Hunter
Új módszer a csillagközi morzézásra
Üzenni szeretnél a földönkívülieknek? Végy egy távoli pulzárt és egy csillagközi gázfelhőt, ez a két összetevő ugyanis lehetővé teheti, hogy egy napon a világegyetem egészen távoli pontjaira is eljuttathassuk üzeneteinket.
"Ha megnézzük a tv- vagy a rádiójeleket, akkor láthatjuk, hogy egy gyorsan be- és kikapcsolódó impulzushalmazról van szó" - magyarázta a Science magazin legfrissebb számában megjelent tanulmány szerzője, Joel Weisberg professzor, a CSIRO ausztrál csillagásza. "Találtunk egy természetes folyamatot, ahol szintén az impulzusok gyors be- és kikapcsolódása, valamint a jelek felerősítése figyelhető meg, amit egy értelmes civilizáció képes lehet használni."
A csillagászok már jó ideje tudják, hogy a csillagközi hidroxilgyök-felhők képesek a mikrohullámok felerősítésére. Ez az erősítés úgynevezett mézereken keresztül zajlik, melyek viselkedésüket tekintve némileg hasonlítanak a lézerekhez. Míg a lézer a fényt erősíti fel, a mézer a mikrohullámokat, ebből adódik az "l" (light, azaz fény) helyett az "m" (microwave, azaz mikrohullám) kezdőbetű.
Weisber és csapata a Sydney északnyugati részén található Parkes rádióteleszkópot használta egy bizonyos hidroxilfelhő-mézer és az azt tápláló pulzár tanulmányozására. A pulzár egy parányi, mégis rendkívüli sűrűségű forgó csillag, ami erős mikrohullámú sugarakat bocsát ki, melyek úgy villannak fel, mint egy világítótorony fényei. A hidroxilfelhő-mézer a pulzár és a Föld között húzódik, a pulzár mikrohullámú villanásaival szinkronban másodpercenként kétszer kapcsol be és ki.
Weisberg szerint ez a bizonyos felhő csupán 7%-os erősítésre képes, de akadnak szép számmal más sűrűségű és méretű felhők is, melyekről a csillagászok úgy vélik, több százszorosára, de akár ezerszeresére is erősíthetik a jeleket. "Már évtizedekkel ezelőtt felvetődött bennünk, hogy a fejlett civilizációk ezt a módszert használhatják jeleik erősítésére" - mondta Weisberg. "Ha mi földlakók rájöttünk erre, akkor feltehetően mások is."
"Csupán egy jó elhelyezkedésre, együttállásra van szükség. A jelnek keresztül kell haladnia a felhőn, majd el kell érnie a célpontot" - fejtegette Weisberg, aki nem a földönkívüliekkel történő kommunikációs lehetőségeket kutatva jutott el idáig, hanem csapatával csupán a hidroxilfelhők természete és azoknak a galaxis fejlődésében betöltött szerepe után érdeklődött.
"Ha megnézzük a tv- vagy a rádiójeleket, akkor láthatjuk, hogy egy gyorsan be- és kikapcsolódó impulzushalmazról van szó" - magyarázta a Science magazin legfrissebb számában megjelent tanulmány szerzője, Joel Weisberg professzor, a CSIRO ausztrál csillagásza. "Találtunk egy természetes folyamatot, ahol szintén az impulzusok gyors be- és kikapcsolódása, valamint a jelek felerősítése figyelhető meg, amit egy értelmes civilizáció képes lehet használni."
A csillagászok már jó ideje tudják, hogy a csillagközi hidroxilgyök-felhők képesek a mikrohullámok felerősítésére. Ez az erősítés úgynevezett mézereken keresztül zajlik, melyek viselkedésüket tekintve némileg hasonlítanak a lézerekhez. Míg a lézer a fényt erősíti fel, a mézer a mikrohullámokat, ebből adódik az "l" (light, azaz fény) helyett az "m" (microwave, azaz mikrohullám) kezdőbetű.
Weisber és csapata a Sydney északnyugati részén található Parkes rádióteleszkópot használta egy bizonyos hidroxilfelhő-mézer és az azt tápláló pulzár tanulmányozására. A pulzár egy parányi, mégis rendkívüli sűrűségű forgó csillag, ami erős mikrohullámú sugarakat bocsát ki, melyek úgy villannak fel, mint egy világítótorony fényei. A hidroxilfelhő-mézer a pulzár és a Föld között húzódik, a pulzár mikrohullámú villanásaival szinkronban másodpercenként kétszer kapcsol be és ki. Weisberg szerint ez a bizonyos felhő csupán 7%-os erősítésre képes, de akadnak szép számmal más sűrűségű és méretű felhők is, melyekről a csillagászok úgy vélik, több százszorosára, de akár ezerszeresére is erősíthetik a jeleket. "Már évtizedekkel ezelőtt felvetődött bennünk, hogy a fejlett civilizációk ezt a módszert használhatják jeleik erősítésére" - mondta Weisberg. "Ha mi földlakók rájöttünk erre, akkor feltehetően mások is."
"Csupán egy jó elhelyezkedésre, együttállásra van szükség. A jelnek keresztül kell haladnia a felhőn, majd el kell érnie a célpontot" - fejtegette Weisberg, aki nem a földönkívüliekkel történő kommunikációs lehetőségeket kutatva jutott el idáig, hanem csapatával csupán a hidroxilfelhők természete és azoknak a galaxis fejlődésében betöltött szerepe után érdeklődött.