Tankkal száguldani, börtönveszély nélkül

Oldal 1 / 6Következő →

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

NonsenS
#274
Jó ötlet. Tedd azt, mint sokan mások is. Egyre több olyan ismerõsöm van, aki kimegy külföldre dolgozni egy idõre.
#266 dez: Igazad van, nem mondom, hogy értek a politikához és tényleg sokan vagyunk, akik csak erre kapták fel a fejüket, de akkor is kéne vmit csinálni ezzel a nyamvadt kormányzással.

„Ha meg lehetne menteni Magyarországot három aranyforinton, nem hiszem találnék-e három embert, aki ezt a három forintot ide adná”

#273

Kara kánként folytatom tanításom.

#272
Megette a fene az egészet. Nekem már az is megfordult a buksimban, hogy kimegyek egy kört nyugo(d)tabbra, majd amikor itt is euró lesz (kb. 2012) visszajövök jó sok pénzzel és én leszek a király. :-)
(Mondjuk nekem ez könnyû lenne.)

Kara kánként folytatom tanításom.

#271
Eleve nem szabadott volna hagyni, hogy a politikusok azt csinálják, amit akarnak, mert mindkét oldalnak a fél ország a feltétlen híve, és elég nekik tetszõ dolgokat nyilatkozgatni. Már nagyon rámentek itt a politikusok a szép szavakra. És túl kevesen vannak, akik mindkét oldalt kritikusan szemlélik.

#270
Mellesleg, bár én nem vagyok "szoci", olyan szívesen szavaznék a Fideszre (mint már korábban is 1x), csak épp egyátalán nem vagyok meggyõzõdve róla, hogy attól minden jobb lesz. Engem már nem gyõznek meg a szép szavak, miközben a háttérben ellenkezõ elõjelû tettek vannak.

#269
Kár, hogy nem értetted meg, mit írtam.

#268
"nem szabad elhinnie egyik oldalnak sem, hogy csak akkor lesz nekik jó, ha a "saját oldaluk" (már ez is LOL) van hatalmon. "

Igaz is, akkor 2010-ben a szocik szavazzanak a fideszre, mert nekik is akkor lesz jó, ha a másik oldal, a fidesz kerül hatalomra. logikus.

Kara kánként folytatom tanításom.

#267
De amúgy meg nem minden a politikusokon múlik, nem szabad elhinnie egyik oldalnak sem, hogy csak akkor lesz nekik jó, ha a "saját oldaluk" (már ez is LOL) van hatalmon. Mert így az ország egyik fele mindig depressziós lesz, és csak betart a másiknak.

#266
Nem hiszem, meg amúgy is a te dolgod. Csak arra írtam, hogy azt írtad, eddig nem foglalkoztál a politikával, de most, a kiszivárgott beszéd felnyitotta a szemed. Sokan így vannak vele, egyesek legnagyobb megelégedésére.
Ja, szerintem is máshogy alakultak volna a dolgok, ha nem csak marná egymást a két oldal. Erre most a 8000 milliárdos támogatáson felturbózva marakodnak. :/

NonsenS
#265
Ne hidd azt kérlek, hogy istenítem a jobb oldalt. Sõt! Éppen ellenkezõleg. Õk is ugyanúgy simlisek sokmindenben, csak róluk nem derült így ki. Nem tudom, hogy olvastad-e az elõbbi hsz-eim, de azt írtam, hogy kéne vki, aki elküldi õket a jó.. tudjátok hova.
Hiszen 16 év alatt nem csak egy párt tette tönkre ezt a szegény országot.

„Ha meg lehetne menteni Magyarországot három aranyforinton, nem hiszem találnék-e három embert, aki ezt a három forintot ide adná”

#264
Ja, és ahogy én látom:
a szoc. háló igazából csak a tanulatlan stb. rétegeknek jó. (Mer ugye tanult rétegeknél, lévén alacsonyabb szaporulat, eleve kevesebben veszik igénybe, ráadásul õk be is fizetnek, míg a 6 gyerekes gyerekgyárak nem nagyon fizetnek be, ellenben kivesznek onnan. Summa: a jelenlegi szoc. háló kontraszelektív.)

Kara kánként folytatom tanításom.

