SG.hu·

Nagy aszteroida húz el melletünk szeptember elején

Nagy aszteroida húz el melletünk szeptember elején
Ez az eddigi legnagyobb lesz, ám kellő távolságban suhan majd át az égbolton.

A NASA jelezte, hogy szeptember első napján egy igencsak nagy aszteroida húz majd el közvetlen közelünkben, és igyekeztek rögtön megnyugtatni a közvéleményt, hogy katasztrófától nem kell tartani, hiszen a távolság kellően nagy marad. Az érdekes esemény közel van, a napfogyatkozás után most ez veszi át a főszerepet.

Az észak-amerikai kontinensen augusztus 21-én mindenki a napfogyatkozással volt elfoglalva, erről számtalan felvétel készült. Most a Florence névre keresztelt aszteroida megérkezése került a fókuszba, hiszen ez szeptember első napján suhan majd el mellettünk, bár az amatőr csillagászok az éjszakai égbolton már a hét elejétől kezdve felfedezhetik annak jelenlétét és lekövethetik pontos mozgását. A NASA közeli objektumokat figyelő központja – amely jelen pillanatban összesen 1826 ilyen objektumot követ – még ennél is korábban hívta fel a figyelmet arra, hogy bár korábban számos, hasonlóan jól ismert aszteroida jóval közelebb száguldott el mellettünk, a Florence az eddigi legnagyobb ilyen példány, ezért most sokan igyekeznek azt lencsevégre kapni, hiszen ideális esetben akár pixelenként 10 méteres felbontással is készülhetnek majd erről különböző fotók és videók.


A NASA közleményében azt is megemlítették, hogy a hivatalosan Asteroid 1981 ET3 névre hallgató űrutazó tőlünk nagyjából 7 milllió kilométerre suhan majd el, a Spitzer űrteleszkóp, valamint a NEOWISE révén megbecsült mérete pedig 4,4 kilométer lehet. Az eredetileg 1981-ben felfedezett, majd pedig később Florence Nightingale-ről elnevezett objektum gyakorlatilag minden amatőr csillagász számára jól látható lesz, bár nem ez az egyetlen ilyen aszteroida, amely idén közelít meg bennünket, hiszen januárban a 10-30 méter közötti átmérőjű AG13 a Holdnál is közelebb járt hozzánk, míg az októberben megérkező 2012 TC4 még ennél is közelebb merészkedik, a Föld és a Hold közötti távolság alig egynegyedére csökkentve le a különbséget.

A Florence legközelebb 2500 körül jár majd hozzánk még közelebb, ezért is lesz érdemes beizzítani a különböző eszközöket.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Irasidus2018. 05. 23.. 20:53||#11
A bolygók nem spirális pályán keringenek a Nap körül, hanem elliptikus pályán. Pár éve bejött egy ostoba videó - amiről volt itt szó - és neked is el lett magyarázva a vonatkoztatásirendszer fogalma. Akkor úgy tünt megértetted, de most úgy néz ki elfelejtetted, szomorú. Akkor újra: A mozgás leírásán azt értjük, hogy valaminek megadjuk a pillanatnyi helyét egy választott ponthoz, a vonatkoztatási ponthoz képest. Rajtunk, illetve az adott jelenségen múlik, hogy hol választjuk meg a vonatkoztatási pontot. A Nap mögött(???) nem fog spirális pályán mozogni. Apropó, a Tejút körül sem spirális pályán halad, hanem egy sokkal bonyolultabb, kaotikus mozgást végez. Ja, és a videót egy asztrológus készítette, és a Szaturnuszt meg a Jupitert felcserélte. Mit gondolsz, most már meg fogod jegyezni egy életre?

A Naprendszer égitestjeinek 99,% a Nap egyenlítői síkjában kering. Néhány üstököst és kidobott kisbolygót kivéve. Ennek oka, hogy 4,567 milliárd évvel ezelőtt a csillagkeletkezésnél visszamaradt, a Nap egyenlítői síkjában lapos korongba rendeződött anyagból, a protoplanetáris korongból kialakultak az első kisbolygók, majd bolygók, és törmelékből az egyéb aszteroidák.

Nem meteor, hanem aszteroida, vagy magyarul kisbolygó. A meteor, a fényjelenség, amelyet az űrben keringő kisebb kövek, porszemek keltenek a Földi légkörben. Értem?

Ennek is elliptikus pályája van, csak sokkal elnyúltabb mint a Föld esetében. Hát, nem tudom, hogy ez cifra-e. Majd te eldöntöd.
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.05.23. 20:57:57
© Macropus Rufus2018. 05. 22.. 09:27||#10
1x azért megnézném, hogy ténylegesen milyen pályán is mozognak ezek. Mert a bolygók ugye nem a Nap egyenlítői síklyában keringenek, ez csak egy szemléltetés, lévén a Nap is mozog. Tehát inkább húzza maga mögött a bolygókat, amik ez miatt spirális pályán keringenek a Nap mögöt, de semmi képpen sem az egyenlítőjének a síklyában. Na most erre bejönn a képbe ez a meteror. Ne ennek a pályájára lennék kíváncsi, mert ha ez is a Nap körűl kerint, akkor eléggé cifra lehet a pályája. 😊
© wraithLord2017. 08. 31.. 10:59||#9
Ha 2500-ban úgyis megint itt lesz, akkor most inkább kihagyom.
© T_I2017. 08. 30.. 14:37||#8
Az az érdekes, hogy olvastam már 800.000 km-t, kb. 4 millió km-t és most 7 millió km-t. Most vagy nem ugyanarról van szó, vagy közben pontosították a távolságot?
© coyote552017. 08. 29.. 22:18||#7
Köszi, ezt nem ismertem.
© coyote552017. 08. 29.. 22:17||#6
Az tuti! Sőt lehet, hogy még én is! 😊
© kastil2017. 08. 29.. 19:16||#5
bump = bring up my post. csak íj majd ide valamit, hogy legfelülre kerüljön a topik
Utoljára szerkesztette: kastil, 2017.08.29. 19:17:03
© NEXUS62017. 08. 29.. 16:32||#4
Minmeghalunk! XD
© coyote552017. 08. 29.. 05:28||#3
Nem értem, mit csináljak?
© PeeTeR2017. 08. 28.. 20:59||#2
bump -ot dobj majd a topic -ra, thx!