2021 végén rajtolhat el az SLS

A NASA eközben egy újabb helyet vásárolt az orosz partnertől.

Március folyamán írtunk arról, hogy a NASA soron következő rakétája (amely a Hold-küldetések óta a legnagyobb méretű) újabb egy évet késik, részben a járványhelyzet miatt, ezt azonban az ügynökség a napokban pontosította. Dacára annak, hogy már nagyon közel állnak a visszatéréshez, eközben az orosz féltől is újabb helyet vásároltak.

A hónap közepén közzétett bejelentés szerint a Mississippi államban lévő Stennis-űrközpontban fokozatosan, részben indítják újra a munkálatokat, amelyeket korábban az egyik alkalmazott visszaigazolt fertőzése miatt állítottak le. Eredetileg még arról beszéltek, hogy a jövő év közepén, esetleg annak végén mutatkozna be az SLS-rakéta, ez most szerintük mindenképpen az év végére csúszik, vagyis nagyjából másfél év marad a tesztelési munkálatok befejezésére, ami valószínűleg sikerülni is fog, már amennyiben a vírus nem tér később vissza. A tervek szerint az elkövetkező 30 napban állnak át a legsúlyosabb fokozatból az eggyel enyhébb fázisba, közben kisebb csoportokban hívják vissza a munkatársakat, akik viszont továbbra is szigorú előírások mellett dolgoznak majd csak a helyszínen.

A vírus megjelenése előtt augusztusra vetítették elő a fontos statikus tesztet, ezt követően októberben szállították volna át Floridába a rakétát. Ehelyett az ősz folyamán jönne el a teszt, talán a hálaadás környékén, a hatalmas komponens pedig a következő év elejéig utazna a Kennedy-űrközpontba, már amennyiben az időjárás nem szól közbe. Ez a menetrend szerintük tartható lesz, annál is inkább, mert a vírus nélkül amúgy némileg a tervek előtt járnának – más kérdés, hogy korábban is sor került csúszásra, vagyis itt sem az eredeti tervekről van szó. A sikeres statikus teszt után mindenesetre megindulhat a rakéta és az Orion-kapszula integrálása, miközben a szilárd üzemanyagra támaszkodó gyorsítórakéták Utah államból már júniusban Floridába utazhatnak, hogy később csatolják azokat fel a középső komponensre.

A NASA eközben azt is bejelentette, hogy 90 millió dolláros áron újabb helyet vásároltak a Szojuz-kapszulán, ezzel egy orosz kollégát szorítva onnan ki. Az ősz folyamán ezzel egy további amerikai űrhajós juthat el orosz közreműködéssel az ISS-re, mellette pedig némi rakományt is a helyszínre szállítanak majd. Amennyiben sikerrel zárul a SpaceX (és később a Boeing) fontos tesztje, ez lesz valószínűleg az utolsó, általuk megvásárolt férőhely.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)