Gyurkity Péter

Veszélyes aszteroida közeledik a Föld felé

Egy másik pedig már el is húzott mellettünk, ráadásul jóval közelebb.

A pletykalapok és az úgynevezett fősodratú média egyes képviselői időről-időre beszámolnak a Föld elpusztításához kellő méretű objektumok várható megérkezéséről, gyakran világvégét vetítve előre, ám a NASA a maga részéről mindössze potenciálisan veszélyesnek minősíti ezen aszteroidákat. Most egyszerre kettőről írhatunk, bár egyikük már el is suhant mellettünk.

A 2002 AJ129 esetében az számít érdekesnek, hogy az objektum a bolygón található legmagasabb épület méreteit is meghaladja, ez ugyanis 1,1 km széles, sebessége pedig eléri 107 ezer km/órát. Ez már önmagában veszélyt jelent, hiszen egy ilyen becsapódás minden bizonnyal mini-jégkorszakot idézne elő, a bolygó átlaghőmérséklete pedig rögtön 8 Celsius-fokkal csökkenne – valóban katasztrófa következne tehát be. Az már más kérdés, hogy a köztünk lévő legkisebb távolság (legalábbis az előzetes mérések és becslések szerint) 4,1 millió kilométer lesz, tehát közvetlen veszélyben még mindig nem forog világunk.

Egy másik példány a 2018 BD jelzést kapta meg, itt viszont már múltbeli eseményről beszélhetünk, hiszen az aszteroida nem sokkal azután száguldott el mellettünk, hogy a Catalina Sky Survey szakemberei rábukkantak. Ennek mérete nem vetekszik a fenti óriáséval, viszont a legkisebb távolság alig 35 ezer kilométer volt, tehát az aszteroida gyakorlatilag a geoszinkron-pályákon mozgó műholdak útvonalán belül haladt át – és alig 7 órával a regisztrálást követően tartózkodott közvetlen közelünkben, vagyis valóban az utolsó pillanatban sikerült csak rábukkanni.

A NASA adatbázisában egyébként szemügyre vehetjük a közelmúltban és a közeljövőben minket meglátogató objektumok listáját, itt több másik érdekes példányt találhatunk még.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #14
    Te most komolyan akkor melyik csapatnak drukkolsz?
    XD
  • duke #13
    "Egy másik pedig már el is húzott mellettünk, ráadásul jóval közelebb. "

    "Veszélyes aszteroida közeledik a Föld felé "

    Akkor meg van remeny, remelem ez telibe talalja.
  • NEXUS6 #12
    Hát kírem ne mondják, hogy rasszista fagyok, ezért jó lesz a vasis, de nem lehetne akkor inkább valami színes fím, kiskezítcsókolóm, bócsánatot kívánok!
    ;)
  • gforce9 #11
    és már elve olvadtan fog leesni... csak alá kell tartani az öntőformát
  • fonak #10
    Na de mennyi vas lesz azokban!
  • NEXUS6 #9
    Főleg tesó, hogy ha májd egy egísz asztereoaida ráj gyün ide!
    XD
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2018.01.30. 14:30:09
  • esztyopa #8
    Rosszul idézted Pákót !
    Aszonta..."mindmeghaltok"...
    /Egyébként,lehet,hogy sorosék pénzelik az aszteroidákat.../
  • Kelta #7
    Egyszer becsapódik egy ilyen 1-3km-es..és kakukkoltak az emberi társadalomnak..
  • fonak #6
    Stop soros törvényekkel útját lehet állni, nyugi XD
  • NEXUS6 #5
    Láthatjuk, hogy minden héten jön a soros aszteroida, ugye!?
    XD