Hunter

Kezdetét vette az európai piramis ásatása

Megkezdődtek annak a területnek az ásatási munkálatai, melyről egy bosnyák kutató azt állítja, hogy Európa első piramisát rejti.

Semir Osmanagic, egy önjelölt kutató már tavaly megkezdte a Szarajevótól északra található Visocica- és Pljesivica-domb vizsgálatát és feltárását, melyek szerinte egy ismeretlen civilizáció építőinek munkáját takarják. A dombokról készült műholdfelvételek tanúsága szerint ezek a területek sokkal gyorsabban hűltek le, mint környékük, ami arra enged következtetni, hogy szerkezetük anyaga kevésbé sűrű, és ezért emberi alkotásnak gyanítják.

A bizonyítékok, bár ellentmondásosak, mégis meggyőzték a hivatásos kutatókat, akikhez hamarosan egy egyiptomi régész és egy geológus is csatlakozni fog. A szakértői csoport rábukkant egy 3,8 kilométeres alagút szűk bejáratára, ami elvileg a két domb egyikének belsejébe vezet. A csapat a növényzettel benőtt domboldalakban tíz, 20x50 méteres ásási területet jelölt meg, melynek egyikén megkezdték a munkát. Reményük szerint előbb-utóbb kőtömbökre bukkannak, ami egyértelművé tenné, hogy emberi építményről van szó.

Osmanagic szerint a két szerkezet az iránytű négy pontjához igazodik, lankáik pontosan egy-egy égtáj felé néznek.

A Visocica-domb közel 220 méter magas, alapja nagyjából 400x400 méter. Az Egyesült Államokban élő Osmanagic, aki számos régészeti ásatást látogatott végig világszerte, hasonlónak tartja a szerkezetet a mexikói piramisokhoz, melyek i. sz. 200 környékére datálhatók és szintén kettesével építették őket, a Napot és a Holdat szimbolizálva.

A Visoko Történelmi Örökségek Múzeuma által vezetett ásatások 200 napot vesznek igénybe, az első eredményekre három hét múlva számítanak a szakértők. A múzeum igazgatója, Senad Hodovic biztos a sikerben és már azon gondolkozik, hogyan elemezzék a felfedezett szerkezetet készítői és építésének időpontját tekintve. Hodovic éveket töltött a régészeti kutatásokhoz szükséges engedélyek beszerzésével, bár az ő eredeti célja egy a történelmi feljegyzésekben szereplő középkori bosnyák város maradványainak felkutatása volt.

A piramismánia mindenesetre új lendületet adott a gazdaságilag halódó Visoko városkának, melyre sok más település mellett szintén rányomta bélyegét az 1992 és 1995 között zajlott boszniai háború.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • abelr #93
    ez semmi, majd ha ferlfedezik Rúzsa Sándor vajdaság észak-keleti részén elhelyezkedő alagúthállózatát, akkor ... esik a fene seggre!
    ma daj bato, idi u pizdu materinu
  • Epikurosz #92
    Mi köti össze a piramisokat az egész világon?

    Például a fizika törvényei. Bummm!

    A víz is midnenütt lefelé folyik. Emögött is valszeg az ufók állnak. Bummm!
  • sz4bolcs #91
    De-de.. Jót is nevettem rajta. :-)
    sőt smiley nélkül is nevettem volna.

    Azt mondták már, hogy humor az adót jellemzi?

    Amúgy szerintem én voltam kb. az egyetlen, aki ezen nevetett, de ez csak spekuláció. :)
  • sonicXX #90
    A mondat végén lévő szmájli esetleg feltűnt? Mondjuk hogy poénnak lett szánva?

    Persze azt is mondták már, hogy a humorérzék egyenes arányba állítható az intelligenciával.
  • ogreg #89
    Nem a te kis beteg fejedben...
  • sz4bolcs #88
    "de azért lássuk be: a természetben meglehetősen ritkák a szisztematikus és szabályos formák - kivétel a kagylógyöngy :]"
    VVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVV
    "Gratulálok... nehezen hiszem el, hogy az egész kontextusból nem vált számodra világossá, hogy geológiai jelenségekről beszélek."


    A következetes logika öl, butít, és nyomorba dönt.
  • Su0my #87
    hmm, érdekes...!:)
  • Bohun #86
    Enélkül is folyton átírják a történelmet, ahogy a vezetőknek tetszik. Lásd az utolsó száz évet.:P
    Hidd el, ha az lenne a vezetőinknek az érdeke, akkor atomreaktort ásnának ki az attila sírjából.
  • tothzozo #85
    Ez nagyon nagy jelentőségű!
    Ha tényleg piramis, gondoljátok meg
    az egész történelmet át kell gondolni!
    Azt pedig kétlem, hogy idegenek műve.
  • sonicXX #84
    Te nagyon LOL vagy. A humorod öl, butít és nyomorba dönt.