Gyurkity Péter

Reklámokat hordoznak majd a NASA új rakétái

A hasznos teher mellett a reklámoknak is helyet biztosítanának, nemcsak pénzszerzési célból.

A NASA első embere igencsak érdekes kijelentéseket tett egy bizottsági gyűlésen, ahol egyebek mellett felvetette annak lehetőségét, hogy az űrügynökség rakétáin a jövőben reklámokat is elhelyeznének. Ezzel két legyet ütnének egy csapásra, hiszen a további bevételi források mellett a jövő generációinak figyelmét is jobban felkelthetnék.

Jim Bridenstine a gyűlésen arról beszélt, hogy jelen pillanatban nem tudják meghatározni, hogy a meglévő költségek pontosan mekkora hányadát tudnák ezzel kiváltani, illetve fedezni. Kifejezetten ezen kérdés megválaszolása érdekében egy új bizottságot állítanának fel, amely megvizsgálná a provokatívnak szánt reklámok rakétákon és egyéb eszközökön való elhelyezésének kérdését, illetve felvázolná, hogy ebből mekkora bevételre tudnának szert tenni a jövőben. Könnyen lehet, hogy a Marsra tartó eszközökön a Mars-csoki emlémáját helyezhetik el, de ez csak egyike a potenciális megoldásoknak, a pénzszerzés azonban az igazgató szerint csak az egyik cél, még akkor is, ha itt kifejezetten a profi sport példáját követnék.


Ezzel egy időben ugyanis felmerül annak lehetősége is, hogy a fiatal generációk tagjainak figyelmét jobban fel tudnák kelteni a provokatív reklámokkal, az űrhajósok pedig ugyanakkor megjelennének az eltérő termékeken és fogyasztási cikkeken, szintén a sport területéről átvett minta alapján. Nyilván sztárokat szeretnének faragni a jövőbeni küldetések egyes résztvevőiből, mint ahogy annak kérdését is megvizsgálnák, hogy a Nemzetközi Űrállomásra rendszeres jelleggel turistákat juttassanak el, ebből is némi bevételre téve szert. Ez utóbbi részlet annak fényében fontos, hogy a jelenlegi amerikai adminisztráció szeretne megszabadulni az ISS költségeinek terhétől, ezt a jövőben (valamikor a következő évtized közepén) a magánszektorra bízná, miközben a NASA hosszú ideje küszködik az anyagi megszorításokkal.

A kritikusok máris heves ellenállást fejtenek ki, szerintük itt semmi szükség a mindent elsöprő reklámáradatra, amely az élet minden egyéb területére befurakodott. Meglátjuk, hogy a NASA miként dönt majd a témában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • quatlander #12
    Ez is elképzelhető.
  • Nabateus #11
    Vagy a felloves uresjarataiba tesznek reklamokat... a felloves kepeivel.
  • Nabateus #10
    Jol szoltal.
  • overseer-7 #9
    most pedig a rög valóság.
  • jerry79 #8
    Annak idején a Lény 2. című filmben volt egy jelenet, hogy a Marsra tartó űrhajó rakétáin Reebok, Pepsi stb. feliratok voltak. Milyen jót röhögtem akkor.
  • overseer-7 #7
    ez a terv
  • quatlander #6
    És akkor minden fellövést a hiradó fog közvetíteni élőben vagy beszúrják a reklámok közé? :D
  • esztyopa #5
    Fasza !
    A reklámhiénák szellemi energiájával egy nagyvárost is el lehetne látni.
    Meglátjátok,még olyan helyere is befurakodnak majd,amire álmunkban sem gondoltunk !
    Pénzhiánnyal küzd a NASA?
    Pedig ha a párezer multimilliárdos vagyonát papírpénzben - rakétahajtásra használnák,röhögve elérnénk a Marsot./Más haszna a bankokban dekkoló óriási vagyonoknak nincs !/
    Ecce homo !
    Értelmes faj lennénk? Egy frászt !
    A lehetőségeinket baromságokra,ujabb,és újabb pénztermelésre fecséreljük.
    A problémáink pedig egyre szaporodnak.
    /Az utólsó oltsa le a villanyt,zárja be a Földet,és tegye a lábtörlő alá a kulcsot/
  • ostoros #4
    Vagyis végre a NASA az lesz, aminek az amcsi nagyvállalatok látni akarják: megrendelő. Akár a hadi iparban.
  • kvp #3
    Igen, ennyire. Meg foleg a tarsadalmi tamogatas, mert a Spacex-hez kepest kezdenek a regi es komolytalan kategoriaba kerulni. Mindezt ugy, hogy eredetileg csak ugynokseg voltak, tehat minden kutatas-fejlesztesi feladatot a maganszektornak kellett volna kiadniuk, egyfajta palyaztatokent. Aztan jott az urverseny es hirtelen kormanyzati kutatointezet lettek kormanyzati ugynoksegbol. Kb. olyan mintha a penzugyminiszterium hirtelen alapitana vagy venne maganak egy bankot vagy tokealapot es elkezdenenek a nemzetkozi tozsdeken kereskedni. (igen, nallunk pont ez tortent, eleg unortodox megkozelites)

    Szoval a NASA szeretne ha komolyabban tamogatna a lakossag es ehhez hiresnek es nepszerunek kellene lennie. Plusz meg nemi extra penzt is hozhatna az egesz. Ugyanis lassan kezdenek megint az eredeti ugynoksegge valik, azaz semmit nem csinalnak csak a nekik kiosztott penzt utaljak az allamtol a magancegek fele mindenfele allami palyazatok kereteben.