Egy amerikai tanulmány szerint az egyiptomiak betont használtak a nagy piramisok építéséhez, ami ha igaz, akkor évezredekkel megelőzték az építőanyag feltalálóiként számon tartott rómaiakat.

Ha a fenti elmélet ismerős volna, az nem a véletlen műve, a vitás tanulmány ugyanis egy korábbi, az 1980-as évek közepéről származó kutatáson alapul, melyet egy francia anyagtudós, Joseph Davidovits végzett el a piramisokból és környékükről származó mintákon, hogy megállapíthassa, az építéshez természetes vagy mesterséges anyagokat alkalmaztak-e az ősi egyiptomiak.

Davidovits arra a következtetésre jutott, miszerint a piramis tömbjeit a helyszínen alakították ki mészkő részecskék és egy kötőanyag keverékéből, ami miután formákba öntve megszilárdult, felvette a természetes mészkő jellemvonásait. A hagyományos nézet szerint a piramisok hatalmas építőkockáit a közeli bányák kőtömbjeiből faragták ki réz eszközökkel, majd miután a piramishoz vonszolták, ott hatalmas rámpákon görgették a helyükre, a beillesztést pedig ékekkel és emelőrudakkal oldották meg.

A philadelphiai Drexel Egyetem kutatói Michael Barsoum anyagmérnök professzor vezetésével letapogató és transzmissziós elektronmikroszkópos vizsgálatoknak vetették alá a mintákat, kielemezve és összehasonlítva ásványtanukat a közeli területekről származó nyers mészkő mintákkal. Az eredmények szerint az építéshez használt anyag ásványi arányai eltértek minden ismert mészkő forrásétól. Ennek legegyértelműbb jele az amorf SiO2 (szilika), az üledékes kőzetekben a SiO2 ugyanis szinte mindig kristályos formában van jelen, érvelt Barsoum professzor a Discovery News tudósítójának. Hozzátette, hogy a piramisokból származó egyes kalcit és dolomit mintákban megrekedt vízmolekulákra bukkantak, ami ugyancsak nem nevezhető természetes jelenségnek.

A kutatók meggyőződése, hogy a tömbök legalább 20%-a esetében egyfajta mészkő betont, úgy nevezett geopolimert alkalmaztak az építők, elsősorban a belső és külső burkolat, valamint a piramis felsőbb régióinak kialakításához.

Ezzel megerősítették Davidovitsot, aki maga is kielemezte az anyag összetételét és elkészített egy saját mészkő alapú beton receptet a Saint-Quentinben található Geopolimer Intézetben. Az ő kotyvaléka kovaföldből, dolomitból és mészből tevődött össze, ami vízzel keverve egy agyaghoz hasonló anyagot eredményezett. Ezzel a francia kutatónak sikerült is néhány nap alatt egész szép betontömböket előállítania, míg egy, méreteit tekintve piramisnál is alkalmazható tömb elkészülte pontosan 10 napig tartott.

A formába önthető betonnal elvethetők azok a meredek rámpák, melyeken az ősi építőmunkásoknak emberfeletti erővel kellett feljuttatniuk a gigantikus köveket a piramisok csúcsaira, az egyiptomi régészet helyi mindenható vezetője, Zahi Hawass azonban "valószínűtlennek" titulálta és elvetette az elméletet. Azzal érvelt, hogy a betont rendkívül széles körben alkalmazzák a piramisok restaurációs munkálatainál, azaz szerinte a kutatók már a felújított kövekből vették mintáikat, ezt azonban Barsoum professzor találta nevetségesnek, mondván annyira azért nem ostoba, hogy ne tudja megkülönböztetni a helyreállításokhoz használt modern anyagokat az ősi kőzetektől.

Más geológusok nem cáfolják egyik felet sem, szerintük egyértelmű, hogy a tömbök egy része természetes, míg egy másik hányaduk nem, azonban számukra az ősi beton feljuttatása is legalább olyan rejtélyes munkafolyamatnak tűnik, mint a kész tömbök felcibálása.