A Tejútrendszer hagyományos ábrázolása szerint a galaxisunk négy fő spirálkarral rendelkezik, amelyek egy vastag, központi csillagdudorból nyúlnak ki, de friss kutatások szerint csak kettő van. A felfedezés átformálhatja a Tejútrendszerről alkotott elképzeléseinket.

Az elmúlt évek során a távcsövek technológiája fejlődött, és ezzel együtt az a felismerés is megszületett, hogy a galaxisok túlnyomó többsége három fő forma egyikébe sorolható be: spirális, szabálytalan vagy elliptikus. A legtöbbnek két markáns "karja" van, a spirálok pedig kisebb karokra oszlanak. Az űrkutatók hosszú évek óta úgy képzelik el a Tejútrendszert, mint egy spirál alakú galaxist, amelynek egy központi dudorja és négy fő spirálkarja van, számos más, kisebb elágazó kar mellett. Az eddigi elmélet szerint ez a kettéválás más galaxisokkal vagy galaxishalmazokkal való ütközések következtében alakult ki. A megfigyelések arra utalnak, hogy ha a Tejútrendszer négykarú spirálgalaxis lenne, akkor az rendkívül ritka lenne. És ha ez így lenne, akkor valamilyen egyedi tulajdonságnak kellene lennie, ami ilyen egyedi alakot eredményezett. Kutatók szerint valószínűbb, hogy az alakot kezdettől fogva rosszul értelmeztük: úgy vélik, hogy a legtöbb más galaxishoz hasonlóan a Tejútrendszernek is csak két fő karja van.

Csillagászok egy csoportja egy új tanulmányt tett közzé, amely szerint évtizedek óta téves kép van bennünk a Tejútrendszer alakját illetően, és a mi galaxisunknak ugyanúgy két fő karja van, mint a spirálgalaxisok többségének. Mindezt a Kínai Tudományos Akadémia űrkutatói állapították meg, több csillagászati adatforrást elemeztek, hogy jobban megértsék galaxisunk valódi alakját. "A sok munka ellenére a Tejútrendszer általános spirális szerkezetének morfológiája továbbra is némileg bizonytalan" - írták a csillagászok a kutatásukat és következtetéseiket ismertető tanulmányban. "Az elmúlt két évtizedben a pontos távolságmérések lehetőséget adtak arra, hogy megoldjuk ezt a kérdést".


A Hubble űrteleszkóp felvétele egy kétkarú spirálgalaxisról, az NGC 1300-ról. Valószínűleg a Tejút is így néz ki
A kutatócsoport az űreszközök új generációjának adatainak elemzésével jutott erre a következtetésre, amelyek mindegyike rendelkezik olyan technológiával, amely lehetővé teszi annak mérését, hogy az egyes csillagok milyen messze vannak tőlünk. A csapat értékelte az űreszközök új generációjának adatait, amelyek mindegyike rendelkezik olyan technológiával, amely lehetővé teszi annak mérését, hogy az egyes csillagok milyen messze vannak tőlünk. Az egyik ilyen műszer a hosszú bázisvonalú interferometria, amely nagyon pontosan meg tudja mérni a mikrohullámokat kibocsátó csillagok távolságát. Ezzel 200 ilyen csillagot mértek meg, amelyek alapján elkezdték a Tejútrendszer térképének összeállítását.

Ezekhez hozzáadták az Európai Űrügynökség (ESA) Gaia űrteleszkópjának adatait, amely a csillagok mozgását és a Földhöz viszonyított helyzetüket figyeli. A csillagászok különösen a Gaia-adatokban szereplő forró és nagy tömegű csillagokra, az úgynevezett OB-csillagokra összpontosítottak. Ezek a nagy csillagok forrón, fényesen és gyorsan égnek, ami azt jelenti, hogy életük során nagyon keveset mozognak és viszonylag könnyen nyomon követhetők, ami térképezési célokra tökéletessé teszi őket. A térképhez 24 000 OB csillagról gyűjtött adatokat használtak fel, és közel ezer nyílt halmazcsillag adatait is hozzáadták, szintén a Gaia jóvoltából. Ennek alapján a csillagászok arra a következtetésre jutottak, hogy a Tejútrendszer egy sávos spirálgalaxis, amelynek csak két fő karja nyúlik ki a sűrű központi sávból.

"A Norma és a Perseus karok valószínűleg a belső Tejútrendszer két szimmetrikus karja. Ahogy a belső galaxisból a külső részek felé nyúlnak, elágaznak, és csatlakoznak a Centaurus, illetve a Sagittarius karokhoz". A Tejútrendszer peremén - írják a csillagászok - távoli és széttöredezett szabálytalan karok vannak, amelyek nem kapcsolódnak a galaxis központi dudorához, ahol a csillagok többsége található. A spirálkarok töredezettségét az okozhatta, hogy galaxisunk ősi történelme során más galaxisokkal vagy akár galaktikus halmazokkal ütközött.

A csillagászok csoportja arra a következtetésre jutott, hogy a Tejútrendszer alakjának ez az új modellje alternatív alapot nyújthat a galaktikus szerkezet jövőbeli tanulmányozásához. Elismerik, hogy ez az új galaxismodell nem teljes, és továbbra is hozzáadnak majd adatokat más forrásokból és a Gaia folyamatban lévő eredményeiből. A Gaia 2013-ban indult, és várhatóan még legalább két évig, 2025-ig figyeli a világegyetemet. A kutatócsoport kutatását az Astrophysical Journal című folyóiratban publikálták.