#263
A glob. felm. csak súlyosbítja a túlnépesedés miatti problémákat.
A háború stb. szerintem sem elfogadható "kezelése" ennek, de ha nem történik semmi (mint pld Kínában a születészabályozás), akkor ez következik, automatice.

Kara kánként folytatom tanításom.

#262
16 év rendszerváltás után, csökkenõ olajárak mellett, az emberfia elvárná, hogy az életszínvonal lineárisan emelkedjen. Ehhez képest az istennek sem akar emelkedni. Sõt, a kormányzók maguk ismerik el, hogy az õ hibájukból. Akkor nem az lenne a természetes, hogy eltûnnek? Csakhát akkor esetleg lenne felelõsségrevonás, azt meg el akaják kerülni.

Kara kánként folytatom tanításom.

#261
Ezzel azt akarod mondani, hogy az éhínség és a polgárháború jobb kezelése a szegénységnek, mint a szociális háló?
Az meg nem világos számomra, hogy ehhez hogy jön hozzá a globális felmelegedés.

#260
Már nem azért, de vagy folyamatosan kell követni a politikát, vagy sehogy. Elõbbi esetben kicsit árnyaltabb kép alakul ki. Nem szabad hagyni egyik oldalnak sem, hogy megvezessen, mert egyik sem szent.

#259
A jelenlegi rendszer eleve a simliseknek, közgazdászati szakkifejezéssel a potyautasoknak kedvez. Kontraszelekcióról van tehát szó.

A szociális hálóért a XIX. század második és a XX. század második felében sokat harcoltak a keresztény államokban, és ki is épült. A nem-keresztény vilában nem nagyon, talán Japán kivételével, meg egy két volt gyarmat másolt le ezt azt. Amúgy Afrikában még mindig vannak olyan államok, ahol semmilyen szociális háló nincs, sem táppénz, sem munkanélküli segély, sem nyugdíj. Van néhány ingyenes kórház, amelyeket nyugatis egélyekbõl mûködtetnek. Érdekes módon, a természeti katasztrófák ellenére, a népszaporulat olyan nagy, hogy kb. 30 évente meduplázódik a lélekszám. A népességfelesleget (polgár)háborúkkal "kezelik", emellett ott vannak a betegségek, a nyomor, és kb. 1 millió menekült érkezik Európába. A nyomás inkább a dél-európai országokon van - Olaszország, Spanyolország, Portugália, Franciaország - de elõbb utóbb mi is kapunk belõle.
Ha a globális felmelegedés miatt 2050-re súlyosbodik a helyzet, búcsút inthetünk a "szép és boldog békeidõknek".

Ami most volt Pest utcáin az semmi azokhoz az összecsapásokhoz, polgárháborúkhoz, háborúkhoz képest, amelyek Európán úgy véggisöpörnek, mint az 1848-as forradalmak. Annyi különbséggel, hogy 1848-ban még volt katonabecsület, voltak nemes eszmék, míg 2050. körül már csak a korgó gyomor és az esetleg megszületõ álideológiák fognak hajtani.

Kara kánként folytatom tanításom.

#258
Talán mert az emberek mentalitását, annak fokozatos változását sem lehet figyelmen kívül hagyni?
Most pl. épp a Fidesz nehezményezi a szociális háló ritkulását. Nyugaton meg ez alig ismert fogalom.

NonsenS
#257
Érdekes elképzelés. Csak akkor már elég sok mindent meg kéne változtatni. Miért nem lehet lemásolni egy jól mûködõ európai ország szociális, gazdasági, társadalmi berendezkedését. Persze a gazdaságit mondjuk nem Svájcról kéne, de az elveket. Igen, az elveket!

„Ha meg lehetne menteni Magyarországot három aranyforinton, nem hiszem találnék-e három embert, aki ezt a három forintot ide adná”

#256
Én amúgy teljesen eltörölném az SZJA-t.
Elég az ÁFA meg egyéb sarcok. Aki gazdag, az sokat fogyaszt, így utána több ÁFA folyna be.
Eredmény: eltûnne a feketepiac, és nem lenne annyi surmó. A surmók azért kellenek, hogy a kormányok tudjanak zsarolni: ne pofázz, mert te is sáros vagy.
Persze, még mindig lehetne TB-járulékot csalni, de én azt is felszámolnám, és vele együtt a teljes szociális hálót. 150 éve sem vót, és szépen éltek szépapáink.

