Napi Online

Tankkal száguldani, börtönveszély nélkül

Egy harckocsi kipróbálása, vezetése több év börtön helyett pár tízezer forintból megúszható, ráadásul ezért a pénzért nem csak néhány perc élvezet jut, miközben emberéletek sem kerülnek veszélybe. A honvédség eladásra váró járműkészlete immár főként csak teherautókból, személygépkocsikból áll, UAZ nincs.

Hobbiként indult az a magyarországi vállalkozás, amelyik különleges off-road szolgáltatást nyújt: a vállalkozó kedvűek katonai gyakorlótéren próbálhatják ki, milyen lehet például egy T-55-ös tankkal a terepen száguldani. Az ötletet egy angliai hadimúzeum-látogatás adta: ott a tankokhoz hozzányúlni ugyan nem lehetett, ám egy láctalpas teherautó vezetőfülkéjében helyet lehetett foglalni. Bár a jármű vezetésére nem volt mód, a vállalkozás vezetője szerint "mindenki fülig érő szájjal szállt le" a teherautóról.

A Gastro-Track Bt. tulajdonosa, a korábban hivatásos katonaként szolgáló, majd civilben nehézgépekkel, lánctalpasokkal foglalkozó Hasznics József elmondta: olyan fémhulladék-kereskedőktől szerezték be a járműveket, akik az ÁPV katonaieszköz-árverésein jutottak hozzá a harckocsikhoz, hulladékvas-áron. Ezek jókora, 3-10-szeres haszonnal adták tovább az amúgy beolvasztásra szánt eszközöket. Egy 36 tonnás T-55-ös például 100 forintos kilónkénti hulladékvas-árral számolva 3,6 millió forintot ér, ám a bt.-nek négyszer ennyit kellett érte fizetnie, mert a cég nem tartozik abba a körbe, amelyik meghívást kap a kiselejtezett honvédségi eszközök árverésére. Ehhez jött még az "életre keltés", a felújítás költsége, amit ráadásul felülmúltak azok a kiadások, amik a célközönség, azaz a civil vezetők kényelmét és biztonságát szolgálják. "A hiányzó alkatrészek pótlása nem jelentett gondot, hiszen Magyarországon olyan gyártási kapacitások vannak, hogy bármit le lehet gyártatni minta után" - mondta Hasznics.


T-55

T-55-ösök, UAZ terepjárók már nincsenek a készletben, az eladásra váró járművek zömét régi szovjet teherautók adják, de vannak még Csepelek is - tudtuk meg a honvédelmi tárca illetékesétől. A honvédelmi célra feleslegessé minősített ingó vagyoni eszközök és készletek felszámolását közel két éve irányító dr. Gömbös János miniszteri biztos elmondta: az értékesítés egy-egy inkurrencia-raktár teljes készletére irányul, ezek egy csomagban történő értékesítésére 5-10 meghívott vállalkozás licitál. E cégeknek - amelyek elsősorban fegyverkereskedelemmel illetve hulladékfeldolgozással foglalkoznak - rendelkezniük kell a hatástalanításhoz szükséges technológiával, engedéllyel.

Az eszközökért fizetett összeg függ a csomag összetételétől, a járművek műszaki állapotától, de még attól is, milyen évszak van: a miniszteri biztos szerint ugyanis télen jobb ára van a vasnak, mint nyáron. Példaként elmondta: most hirdetnek meg egy több mint 600 gépkocsiból álló készletet, de ebben a csomagban megsemmisítésre váró robbanóanyag is van. A megsemmisítés és a veszélyes hulladékok kezelése sokba kerül, így nem kérhető túl nagy összeg a pakkért - az egészet néhány millió forintra tartják, így összességében valamivel nullszaldó felett jön ki a honvédség egyenlege.

A kormánybiztos további példaként említette, hogy a Zil 131-es teherautókat és az Ural 375-ös terepjáró tehergépkocsikat 90-100 ezer forint körüli, a Kraz 255-ösöket 120-270 ezer forint közötti áron hirdették meg. Gömbös megjegyezte: a honvédség érdeke, hogy egy-egy eljárás keretében nagy mennyiséget értékesítsenek, a készletektől minél előbb megszabaduljanak, mert az objektumok őrzése sokba kerül, a megtakarított pénzt pedig a hadsereg működésére fordíthatják.

