SG.hu·

Alakul a NASA új rakétája

Alakul a NASA új rakétája
Az új büdzsé viszont komoly megszorításokkal érkezik a programot illetően.

Miközben a SpaceX kapszulája sikerrel vizsgázott, a Boeing pedig szintén készül első tesztjére, a NASA folytatja a munkát saját platformján, amely az új SLS-rakéta, valamint az Orion névre keresztelt kapszula párosából áll össze. Az ügynökség most közzétette a fejleményeket, eszerint jó ütemben haladnak előre.

A közleményből kiderül, hogy az Orion esetében a legénységnek helyet adó, valamint a szervizmodul összekapcsolását vizsgálják, hogy biztosítsák a megfelelő együttműködést. Jövőre szeretnének sort keríteni az EM-1 küldetésre, amelyet 3 évvel később követne a legénység Hold körüli utazása, így már nem sok idő maradt a munka befejezésére, egyelőre azonban ezek a tesztek folynak, amelyet siker esetén az ohioi központban követ majd a hőkamrában elvégzett kísérlet, az elektromágneses interferencia elleni védelem igazolása érdekében. A rakéta esetében eközben az első fokozaton, valamint a hajtóműveken dolgoznak, nemsokára jöhet ezek összekapcsolása, de azért még a vészleválást is tesztelnék, hogy ezt a feladatot is kipipálják.

Trump elnök a napokban tette közzé új költségvetési javaslatát, amelyet várhatóan mindkét házban komoly ellenállás fogad majd. Számunkra mindenképpen érdekes, hogy az SLS kapcsán 3 területen is komoly változtatásokat hozna magával a 2020-as büdzsé, hiszen itt felvetik az egyszerűbb Block 1 előtérbe helyezését (a hosszabb utakra szánt, erősebb második fokozat elhalasztásával, illetve akár annak teljes kukázásával), a kereskedelmi küldetésekre való támaszkodást a tervezett Gateway-állomás kiszolgálásában, valamint ugyanezen alternatíva alkalmazását az Europa következő évtizedre tervezett elérésénél (egyedül ezzel 700 millió dollárt spórolnának meg, a legvalószínűbb jelölt pedig a Falcon Heavy típus).

Az SLS eddig 12 milliárd dollárt emésztett fel, ez további évi 2 milliárdba kerül, de még egyáltalán nem biztos, hogy a fenti változtatások átmennek a Szenátuson és a Képviselőházon.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© quatlander2019. 03. 19.. 22:56||#10
..."A rakéta jelenleg fejlesztés alatt van, első tesztrepülését 2020-ra tervezik, 2023-ban pedig holdturistákat visz majd Hold körüli repülésre."... - wiki

Jaja, meglátjuk ha odaértünk a dátumokhoz.
© gaszton4212019. 03. 18.. 22:47||#9
Lehet hogy elkerülte a figyelmedet, de a BFR, (vagy ahogy mostanában nevezik Starship) éppen egy ilyen ISS méretű űrhajó, a nyomás alatt levő térfogata a másfészerese egy Boeing 747-es repülögépének, és momentán az ISS lakható térfogatánál is nagyobb, és az ISS-el elllentétben, nem kényszerülne kizárólag űrbeli létre hanem le is tudna szálni a Marson, (és a Földön is)
© Vampy2019. 03. 17.. 18:39||#8
En is igy latom. a Crew Dragon tokeletesen alkalmas (lesz) arra, hogy embereket vigyen fold koruli palyara (Falcon Heavy-vel akar magasra is). Ezen a palyan kene egy ISS meretu modularis hajot epiteni. Ez lenne sztm az egyetlen alternativa a REALIS mars utazasra.
© kvp2019. 03. 15.. 20:34||#7
"Ezek a fejlesztések nem alkalmasak a Mars utazáshoz. Az út 7-9 hónap, az a kis űrkapszula erre alkalmatlan."