Kara kánként folytatom tanításom.

#255
"Az adófizetés megtagadása... Népszerû elképzelés lenne,..."
Lenne? :D A Lakosság 3/4 vagy létmiminimumra vagy alá van bejelentve, HA egyáltalán be van. A be nem fizetet adót meg se elkölteni, se ellopni nem könnyû ;)
De milyen f*sza lesz majd nekik 2030-2040 körül a 30.000Ft-os nyugdíj ...

NonsenS
#254
Hja, még ÉN kérek elnézést, sõt az ÉN k**va anyámat, nem???

„Ha meg lehetne menteni Magyarországot három aranyforinton, nem hiszem találnék-e három embert, aki ezt a három forintot ide adná”

NonsenS
#253
Nos, már rég jártam errefelé, a fórum télleg alább hagyott sajna.
Szóval #248 Epikurosz: Én nem hiszek a horoszkóban, nem lényeges, hogy most épp halak vagyok. És vállalom a nevem, vállalom azt, hogy ezt mondtam, mert ez a véleményem, és vállalom a korom is. Eddig nem nagyon érdekelt a politika. Gyakorlatilag mindegy volt, hogy ki lop meg. De mióta kitudódott az a "gyurcsány" vagy miféle öszödi beszéd, azóta már jobban érdekel. Undorító, amit ott mûvelhetnek. Mint ahogy a mondás is tartja, az embereknek két dologról nem szabad megtudniuk, hogy készül: A felvágott és a törvények.
#251 LowEnd: igazad van. Csakhogy hogyan lehetne demokratikus népszavazást íratni arról, hogy akár csak (hja, CSAK) a gyurcsány, de inkább az egész politikai fejes csapat húzzon el a picsába vagy ami jobb, álljanak bíróság elé. Számoljanak meg minden adóforintot, és mondják meg, hogy hova került az a sok-sok milliárd forint, mert sztem sokan kíváncsiak rá. De lehet, hogy felfordulna a gyomrunk is, ha kiderülne, hogy mit csináltak a pénzekkel, milyen alternatív köcsög módjára sikkasztották el azt a sok pénzt. Tudod, én hozok egy törvényt, mert egy barátomnak anyagilag megéri. A barátom meg egy kis jutalom pénzzel köszöni meg ezt nekem. Ilyen egyszerû. MINDENKI jól jár. Mindenki, kivéve egy jelentéktelen közeg, amit hmm hogy is hívnak? Ja igen, a jónép. AZAZ MI! Tõlünk lopnak és fel vannak háborodva, ha még számon merjük kérni rajtuk.

„Ha meg lehetne menteni Magyarországot három aranyforinton, nem hiszem találnék-e három embert, aki ezt a három forintot ide adná”

#252
Miért, most mi van?
Az államcsõd már bekövetkezett, rég. Csak az EU-s pénzek segítségével sikerült elfedni.

Kara kánként folytatom tanításom.

#251
Ez az általános sztrájk tuti ötlet... Mire is? A nem sztrájkoló vállalkozások ezidõ alatt úgy megszednék magukat, hogy vasvillával kéne a padláson átforgatni a pénzüket, csak be ne dohosodjon.

Az olyan dolgokról most nem beszélek, hogy az általános sztrájk szép dolog, feltéve ha nem a feleséged/gyermeked mûtõ orvos sztrájkol, vagy a rendõr munkabeszüntet miközben téged laposra ver néhány rosszarcú a nyolckerben. Vagy a posta, tömegközlekedés, a patikák, stb. A helyzet az, hogy más f*rkával nem kunszt a csalánt kaszálni, de ha belegondolunk, hogy bennünket hogy érinthetne egy általunk kigondolt remek haditerv (ha az "ellenségtõl" (ami a jobboldalnak a bal és vice versa) származna), mindjárt visszafogottabb ötletekkel állunk elõ.


Az adófizetés megtagadása... Népszerû elképzelés lenne, mert akárki van hatalmon, lehetne találni okot a nemfizetésre, nyögje helyettem a közterheket más.

Javasolnám mindezek helyett a népszavazás intézményét, és a demokratikus választásokat, mert az aljanép (azaz mi) sajna csak ekkor fejezheti ki az akaratát.

