Hunter

Az egereknél már nincs szükség apára

Nem sokkal anyák napja előtt japán tudósok megtalálták azt a módszert, amivel kiiktathatják az apákat a képből, legalábbis a rágcsálók esetében, ugyanis előállítottak egy olyan egeret, ami két genetikai anyától származik, hím bevonása nélkül. Ez volt az első eset, hogy emlősöknél sikerüljön ilyen vívmányt véghezvinni.

A tudósok elmondása szerint a technika nem alkalmazható embereken, mind technikai mind etikai okokból. Valójában az egér mamák egyike egy mutáns újszülött volt akinek DNS-ét módosították, hogy az embriók esetében úgy viselkedjen, mintha egy hím működött volna közre. Az új kutatás fényt derít arra, miért van szükségük az embereknek, az egereknek és más emlősöknek egy hím DNS-ére a szaporodáshoz, és egyes tudósok szerint hatással van a betegségek őssejtekkel való kezelésének elvére is. A tudományos vívmányt csütörtökön publikálta a Nature magazin hasábjain Tomohiro Kono, a Tokiói Mezőgazdasági Egyetem kutatója, aki helyi és koreai kollégáival érte el az eredményt.


Tomohiro Kono

Egyes hüllők és több más állat is kizárólag anyai génekkel szaporodnak, azonban az emlősök esetében eddig erre még nem volt példa, illetve természetes úton nem is lehetséges. A két anyától származó egér - melyet egy japán mesefigura után Kaguya névre kereszteltek - jól érzi magát és látszólag teljesen egészséges. Kono elmondta, az új technika hasznos lehet a mezőgazdasági és tudományos célú állatok esetében is. Amikor arról faggatták, hogy lát-e bármilyen okot az emberek ilyen módon történő "előállítására", elhárította a kérdést, mondván ez teljesen értelmetlen.

A szakértők szerint etikai okokból és a jelenlegi technikából kifolyólag a fenti módszer akadályokba ütközik emberek esetében. Az egyik technikai akadály az, hogy a tudósok az embereknél nem tudják hogyan alkossák meg a DNS mutációt, és kiemelték, hogy a két egérhez is több száz petesejt kellett, továbbá egyelőre az egészségügyi kockázatok is ismeretlenek. Mindazonáltal a tanulmány új bizonyítékot adott az emlősök esetében a hím DNS szükségességéről alkotott hagyományos magyarázathoz.


Kaguya, az apa nélkül született egér

A tudósok szerint egy embrióban egyes emlős gének másképp viselkednek ha apától öröklődnek, és a normális fejlődéshez szükséges is ez az apai ágú öröklődés. Viszonylag kevés gén működik így, egyes esetekben ezek a gének csak akkor aktívak, ha az apától öröklődnek, de vannak olyanok is melyek anyai ágon való öröklődés esetén aktivizálódnak. A Nature-ben közzétett tanulmányhoz a kutatók az apai DNS szükségét egy mutáns egérrel kerülték ki. A mutáns nőnemű egérből hiányzott egy DNS tömb, ami azt eredményezte, hogy génjei az embrióban úgy viselkedtek, mintha hímtől származtak volna.

A szakértőket mindenesetre meglepte a tény, hogy csupán két gén manipulálásával sikerült eltávolítani a két anyától származó emlős előállításának gátját, annak ellenére, hogy 457 petesejtből csupán kettő adott életet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #54
    robert merle - védett férfiak
  • Dredd #53
    Nem tudom ti láttáok-e azt az ősrégi lengyel sci-fi filmet, amelyik arról szólt, hogy a korai kísérleti hibernálásból magához tér 2 férfi tudós... egy olyan világban, ahol csak nők vannak, futószlagon gyártják egymást. Nincs szex, nincs család, nincs dohányzás, nincs káros anyag, stb. Jó kis negatív utópia, a film végén a két faszi feljut a felszínre két csajszival és hatalmasat dugnak :)) (mert a sztori szerint az emberiség - nők a föld alatt élnek, mert az atomháború után olyan sugárzás van a felszínen, amit nem lehet szerintük túlélni. Persze semmilyen sugárzás sincs fent.)
  • Dredd #52
    Pedig az nagyon király kis film, nekem tetszett. Főleg azok a fegyver-katás jelenetek :)
  • Sliders #47
    Nagyon egyet értek Heyel. A mai csajok 80% szinte mindegyik csak bulizni tud, aki szerényebb vagy okosabb esetleg nem vágja a disco vagy buli témát az már húzhat a budösbe.

    Ha megfigyeltétek a nők azé eszméletlen mekkkora álszentek tudnak lenni, s milyen szemetek is olykor. :(
  • Tikal #46
    " lol. ez epphogy az az eset amikor a ti istenetek jatszik velunk.."

    mi bajod?
  • Tetsuo #44
    Mind1 hogy ráírják-e v nem a génkezeltséget, a többség úgyis az olcsóbb terméket választja. :(

    Mesefilm rajongó mibajod a leszbikkel, nincs nőd? :)
  • Sliders #43
    lehet hogy azt hiszik most sikerült nekik, de lehet hogy felléphetnek komplikációk, szóval ez az egész DNS cucc szerintem meg fog bukni, bármi lehet. Ember nem fog embert teremteni shoha. Még egy mesterséges környezetet sem tudtak létrehozni (ürhajósoknak) szal ez halott ügy.
    annak a női beszólónak az eején üzenem, hogy ez a sex dolog kicsit egyoldalú volt, mert a lányok is akarnak keffinteni csak játszák a szűz kislányt de kell a dákó. (direkt voltam köcsög stílusú, mert kb az jött le róla, hogy a fiúk meg is dögölhetnek. Lehet hogy nincsenek sikerélményei? :)
    Nemtom pintyőke de majd uncsi lesz mikor csak nőkből áll a világ, akkor majd kéne a szex, nem? Sliders sorozat azon részét érdemes megnézni ahol csak nők voltak, enyhén ki voltak éhezve.
    Amúgy meg ha ez elterjedne akkor ehhez a ffiaknak is lenne egy két szavuk, és asszem ti huznátok a rövidebbet. Bocsi mindenkitől de én ezt úgy érztem mintha a ffi nem ellen lenne kifogás, és ezek a beszúlások nem dijazandók.
    Amúgy érdekes hogy divatleszbiból millió van. Hát 70% fogadok hogy a "barátnőmnél aludtam" szövegből indult. Hallottam ilyenről. Ott nem volt pasi mégis nyalakodás lett. Szal hogy is van ez? A többi meg megunta a pasikat? Na de 21-24 évesen? Áhh szal a lányoknak is teremtett észt az Isten, és van agyad hogy eldönntsd kit engedsz közel magadhoz. Az egy másik tény hogy kiégsz. Aztén bele sem merek gondolni hogy 40évesen szegény háziállatra kerül a sor :) mert már a nők a nőket is megunták (na ez köcsög volt) de ez egy alternatíva
  • O0D: #42
    mint ha ez vmi nagyon uj dolog lenne, megint ez a nagy hirhajsza... ez mar egy regi dolog.

    Isten jatszas??? lol. ez epphogy az az eset amikor a ti istenetek jatszik velunk..
  • Inquisitor #41
    Ehem. Véletlen nem kishazánk menő mezőgazdasági növények genetikai buherálásában? Pl. rövidszárú búza, betegségeknek ellenálló kukorica ,stb?
    Azt eddig ezek szerint nem forgalmazták???
    (Egyébként rá KELL írni, ez EU előírás ... Amcsik nagy-nagy bánatára!)
  • Tikal #40
    rá kell irni.. de ebben én nem nagyon bizom....