Gyurkity Péter
Elindult a kínai mintagyűjtő küldetés
Sikerült a fellövés, jöhet a minta begyűjtése a Hold felszínéről.
A kínai illetékesek hosszú ideje készültek az ország ügynökségének legújabb, ezúttal kifejezetten összetett és bonyolult küldetésére, amelynek keretében egy méretesebb mintát hoznának vissza állandó kísérőnkről, annak felszínéről. Most összejött az első lépés, amelyet több másik fontos állomás követ majd december közepéig.
A szokásoktól eltérően a fellövést ezúttal élőben követhettük a YouTube-oldalán, amelyre eddig nem sokszor volt példa – ez már önmagában is jelzi az ázsiai ország növekvő önbizalmát, illetve a sikerbe vetett remény megalapozottságát. A közvetítés alább beágyazva is megtekinthető, ebben azt láthatjuk, hogy a Hosszú Menetelés 5 típusú rakéta gond nélkül emelkedik a magasba, hogy az űrbe, a számukra kijelölt pályára juttassa a leszállóegységet és a mintagyűjtő eszközt, amelyek feladata természetesen majd a Holdon való landolás, illetve a megfelelőnek vélt minta megragadása és eltárolása lesz, hogy azután ezen mintát nagyjából egy hónap múlva visszahozzák a Földre.
A tervek szerint a páros a a hozzánk közeli oldal északnyugati részén, a Mons Rücker névre keresztelt vulkanikus formáció területén landolna, amely jóval fiatalabb, mint az amerikai űrhajósok által annak idején meglátogatott kráterek. Fontos fejlemény, hogy helyszíni mintagyűjtésre több mint 4 évtizede nem volt példa, erre utoljára a szovjet Luna-24 keretei között került sor, még 1976-ban – amíg azonban a szovjetek 0,5 kg-nál is kevesebb anyagot vizsgálhattak meg, az amerikaiak majdnem fél tonnát cipeltek vissza az Apollo-küldetések során, a kínai riválisok pedig most nagyjából 2 kg-nyi törmeléket szeretnének visszahozni.
A landolásra valamikor ma kerül majd sor, ezt követően nagyjából 2 hét áll majd rendelkezésre a mintavételre, amelyet nyilván a visszatérés követ a sorban. Azt remélik, hogy ez megfelelő nyitány lesz egy nemzetközi állomás későbbi felépítéséhez, majd pedig a Hold gyarmatosításához.