Nagyon nem merik bevallani, de egy melyuri hajo az inkabb az ISS merete. Meg a BFR is picit pici, de azok legalabb konvojban repulnenek.
© fonak2019. 03. 15.. 18:13||#6
Ostobaság ez a sok párhuzamos fejlesztés, rég törölni kellett volna az Oriont és az SLS-t is, csak persze mindkettő "jobs program". A NASA-t megrendelővé kellene változtatni, a fejlesztéseket a magáncégekre bízni.
© Thrawn2019. 03. 15.. 16:08||#5
Ezek a fejlesztések nem alkalmasak a Mars utazáshoz. Az út 7-9 hónap, az a kis űrkapszula erre alkalmatlan. Élhető, nagy lakterű modul kell. Az Orion nem fog leszállni a Marsra. Csak arra lesz jó, hogy átszálljanak róla a lakómodulba, megutaztassuk oda-vissza, majd közvetlenül a hazatérés előtt abba száll át a legénység és azzal szállnak le a Földre. Maga az SLS jó lenne a modulok Föld körüli pályára állítására, de erre jelenleg is van olcsóbb megoldás, a Falcon Heavy. Igaz, még csak egyszer repült, de legalább repült. 😊
© Thrawn2019. 03. 15.. 15:59||#4
Nahát itt meg pont az ellenkezőjéről írnak: https://www.lokal.hu/2019-03-ujabb-keslekedesek-lassitjak-a-nasa-sls-raketaprogramjat/
12 miiliárd dollár, ami gyakorlatilag maszatolásra ment el. Először volt a Constellation program, Ares1 meg Ares 5 rakétával, meg visszamegyünk a Holdra, azután nem megyünk vissza a Holdra, kisbolygót fogunk be, majd mégsem, hurrá, megyünk a Marsra, de nem, most mégis inkább a Hold, meg Deep Space Gateway és csak később a Marsra. Ilyen tesze-toszán még lakást sem lehet felújítani, nem hogy komoly űrprogramot felépíteni.
© csicso822019. 03. 15.. 11:22||#3
Ez a technológia ugyanaz mint a V2-es rakéták amivel a nácik lassan már 80 éve, hogy bombázták Londont. Teljesen elavult az egész. Reszelgetik de ez kevés.
© NEXUS62019. 03. 14.. 23:59||#2
Hát bennem is ezek az érzések kavarognak.
Lassan itt vagyunk a XXI. század első negyedében, 50 évvel az első holdraszálláson túl és a kormányok elfelejtették megteremteni azt, ami az űr hasznosításának alapfeltétele: egy olcsó megbízható, méretezhető űrszállítási infrastruktúra.

Az űr végtelen erőforrást jelentene, ha az USA megteremtené ezt a fenti kapacitást és kölcsönözné bárkinek, megadóztatná a bejövő hasznot, abból ezer évig a világ vezető hatalma lehetne és nem kéne azzal szórakoznia, hogy közelkeleti kisebb országokat bombázzon vissza a középkorba, vagy a kínaiakat/oroszokat riogassa.

Ezekben a jelenlegi űrhajózási fejlesztésekben zéró perspektíva van. Arra alkalmasak, hogy 6 ember leszálljon a Marsra és ott kitűzze a csillagos sávos lobogót?

És?
© kvp2019. 03. 14.. 18:48||#1
Csak meg kell nezni az orion, a starliner es a crew dragon fotoit. Az oriont mintha bontott apollo es shuttle alkatreszekbol raktak volna ossze sok csavarral. A starliner egy agyonpakolt modernizalt utasszallitora emlekezteti az embert, amiben 3 embernek kell felallnia ha ki akar menni valaki. Ezzel szemben a crew dragon olyan mintha a tesla epitette volna. A belso burkolaton picit hibasak az illesztesek (az egyik szekrogzito rud tovenel latszik az iss-es felveteleken), de legalabb modern, tagas es mukodik. Nem holnap vagy 3 ev mulva, hanem mar vissza is jott az elso utrol.