SG.hu·
Exobolygókat elemzett a Spitzer
Először sikerült a NASA Spitzer űrtávcsövének elegendő fényt összegyűjteni a Naprendszeren kívüli bolygókról ahhoz, hogy beazonosítsa légköreik molekuláinak jeleit.
Az eredmények, melyek jóval előbb érkeztek mint arra a csillagászok számítottak, jókora lépést jelentenek a Földhöz valamelyest hasonlító sziklás exobolygók és az esetlegesen rajtuk kialakult élet kutatása irányába. "Óriási meglepetés" - összegzett tömören az űrtávcsövet felügyelő tudományos csapat tagja, Michael Werner, a NASA pasadenai Sugárhajtómű Laboratóriumának munkatársa. "Nem gondoltuk volna a Spitzer tervezésekor, hogy ilyen drámai lépést fog tenni az exobolygók elemzésében."
Az infravörös csillagászati eszköz két különböző gáz-exobolygó színképét szerezte meg, az egyik a Vulpecula csillagképben található HD 189733b, a másik pedig a Pegazusban lakozó HD 209458b. A Spitzer egy spektrográf segítségével szétválasztja az objektumokból érkező fényt különböző hullámhosszokra, amiből megállapítja az égitest spektrumát, feltárva az objektumot alkotó vegyületek "ujjlenyomatait". Az űrtávcső a "másodlagos fogyatkozás" technikájával nyerte ki a bolygók színképét, ilyenkor a bolygó áthaladását vagy eltűnését követi nyomon szülőcsillaga előtt, illetve mögött.
A technika a bolygó fényváltozásait méri, ami csak infravörös tartományban működik. A Hubble korábban végzett hasonló méréseket a HD 209458b esetében, ez a műszer azonban a csillag fényváltozásait követte nyomon a bolygó áthaladásakor. A most megfigyelt exobolygókat a kutatók "forró Jupiterekként" emlegetik, mivel típusukat tekintve a Jupiterhez hasonló gázóriások, viszont jóval közelebb keringenek csillagaikhoz.
Az adatok szerint a két bolygó szárazabb és felhősebb, mint azt az elméletek sugallták. Az elméleti tudósok szerint a forró Jupitereknek ugyanis rengeteg víz halmozódott fel légkörében, így őket is meglepte, hogy a Spitzer vizsgálatai egyik bolygó esetében sem állapított meg hasonlót, pedig mind a számítógépes modellek, mind a bolygók tömege arra utal, hogy jelentős vízmennyiséget kellene magukban hordozniuk. A kutatók szerint ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az elméletek hibásak, mivel a HD 209458b parányi homokszemcsékre, szilikátokra utaló jeleket is mutatott légkörében. Ez jelentheti azt, hogy ugyan van víz a bolygó légkörében, viszont azt magas, poros felhők takarják, melyekhez hasonlóval nem találkoztunk saját naprendszerünkben.
A fentebb említett Hubble megfigyelések különálló elemeket azonosítottak, melyek a bolygó atmoszférájának legtetején helyezkednek el, mint a nátrium, oxigén, szén és hidrogén, míg a mostaniak átfogó képet adnak a bolygókról, melyek színre jóval sötétebbek, mint a Naprendszer bolygói. "Az új megfigyelésekkel finomítani tudjuk eszközeinket, melyekkel egy napon megállapíthatjuk a Földön kívüli élet létét" - nyilatkozott Mark R. Swan, az elemzéseket végző csapat vezetője, aki egyfajta főpróbaként értékelte a mostani eredményeket.
Az eredmények, melyek jóval előbb érkeztek mint arra a csillagászok számítottak, jókora lépést jelentenek a Földhöz valamelyest hasonlító sziklás exobolygók és az esetlegesen rajtuk kialakult élet kutatása irányába. "Óriási meglepetés" - összegzett tömören az űrtávcsövet felügyelő tudományos csapat tagja, Michael Werner, a NASA pasadenai Sugárhajtómű Laboratóriumának munkatársa. "Nem gondoltuk volna a Spitzer tervezésekor, hogy ilyen drámai lépést fog tenni az exobolygók elemzésében."
Az infravörös csillagászati eszköz két különböző gáz-exobolygó színképét szerezte meg, az egyik a Vulpecula csillagképben található HD 189733b, a másik pedig a Pegazusban lakozó HD 209458b. A Spitzer egy spektrográf segítségével szétválasztja az objektumokból érkező fényt különböző hullámhosszokra, amiből megállapítja az égitest spektrumát, feltárva az objektumot alkotó vegyületek "ujjlenyomatait". Az űrtávcső a "másodlagos fogyatkozás" technikájával nyerte ki a bolygók színképét, ilyenkor a bolygó áthaladását vagy eltűnését követi nyomon szülőcsillaga előtt, illetve mögött.
A technika a bolygó fényváltozásait méri, ami csak infravörös tartományban működik. A Hubble korábban végzett hasonló méréseket a HD 209458b esetében, ez a műszer azonban a csillag fényváltozásait követte nyomon a bolygó áthaladásakor. A most megfigyelt exobolygókat a kutatók "forró Jupiterekként" emlegetik, mivel típusukat tekintve a Jupiterhez hasonló gázóriások, viszont jóval közelebb keringenek csillagaikhoz.
Az adatok szerint a két bolygó szárazabb és felhősebb, mint azt az elméletek sugallták. Az elméleti tudósok szerint a forró Jupitereknek ugyanis rengeteg víz halmozódott fel légkörében, így őket is meglepte, hogy a Spitzer vizsgálatai egyik bolygó esetében sem állapított meg hasonlót, pedig mind a számítógépes modellek, mind a bolygók tömege arra utal, hogy jelentős vízmennyiséget kellene magukban hordozniuk. A kutatók szerint ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az elméletek hibásak, mivel a HD 209458b parányi homokszemcsékre, szilikátokra utaló jeleket is mutatott légkörében. Ez jelentheti azt, hogy ugyan van víz a bolygó légkörében, viszont azt magas, poros felhők takarják, melyekhez hasonlóval nem találkoztunk saját naprendszerünkben.
A fentebb említett Hubble megfigyelések különálló elemeket azonosítottak, melyek a bolygó atmoszférájának legtetején helyezkednek el, mint a nátrium, oxigén, szén és hidrogén, míg a mostaniak átfogó képet adnak a bolygókról, melyek színre jóval sötétebbek, mint a Naprendszer bolygói. "Az új megfigyelésekkel finomítani tudjuk eszközeinket, melyekkel egy napon megállapíthatjuk a Földön kívüli élet létét" - nyilatkozott Mark R. Swan, az elemzéseket végző csapat vezetője, aki egyfajta főpróbaként értékelte a mostani eredményeket.