#250
Akarom mondani hablatyolt. (A másik a hadováló.)

#249
Ja, b..g, változás: egy jó kis államcsõd, biztos az a megoldás mindenre. Hahó, aki ilyesmikre utalt az utóbbi hetekben, az nem gondolta ám komolyan, csak a szerepének megfelelõen hadovált.

#248
Meg kell mondjam, örülök neki, hogy te is egy Hal vagy (adatlapod szerint), de ha sokat politizélsz, akkor talán jobb lett volna nem az igazi neved beírnod oda, hanem valami halast inkább. Pld. Halász, Cápa, Delfin, Némó stb. :-)

Kara kánként folytatom tanításom.

#247
Szerintem az SG nem zárja be a topikot, ugyanis vannak már frissebb témák, ez amúgyis megy hamarosan a süllyesztõbe.

Nos, az adómegtagadás alkotmányosságában nem vagyok meggyõzõdve, most hogy utánagondoltam.

Maradna tehát az általános sztrájk. Ez különben elég könnyen kivitelezhetõ lenne, hisz a rendõröktõl kezde a patikusokig, sõt a BKV-ig, MAGOSZ-szig, diákokig, pedagógusokig ma mindenki elégedetlen. Kisebb tüntetések vannak is, szakmák szerint, vagy a múlt héten az 5 szakszervezetbõl 2 tüntetett.

Szóval, így elméletileg én ezt látom a leginkább sikerrel kecsegtetõ módszernek, de jelzem, hogy én amolyan szabadgondolkodó vagyok, tehát ne várd tõlem, hogy akkor most elkezdem ezt szervezni.
Azt hiszem ezzel meg is nyugtattam az SG moderátorait és másokat is. :-)

Kara kánként folytatom tanításom.

NonsenS
#246
Bakker, ez mekkora. Télleg, hogy ez nekem még nem jutott eszembe. Csak hogy vegyünk rá annyi embert (fõleg állami dolgozókat, mert attól, hogy egy magánvállalkozás nem dolgozik, az államnak nem lesz semmi baja), hogy sztrájkoljanak. Meg mondjuk hogy mondod meg a R betûs TL-nek (tévéadó), hogy "ne jáccál már semmit holnap, jó, mert jó lenne bemutatni ennek a kormánynak."
Sztrájkoljunk!!!

Egyébként az adómegtagadást hogy képzelted el? Nem adod be az adóbevallásod? Ahhoz megint csak több ember kéne. Mondjuk egy egész falu. Vagy mondjuk az sg-zõk népes tábora. Egy sg.hu-s olvasó sem adná be az adóbevallását? <#lookaround>

Egyébként valószínû hamarosan az sg ezt a fórumot zárja, merthogy politizálunk. NEM mondom azt, hogy az sg is a nép ellen van, de azt gondolom, hogy hagyja egy kicsit az sg az emberek véleményét megosztani egymással (mégha innen is indulna ki egy nagy sztrájkolás), hogy végre legyen vmi ebben az országban, amitõl jobb lesz. Amitõl nem mernek majd a jövõben annyit lopni a politikusok, amitõl jobban fognak félni attól, hogy mennyi hely van a zsebükben munka elõtt és munka után, amitõl azt fogják gondolni, hogy a fenébe, nem lopok annyit, de legalább a nép is jól érzi magát. Szerintem azt kéne csinálni, hogy minden embert és hozzá tartozó pénzt legalább másik kettõ ellenõrizne lefelé. És így nem lehetne lefizetni senkit, maximum az egész népet egészen a kétkezi munkájából megélõ országot eltartó mezõgazdasági munkásig, aki meg azt mondaná, hogy a ku.. rohadt életbe, azok ott fönn sikkasztanak, mint az állat, nekem pedig csak nagyon jut belõle. Ez így nem jó sem nekem, sem az országnak. Mégegyszer hangsúlyozom, nem lepõdnék meg, ha a topic záródna, de kérem az sg-t, hagyjanak egy kis lehetõséget ennek a szegény népnek. Mert megfogyva bár, de törve nem él nemzet e hazán!

