve új, biológiai molekulákat hozhatnak létre, magyarázta a Nature-ben megjelent tanulmányt jegyző Dale Cruikshank, a NASA Ames Kutató Központjának bolygó tudósa, hozzátéve, hogy mindez nem jelenti azt, hogy életre bukkantak volna. A felfedezés azonban jól példázza, hogy az általunk ismert élet számára szükséges alkotó elemek megtalálhatók szerte a világegyetemben.
A Cassini ultraibolya fényben dolgozó spektrográfja, valamint vizuális és infravörös spektrométere megerősítette a korábbi földi megfigyelések által sugallt vízjég jelenlétét, ezen felül azonban szilárd szén-dioxidra, azaz szárazjégre is rábukkant. Valójában a Hyperion felszíni jegének nagy része fagyott víz és szerves por keveréke, de igen jelentős mennyiséget képvisel a szárazjég is.
A Hyperion a Szaturnusz nyolcadik legnagyobb holdja, a szokatlan felszín mellett kaotikus forgás is jellemzi, a Szaturnuszt 21 nap alatt kerüli meg. A szokatlan, szivacsos külső az adatok tanúsága szerint leginkább az égitest rendkívül alacsony sűrűségének tudható be, taglalják a Cassini küldetés tudósai a Nature legfrisebb számában. A kutatók a szonda által az elmúlt három évben összegyűjtött felvételek és a hold tömegéről szerzett adatok átfogó elemzése után tették közzé eredményeiket.
A Hyperiont rengeteg közepes méretű, kitűnő állapotban fennmaradt kráter borítja. Ezek feltérképezéséből azt a következtetést vonta le a dr. Peter Thomas által vezetett csapat, hogy a hold egyedi külsejét több, viszonylag gyakori hatás összejátszása alakította ki. A Cassini 2005 szeptemberében haladt el legkisebb távolságban a Hyperion mellett, egészen pontos mérésekhez juttatva nemzetközi tudóscsoportját a hold tömegéről és méretéről, melyekből kiderült, hogy a bizarr objektum sűrűsége alig több mint fele a vízének.
"A közeli elrepülés parányi, de mérhető elhajlást idézett elő a Cassini pályájában, így ebből a változásból olasz kollégáink egészen nagy pontossággal meg tudták állapítani a tömeget" - magyarázta Nicole Rappaport a Cassini tudományos csapatának helyettes vezetője a NASA képviseletében. "Ezt összevetve a képfeldolgozó csapat adataival pontos számításokat végezhettünk sűrűségét illetően."
Az eddigi feltevések szerint a Hyperion különös felszínének eredete a kráterek fenekén felgyülemlett sötét színű anyagnak tulajdonítható, ami a ráeső napfény melegítésének hatására egyre mélyebben eszi bele magát a felszínbe. Az új elemzések azonban azt bizonyítják, hogy a hold rendkívül alacsony sűrűsége, valamint az ebből következő alacsony felszíni gravitációja az, ami gyökeresen megváltoztatja a kráterek képződésének mechanizmusát az eddig felderített sűrűbb égitesteken tapasztaltakhoz képest.
A Hyperion szivacsos külső rétegébe becsapódó objektumok sokkal inkább a felszín összenyomásával alakítják ki a krátereket mintsem anyag kilökéssel, ahogy ez az általános gyakorlatból következne. Ezen felül az alacsony gravitáció miatt az esetlegesen kilökődő anyag nagy valószínűséggel soha többé nem hull vissza a holdra, nem keletkeznek újabb becsapódások, ezért tűnnek a Hyperion kráterei élesebbnek és kevésbé törmelékesnek, mint más égitesteken.
A Cassini műszer-armadája egyéb érdekességeket is kiderített a felszínről, első ízben térképezve fel az ott található anyagokat. A mérések a kráterrengetegben víz- és szén-dioxid jég jelenlétét mutatták ki, míg a fentebb említett sötét anyag a szénhidrogének spektrumába illeszkedik, ami azt jelzi, hogy a szaturnuszi hold az élet alapvető kémiájához szükséges nyersanyagok egész kis raktárával rendelkezik. A tudósok különös figyelmet fordítanak a szénhidrogénekre, a szén és hidrogén molekulák kombinációira, melyek az üstökösökben, meteoritokban és galaxisunk porában is megtalálhatók. Ezek a molekulák jégbe ágyazva és ultraibolyafénynek kitéve új, biológiai molekulákat hozhatnak létre, magyarázta a Nature-ben megjelent tanulmányt jegyző Dale Cruikshank, a NASA Ames Kutató Központjának bolygó tudósa, hozzátéve, hogy mindez nem jelenti azt, hogy életre bukkantak volna. A felfedezés azonban jól példázza, hogy az általunk ismert élet számára szükséges alkotó elemek megtalálhatók szerte a világegyetemben.
A Cassini ultraibolya fényben dolgozó spektrográfja, valamint vizuális és infravörös spektrométere megerősítette a korábbi földi megfigyelések által sugallt vízjég jelenlétét, ezen felül azonban szilárd szén-dioxidra, azaz szárazjégre is rábukkant. Valójában a Hyperion felszíni jegének nagy része fagyott víz és szerves por keveréke, de igen jelentős mennyiséget képvisel a szárazjég is.