Hunter
Kristályokkal navigáltak a viking hajósok
Különleges kristályokat, úgynevezett napköveket használhattak a vikingek a navigációhoz, amikor a Napot köd vagy felhők takarták, véli egy magyar kutatás.
Az egykor rettegett hajósok egy évezreddel ezelőtt iránytű híján nappal a Nap állása alapján tájékozódtak. Egyes régészek szerint amikor az időjárás kedvezőtlenre fordult, a hajósok az égbolt polarizációjára hagyatkoztak, akárcsak bizonyos rovarok, és kettősen törő dikroikus kristályok segítségével figyelték az égboltot, mellyel be tudták azonosítani a felhők, vagy köd által eltakart Nap pozícióját. A napkő elmélet lassan 40 éves lesz, azonban számos tudós erős szkepticizmussal kezeli.
A fényképezés során is használatos szűrők kizárólag azokat a fényhullámokat engedik át, amelyek egy irányból érkeznek. Miután a Föld felszínére érkező napsugarak egy része polarizált, és ezt a felhők vagy a köd csak részben fogják fel, a szűrő segítségével meghatározható annak a fényforrásnak az iránya, ahonnan a fényhullámok eredetileg érkeztek
Az ELTE TTK Biológiai fizika Tanszékének munkatársa, Horváth Gábor kollégáival azonban a gyakorlatban is kipróbálta a módszert, egy teljes hónapon át tanulmányozva az égbolt polarizációs mintázatait a spektrum látható tartományában a Jeges-tengeren. Maga a polarizáció nem látható szabad szemmel, viszont a kettős törésű kristályok, mint a kordierit, turmalin vagy kalcit alkalmazásával a fénysugár két komponensre bontható, egy hagyományos és egy nem hagyományos sugárra.
A kutatók megfigyelései szerint a kristályokkal valóban megállapítható a Nap helyzete az égen erősen felhős, vagy ködös körülmények között is. Elsőként a vikingek által is bejárt helyszínen 180 fokos látószögű képalkotó polarimetriával felmérték a teljes égbolt látható fényű polarizációs mintázatait, mellyel egy adatbázishoz jutottak, amiben minden olyan meteorológiai és megvilágítási helyzet szerepelt, amivel az egykori hajós nép navigátorai találkozhattak.
A kutatás ezután a laboratóriumban folytatódott, ahol megvizsgálták, hogy az emberi szem mekkora pontossággal képes különböző kettőstörő kristályokkal meghatározni a részlegesen poláris fény irányát különböző polarizációfokok függvényében. Ezek alapján újra előkerültek a mért égbolt polarizációs minták, melyek navigációra alkalmas pontjainak száma alapján kijelenthető, hogy a feltételezett módszer alkalmas az adott pontosságú navigációra, vagyis arra, hogy a fent felsorolt kristályokon keresztül elemezve az égboltfényből meghatározhassák a nem látható Nap irányát.
Az egykor rettegett hajósok egy évezreddel ezelőtt iránytű híján nappal a Nap állása alapján tájékozódtak. Egyes régészek szerint amikor az időjárás kedvezőtlenre fordult, a hajósok az égbolt polarizációjára hagyatkoztak, akárcsak bizonyos rovarok, és kettősen törő dikroikus kristályok segítségével figyelték az égboltot, mellyel be tudták azonosítani a felhők, vagy köd által eltakart Nap pozícióját. A napkő elmélet lassan 40 éves lesz, azonban számos tudós erős szkepticizmussal kezeli.
A fényképezés során is használatos szűrők kizárólag azokat a fényhullámokat engedik át, amelyek egy irányból érkeznek. Miután a Föld felszínére érkező napsugarak egy része polarizált, és ezt a felhők vagy a köd csak részben fogják fel, a szűrő segítségével meghatározható annak a fényforrásnak az iránya, ahonnan a fényhullámok eredetileg érkeztek
Az ELTE TTK Biológiai fizika Tanszékének munkatársa, Horváth Gábor kollégáival azonban a gyakorlatban is kipróbálta a módszert, egy teljes hónapon át tanulmányozva az égbolt polarizációs mintázatait a spektrum látható tartományában a Jeges-tengeren. Maga a polarizáció nem látható szabad szemmel, viszont a kettős törésű kristályok, mint a kordierit, turmalin vagy kalcit alkalmazásával a fénysugár két komponensre bontható, egy hagyományos és egy nem hagyományos sugárra. A kutatók megfigyelései szerint a kristályokkal valóban megállapítható a Nap helyzete az égen erősen felhős, vagy ködös körülmények között is. Elsőként a vikingek által is bejárt helyszínen 180 fokos látószögű képalkotó polarimetriával felmérték a teljes égbolt látható fényű polarizációs mintázatait, mellyel egy adatbázishoz jutottak, amiben minden olyan meteorológiai és megvilágítási helyzet szerepelt, amivel az egykori hajós nép navigátorai találkozhattak.
A kutatás ezután a laboratóriumban folytatódott, ahol megvizsgálták, hogy az emberi szem mekkora pontossággal képes különböző kettőstörő kristályokkal meghatározni a részlegesen poláris fény irányát különböző polarizációfokok függvényében. Ezek alapján újra előkerültek a mért égbolt polarizációs minták, melyek navigációra alkalmas pontjainak száma alapján kijelenthető, hogy a feltételezett módszer alkalmas az adott pontosságú navigációra, vagyis arra, hogy a fent felsorolt kristályokon keresztül elemezve az égboltfényből meghatározhassák a nem látható Nap irányát.