&#8222;Ha meg lehetne menteni Magyarországot három aranyforinton, nem hiszem találnék-e három embert, aki ezt a három forintot ide adná&#8221;

#245
Hát, például én is sok mindenben egyetértek veled.
Abban is, hogy:
1. "Legfelül kibasznak majd' mindenkivel. ", és abban is, hogy
2. "Emberek, nem fog senki semmit csinálni. Pontosan ezekért. De azért megpróbálhatjuk. Békés tüntetésekkel. petíciókkal. Népfelkeléssel. Forradalommal. Sajnos nem hiszem, hogy sokra jutnánk vele."

Az én véleményem az, hogy itt két tényezõ tudna érdemi változást hozni:
a.) általános sztrájk,
b.) az adófizetés megtagadása.

Ezek azok a tiltakozási, polgári engedetlenségi formák, amelyek érdemi változásokat tudnának hozni ma Magyarországon.

Mindkettõben az a gyönyörû, hogy nem kell hozzá fegyver, nem kell köveket dobálni, még az utcára sem kell kimenni, lehet nézni szépen a külföldi tévéadókat otthon, a fotelben (abban az esetben, ha a hazai tévéállomások is sztrájkba lépnek).

No, tessék, már megint nekem kellett megmondani a tuttit.

Kara kánként folytatom tanításom.

NonsenS
#244
Uraim. Ki a fene franc csinálna itt akármit is?!? Komoly kérdés. Augusztus 20-án ki lett volna az az ember ma Magyarországon, aki azt mondja a tûzijáték elõtt, hogy: "Emberek, el lehet innen menni, itt lehet minket hagyni, mert a rossz idõ miatt a tûzijáték elmarad." Elárulom: Senki. Az ég egyadta világon nincs olyan ember itt, aki merné vállalni akár egy ilyenért is a felellõséget. Hát még egy olyanért, hogy: Orbán, Gyurcsány, az orszgáhatár arra van, meg lehet nézni a másik oldalról is! Ilyet politikus nem csinál, mert egyszerûen félti az állását. A nagy tõkéseknek megint csak nem éri meg. Ha a parasztok lezárják az útszakaszokat, sok MAGYAR ember õket szidja, sajnálatosan. Pedig õk is csak megélni akarnak. Hallottam már olyat is, hogy: "de sok idejük lehet ezeknek a parasztoknak, hogy itt tüntetnek". Nevetséges. Ha meg esetleg pesten tüntetnek (és most nem a randalírozókra gondolok), akkor a rendõrség lép fel komoly erõkkel ellenük. Most akkor mivan? Legfelül kibasznak majd' mindenkivel. Alattuk nem mernek nekik szólni (vagy leszólni õket), vagy pedig õk is kapnak egy kis juttatást. Még alattuk pedig a rendõrök intézkednek. Akik meg megint csak parancsot teljesítenek, tehát ha egy rendõr egyet is ért a tüntetõkkel (megint nem a randalírozókra gondolok!), akkor is mit kell csinálnia? Igen, pontosan visszafognia a jónépet. Azt a jónépet, aki azt akarja, hogy ne rabolják ki szegényt. Emberek, nem fog senki semmit csinálni. Pontosan ezekért. De azért megpróbálhatjuk. Békés tüntetésekkel. petíciókkal. Népfelkeléssel. Forradalommal. Sajnos nem hiszem, hogy sokra jutnánk vele. Ki az, aki ugyanígy vélekedik?

&#8222;Ha meg lehetne menteni Magyarországot három aranyforinton, nem hiszem találnék-e három embert, aki ezt a három forintot ide adná&#8221;

#243
Nos, interneten olvasgatva évi 5 milliárd dollárról is írnak, de én ezeket a számokat nem tudom ellenõrizni.

Kara kánként folytatom tanításom.

NonsenS
#242
már 1 milliárd USD is rengeteg, nemhogy 10. Jézus Mária. Mi folyik ebben az országban?!?

&#8222;Ha meg lehetne menteni Magyarországot három aranyforinton, nem hiszem találnék-e három embert, aki ezt a három forintot ide adná&#8221;

#241
...persze az is lehet, hogy 1 milliárd USD, ezért érdekelne a tényleges adat...

Kara kánként folytatom tanításom.

#240
"másfelõl pedig olyan nagyságrendi különbségekrõl van szó, amirõl vitázni sem érdemes. "

Tudtommal a multik évente 10 milliárd dollár nyereséget visznek ki Magyarországról. Tévében hallotttam, de nem mernék mérget venni rá, viszont roppant kíváncsi vagyok a pontos számadatokra, amennyiben ezt valahol nyilvántartják.

