Gyurkity Péter

Megszakadt a kapcsolat az orosz rádióteleszkóppal

Nincs azonban minden veszve, mert adatokból egyáltalán nincs hiány.

A Roszkozmosz bejelentette, hogy megszakadt a kapcsolat (pontosabban, nem sikerült a kapcsolat ismételt felvétele) az ország egyetlen, az űrben dolgozó rádióteleszkópjával, azt követően, hogy a múlt héten először észlelték a problémát. Az eszköz az előzetes menetrend szerint az M106 galaxist figyelte volna meg, ez azonban egyelőre nem indult el.

A bejelentés szerint a Spektr-R (RadioAstron) nem felelt az irányítóközpontból érkező utasításokra, bár a tudományos jellegű adatok még ekkor is folyamatosan érkeztek be. A 2011-ben fellőtt teleszkóp ekkor már bőven túl volt az eredetileg tervezett, 5 évre szóló üzemelési időn, de a szakemberek nem adták fel, hiszen maradt még remény arra, hogy helyre tudják állítani a kapcsolatot. További részleteket nem közöltek a probléma természetéről, azt azonban elárulták, hogy amennyiben az erőfeszítések nem járnak sikerrel, a teljes projektet leállítják, ezzel tehát végleg búcsút intenek az eszköznek. Az aktív galaxismagok, a mágneses mezők, a legfényesebb kvazárok, pulzárok, valamint a csillagközi anyag megfigyelése tehát ezzel véget érne, ez azonban egyáltalán nem jelent teljes kudarcot.


Az illetékesek ugyanis azt is közölték, hogy már eddig is több évre elegendő adat gyűlt össze, vagyis ezek kielemzése hosszú ideig eltart majd. Az orosz projekt ennek fényében akár komoly sikerként is értékelhető, annak ellenére, hogy az űrteleszkóp eredetileg még 2004 vagy 2005 során rajtolt volna el, ezt azonban hosszas késés és több halasztás követte, bár ez gyakorlatilag minden szereplő számára megszokott jelenség, mondhatni, már a mindennapok része, legalábbis az űrkutatás területén. Az elkövetkező években tehát számíthatunk a további bejelentésekre, attól függetlenül, hogy végül sikerül-e újra felvenni a kapcsolatot a teleszkóppal (és egyben folytatni a megfigyelést).

A kanadai CHIME eközben gyors rádiókitöréseket észlelt, a kutatások története során mindössze második alkalommal (ezúttal egyszerre 13 példányt), a projekt munkatársai azonban azt remélik, hogy a hamarosan teljes funkcionalitását harcba vető rádióteleszkóp több száz ilyen jelenséget figyel majd meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!