Gyurkity Péter

Hármas bolygórendszer alakul egy kettőscsilag körül

Az igencsak érdekes rendszer a komplex szerves molekulákat is tartalmazza.

Az exobolygók területe folyamatosan szerepel híreinkben, legutóbb például arról számoltunk be, hogy a friss adatok szerint rengeteg csillag megehette saját kísérőit. Most, hosszabb szünet után, egy kettőscsillag kapcsán írhatunk érdekes részletekről, amelyek még a szakembereket is alaposan meglepték.

A területre fókuszáló kutatók eleinte úgy vélték, hogy a kettőscsillagok a jóval bonyolultabb gravitációs viszonyok miatt nem túl barátságosak saját kísérőikkel szemben, emiatt a bolygóképződés folyamata nem, vagy jóval nehézkesebben megy végbe, mint a saját otthonunkhoz közelebb álló, egyetlen csillagot felvonultató rendszerek esetében. Most egy hosszú időn át tartó megfigyelési periódus érdekesebb részleteit tették közzé az interneten, ebben a tőlünk alig 980 fényévnyire lévő SVS 13 eddig feltárt jellemzőit közlik velünk, ennek alapján pedig némileg módosulhat a bináris rendszerekről alkotott véleményünk. A csapat (és egyéb kutatók) csaknem 3 évtizeden keresztül figyelték meg a párost, amelyek közül csak az egyik bukkan fel az optikai tartományban, ezek körül azonban a jelek szerint egyszerre 3 bolygórendszer formálódik.

A VLT és az ALMA segítségével elvégzett megfigyelések alapján két kisebb protoplanetáris lemez helyezkedik el a rendszerben, ezek sugara a por esetében 12 és 9 CSE, a gáznál pedig 30 CSE. Mellettük egy jóval nagyobb lemez is megtalálható itt, ennek spirális karjai 500 CSE távolságra nyúlnak el, a korábbi tanulmányokból pedig azt is tudjuk, hogy a gáz- és porhalmazban az élet szempontjából fontos, komplex szerves molekulák is megtalálhatók, és bár a folyamat végeredményt mi nem fogjuk látni, ez a részlet szintén nagyon fontos és érdekes. A két csillag amúgy együtt teszi ki a Nap tömegét, ezek egymástól 90 CSE távolságra vannak, meglehetősen közel egymáshoz.

A rendszer pontosabb felmérésével jobb képet alkothatunk a kettőscsillagokról, amely komoly szempont, hiszen ezek igencsak gyakorinak bizonyultak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!