Kara kánként folytatom tanításom.

#239
+ hogy kiegyensúlyozott legyek:
Természetesen, azon túl, hogy Afganisztánba és Irakba katonákat is küldtünk, plusz technikát, az amcsi érdekeltségû multik révén másodlagosan is finanszírozzuk azokat a háborúkat. Talán annyi hasznunk van belõle, hogy olcsóbb lett benzin, de aki nem küldött oda zsoldosokat, azoknak is olcsóbb.

Kara kánként folytatom tanításom.

#238
Eltekintve az engem minõsíteni próbáló részektõl, örülök neki, hogy egyetértünk.
Az erdélyi vendégmunkás által hazavitt pénzecske és egy multinacionális cég által kiszivattyúzott pénzhalmok között azért vannak nagyságrendi különbségek, aszem ezt te sem vitatod...

Én egyébként jogi szempontból nem tudok belekötni abba, hogy egy nemzetközi vállalat mit csinál a profittal. Annyit azonban megjegyeznék, hogy amikor az állambácsi sz*rban van, akkor mindjárt megszorngatja a hazai cégeket: emeli a különbözõ adónemeket, járulékokat, stb.
A multikkal, akiknek évtizedekre adókedvezményeket, vagy éppenséggel adómentességet adott (a legutóbb felszínre került ügy ugye az Audi Hungária esete), ezt nem teheti meg, tehát õk beseprik a zsozsót, és viszi amerre a szemük lát. Pedig hát, ha itt tevékenykednek, nekik is ki kellene venni a részüket az épp aktuális nehézségekbõl. Csakhát, ugye, a politikusok, a kormányhivatalnokok, sõt a jogszabályok is velük elnézõbbek.
Ez lehet jogos, de igazságtalan. Persze, szerinted, ezeket az anomáliákat nem kellene észrevenni, pláne szóvátenni, inkább hallgatni kellene, és húzni rezignáltan az igát.

Kara kánként folytatom tanításom.

#237
Természetes, hogy téged nem gyõzött meg a cikk. De hát, ezt nem is várhattam. Akármilyen bizonyítékot tennék eléd, a saját szemednek se hinnél. Ez bizony az elõbb említett "setét verem". Sajnálom, hogy a feltehetõen jó képességeidet nem kamatoztatod, némi emocionális és intellektuális (politikai?) vakság miatt...
Befejezem a zrikálásodat, inkább némi érdemi hozzászólás:


Visszatérve az zsidókérdésre.

>> Nem titok, hogy sok Magyarországon tevékenykedõ multi
>> mögött zsidó (részben izraeli) tõke van.
Bizony: nem titok.

>> Ezek a multik különbõzõ csatornákon, módokon nyereségük egy részébõl
>> csurrantanak Izrael államnak. Mondjuk, az izraeli tulajdonú cégeknél
>> ez nem kétséges.
Vagy megteszik - vagy nem. De mi közünk hozzá, már megbocsáss? Körülbelül annyi, mint az Erdélybõl hazaszármazott honfitársainknak Magyarországról nyújtott, családjukat segítõ, pénzbeni és természetbeni támogatásához. Vagy rosszul látom?

>> A nyereség egy részét pedig visszaforgatják, befektetik abban az országban, ahol mûködnek.
Köszönjük meg nekik. Ugyanis a cég tulajdonosai elkölthetnék akár a zsinagógában, akár a kocsmában, és bizony-bizony, semmi beleszólásunk nem lehetne.

>> A 39 napos libanoni háború miatt 2006. harmadik negyedévében
>> inkább kivitték a pénzt, kevéséb fektették be helyben.
>> Nos, ez is egyik oka lehet a mostani magyarországi nadrágszíjpolitikának.
Kicsit távolinak érzem az oksági kapcsolatot, másfelõl pedig olyan nagyságrendi különbségekrõl van szó, amirõl vitázni sem érdemes.

#236
Hát, engem az a cikk nem gyõzött meg.