Az egy éve működő, a cégvezető szerint Európában is egyedülálló szolgáltatást nyújtó vállalkozás egyelőre nem aranybánya. "Aki arra alapozna, hogy ebből megél, eltartja a családját, az ne csinálja" - fogalmazott Hasznics. Szavait alátámasztja az árlista is: egy-másfél óra harckocsi-vezetés 60-115 ezer forintba kerül, aminek az üzemanyag-költség elviszi a legnagyobb részét. "Fullgázon pörgetve a T-55-ös tank 36 literes motorja megeszi a magáét. A korábban műszaki harci mentőként szolgált lánctalpas fogyasztási normája 170-400 liter gázolaj gépüzemóránként, ami a gyakorlatban 300 literre jön ki" - mondta a cégtulajdonos.


ZSU-23-4

Vannak persze kisebb étvágyú jószágok is: a 18 tonnás GSZP-055 vagy a ZSU-23-4 óránként 100-120 liter gázolajjal beéri. A három járműhöz továbbiak beszerzését tervezik, ám ehhez segítségre volna szükségük. A vendégek szervezését intéző Hasznics Márta elmondta: főként ősszel, kora tavasszal érkeznek a látogatók. Volt, hogy legénybúcsúra, vagy születésnapra kapta ajándékba a harckocsizást a kuncsaft, de már partnertalálkozókhoz, csapatépítő tréningekhez is igénybe veszik a cégek a szolgáltatást. A járművek úgy működnek, mint a tanulóautók, azaz egy gyakorlott vezető segíti az "újoncot", és be is tud avatkozni, ha szükséges.

"Normális ember olyat nem csinál, hogy a tömegbe hajt egy tankkal. Ha valaki kezéhez csak hozzáér a mozgásban lévő jármű lánctalpának széle, azonnal betekeri" - értékelte a muzeális T-34-es tank hétfői, fővárosi szereplését Hasznics József. Hozzátette: náluk első a biztonság, a harckocsikkal egy most is használatban lévő katonai gyakorlótéren lehet közlekedni, a járműveket a nézők legfeljebb 100 méterre közelíthetik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Epikurosz #275
    Egy igazi zenei csemege a magyar érzelmű embereknek: Kossuth tér induló WG Lászlótól.
  • NonsenS #274
    Jó ötlet. Tedd azt, mint sokan mások is. Egyre több olyan ismerősöm van, aki kimegy külföldre dolgozni egy időre.
    #266 dez: Igazad van, nem mondom, hogy értek a politikához és tényleg sokan vagyunk, akik csak erre kapták fel a fejüket, de akkor is kéne vmit csinálni ezzel a nyamvadt kormányzással.
  • Epikurosz #273
    Namost, ez a cikk érdekes.
  • Epikurosz #272
    Megette a fene az egészet. Nekem már az is megfordult a buksimban, hogy kimegyek egy kört nyugo(d)tabbra, majd amikor itt is euró lesz (kb. 2012) visszajövök jó sok pénzzel és én leszek a király. :-)
    (Mondjuk nekem ez könnyű lenne.)
  • dez #271
    Eleve nem szabadott volna hagyni, hogy a politikusok azt csinálják, amit akarnak, mert mindkét oldalnak a fél ország a feltétlen híve, és elég nekik tetsző dolgokat nyilatkozgatni. Már nagyon rámentek itt a politikusok a szép szavakra. És túl kevesen vannak, akik mindkét oldalt kritikusan szemlélik.
  • dez #270
    Mellesleg, bár én nem vagyok "szoci", olyan szívesen szavaznék a Fideszre (mint már korábban is 1x), csak épp egyátalán nem vagyok meggyőződve róla, hogy attól minden jobb lesz. Engem már nem győznek meg a szép szavak, miközben a háttérben ellenkező előjelű tettek vannak.
  • dez #269
    Kár, hogy nem értetted meg, mit írtam.
  • Epikurosz #268
    "nem szabad elhinnie egyik oldalnak sem, hogy csak akkor lesz nekik jó, ha a "saját oldaluk" (már ez is LOL) van hatalmon. "

    Igaz is, akkor 2010-ben a szocik szavazzanak a fideszre, mert nekik is akkor lesz jó, ha a másik oldal, a fidesz kerül hatalomra. logikus.
  • dez #267
    De amúgy meg nem minden a politikusokon múlik, nem szabad elhinnie egyik oldalnak sem, hogy csak akkor lesz nekik jó, ha a "saját oldaluk" (már ez is LOL) van hatalmon. Mert így az ország egyik fele mindig depressziós lesz, és csak betart a másiknak.
  • dez #266
    Nem hiszem, meg amúgy is a te dolgod. Csak arra írtam, hogy azt írtad, eddig nem foglalkoztál a politikával, de most, a kiszivárgott beszéd felnyitotta a szemed. Sokan így vannak vele, egyesek legnagyobb megelégedésére.
    Ja, szerintem is máshogy alakultak volna a dolgok, ha nem csak marná egymást a két oldal. Erre most a 8000 milliárdos támogatáson felturbózva marakodnak. :/