Amúgy mondok ennél cifrábbat is, csak tudj ámulni:

Nem titok, hogy sok Magyarországon tevékenykedõ multi mögött zsidó (részben izraeli) tõke van. Ezek a multik különbõzõ csatornákon, módokon nyereségük egy részébõl csurrantanak Izrael államnak. Mondjuk, az izraeli tulajdonú cégeknél ez nem kétséges. A nyereség egy részét pedig visszaforgatják, befektetik abban az országban, ahol mûködnek.
A 39 napos libanoni háború miatt 2006. harmadik negyedévében inkább kivitték a pénzt, kevéséb fektették be helyben.
Nos, ez is egyik oka lehet a mostani magyarországi nadrágszíjpolitikának.
Várom a kommenteket!

Kara kánként folytatom tanításom.

#235
Epikurosz:
Rendben, okosodj...
(Amúgy szerintem nem a tudatlanság "sötét verem" mert az mindegyikünk közös nevezõje, hanem az ismeretek megszerzésének a vakhiten nyugvó elutasítása.)

Itt egy kis anyag:

Elõbb egy magánweben jelent meg, majd a napokban emailben is világ körüli útra indult az az okfejtés, amely szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök (és talán Kóka János gazdasági miniszter) lenyúlt 900 milliárd forint állami pénzt, hogy azt - baráti üzletembereken keresztül - saját épülésükre Indonéziában fektessék be. A történetnek nemhogy a fele, a tizede sem igaz.
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerosének!Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változatNyomtatható változat
hirdetés

"Megvan a szocialista–szabad demokrata kormány által elsíbolt pénz egy része. 880 milliárd forint befektetés Indonéziában. A Gyurcsány-kormány nem tud elszámolni 900-1000 milliárd forinttal. Errõl több elemzés is napvilágot látott már. Az ellenzék csak halkan tette föl a kérdést, hogy hol a pénz?... Az ebben a cikkben olvasható információk már megjárták a Magyar Nemzetet, a Hír Tv-t és a Fideszt is, s bár a dolog szerény véleményem szerint egyértelmû, mégsem látott napvilágot."

Így kezdõdik az a levél, amely a napokban több forrásból befutott az Index szerkesztõségébe is, és amely egyébként a nibiru.hu-ról származik. Az oldalgazda-levélíró hosszas - és helyenként meglehetõsen zavaros - fejtegetésének lényege, hogy "elviekben és papíron Indonéziában van a magyar adófizetõk pénze, a valóságban azonban az történt, hogy Gyurcsányék strómanok segítségével elloptak az államkasszából akkori áron közel 900 milliárd forintot." Ami Indonéziában landolt.
Mennyi az annyi?

A 880, 900-1000, illetve 900 milliárd forintként is szereplõ összeg négymilliárd dollárból lett magyarítva, hogy hogyan, arról mindjárt, de nézzük elõbb, mekkora összeg ez. A mintegy 22 ezer milliárd forintos hazai GDP-hez mérten kapásból négy százalékról beszélünk. Ha ennyivel kisebb lenne a költségvetési hiány, vidáman konvergálnánk az euró felé (így is bõven a határérték felett lenne a hiány, de nem lenne kirívóan veszélyes).

Azaz közel sem lenne szükség Gyurcsány-csomag méretû - a kormányzat számításai szerint 1400 milliárd forintos kiigazítást jelentõ - megszorításokra. Ennek a közel kétharmada telne ki 900 milliárdból. Vagy a tb-alapok háromhavi kiadása, mindent egybeszámolva, nyugdíjtól gyógyszeren át a gyedig. Vagy - az elmúlt évek sztrádaépítéseinek 1,5-2 milliárd forintos kilométerdíjaival számolva - majdnem annyi autópálya, mint amennyink most összesen van. És végül: Gyurcsány teljes vagyona 300-szor.
Mi történt? - levélverzió

De miért is lenne Indonéziában az összeg? A fejtegetés alapját egy, a helyi sajtóban tavasszal megjelent hír képezi. A Jakarta Post arról számolt be, hogy magyar befektetõk négymilliárd dolláros beruházást terveznek az országban. Az egyik ezzel kapcsolatos szerzõdés aláírásánál, 2005 júliusában ott volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kóka János gazdasági miniszter is.

Nibiru következtetése: "A 4 millió cunamis dollár véleményem szerint csak egy elõleg volt, amibõl egy árva centet sem láttak a cunami áldozatai. A 25 millió pedig nem egy soft loan, hanem a vesztegetési pénz további kialkudott része volt. Ez biztosította be, hogy az egyébként politikailag elég zûrös országban a tisztségviselõk kellõen le legyenek fizetve ahhoz, hogy többé szóban se említsék azt a 4 milliárdot, amit Gyurcsány, Kóka és a még egy tucat jelen lévõ ember tettek zsebre."
Mi történt? - valóság

Akkor nézzük: Gyurcsány és Kóka valóban jártak Indonéziában 2005-ben, és - ahogy egyébként ez gyakori - egy üzletember-delegáció is elkísérte õket. A látogatás alatt valóban született beruházásról szóló magánjogi szerzõdés, a levélben is említett magyar tulajdonú, de egyébként nem Magyarországon bejegyzett cég és Szumátra kormányzója között. Ennek az üzletnek azonban semmilyen módon sem részese a magyar állam, az kötelezettséget sem vállalt és támogatást sem adott a tervezett projektekhez. A projektben, mint azt Ábrahám Gergely az Indexnek elmondta, a GKM információi szerint szerepel egy bánya megnyitása, valamint egy erõmû és egy vasútvonal építése is.

A gazdasági miniszter szóvivõje hangsúlyozta, hogy a levélben - kenõpénzként - említett 25 millió dolláros kölcsön viszont valóban létezett, csak éppen nem egészen ilyen formában. Elõször is mintegy 20 millió dollárról volt szó. Az OECD által is szabályozott, kötött felhasználású hitelként ajánlották fel a cunami sújtotta országnak. (A kötött felhasználású hitelek egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy nem lehet õket kereskedelmileg megtérülõ beruházásokra fordítani.) Csakhogy. Noha a szerzõdést elõkészíteték, aláírni már nem írták alá, az összeget így soha nem is hívta le az indonéz kormány. Ahogy nem volt szó a levélben többször említett - feltehetõleg a késõbbi, életbe nem lépett kölcsönszerzõdéssel valamiért összekevert - négymillió dolláros, 2005 elejei utalásról sem.

NonsenS
#234
"Aki a mai magyar politikai színtér akár csak felületes ismerete után képes egyetlen, azaz EGYETLEN párt álláspontja felé ingathatatlan szilárdsággal beállni... na az olyan ember, akinek értelmetlen akár véleményt, akár rideg tényeket írogatni."
Mert ez azért egy nagy igazság....

&#8222;Ha meg lehetne menteni Magyarországot három aranyforinton, nem hiszem találnék-e három embert, aki ezt a három forintot ide adná&#8221;

NonsenS
#233
El kell küldeni a Ferit meg a Vikit egy lakatlan szigetre. Ott már muszály lenne együtt mûködniük az életben maradáshoz<#mf1>

&#8222;Ha meg lehetne menteni Magyarországot három aranyforinton, nem hiszem találnék-e három embert, aki ezt a három forintot ide adná&#8221;

#232
ország :P

#231
Nem kis összeg, de más egy olszág állami költségvetése, és más az üzleti életben forgó pénz. Kisebb cégek között is van, amelyik milliárdos bevételekkel dolgozik, és akkor még hol vannak a nagyok.

#230
Ezt ugye te sem gondoltad komolyan:) 4 Milliard $ nagy osszeg, meg orszagoknal is:)Persze valoban igaz,hogy oda fektetnek be ahova akarnak,csak furcsa kicsit,hogy ki volt ott targyalni.......(no meg az osszeg merteke igencsak nagy!)
#229
Egyébként miért ne fektethetnének be magyar vállalatok oda, ahova akarnak? Nem kidobott pénz, és még csak nem is olyan horribilis összeg, csak egy magánembernek tûnik annak.

#228
A honlap üzemeltetõje pedig nem összeesküvéselméleteket gyártó csoportocska, hanem:

"Copyright © 2006 BKPM (Indonesia Investment Coordinating Board). All rights reserved. BKPM is a government institution that acts as an Investment Facilitator for company needs. Further Information about BKPM [email protected]"

Kara kánként folytatom tanításom.

#227
Látom, korán volt még...

Sanyix
#226
Kamu? Mert a feri aszonta? :)

Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)

Oldal 1 / 6Következő →