Gyurkity Péter

Elszáguldott a Föld mellett a méretes aszteroida

A pálya az előzetes méréseknek megfelelő volt, a méretet azonban továbbra sem ismerjük.

Nemrég írtunk arról, hogy szeptember első napján egy méretes aszteroida suhan el a Föld mellett, amely a beígért időpontban be is következett. Ez kiváló alkalmat biztosított a csillagászoknak a további mérések lebonyolítására, az eredményekre azonban még várni kell.

A YouTube oldalán már az áthaladás előtt több videón szemügyre vehettük a 3122 Florence névre keresztelt objektumot, amely tőlünk alig 7 millió kilométerre húzott el. Ezzel jóval közelebb került a Földhöz, mint az 1981-es első megfigyelés óta bármikor, hiszen a csillagászok korábbi megfigyelései és számításai szerint a minden 2,35 évben a Napot megkerülő aszteroida csillagunktól számítva 1 és 2,5 Csillagászati Egység között mozog saját elliptikus pályáján, arról nem is beszélve, hogy a megfigyelések elindulása óta ilyen nagy objektum még egyszer sem száguldott el ilyen közel a bolygóhoz. A pályát tehát meglehetősen pontosan felmértük, az alakot és annak méretét illetően azonban még mindig kérdőjelek tárulnak elénk.

A közeli áthaladás mindenesetre lehetőséget adott a szakemberek, akik többek között az Arecibo és a Goldstone Solar System Radar révén igyekeztek jóval részletesebb radarképeket elkészíteni az objektumról. Ezen radarképek felbontása akár a 3 métert is megközelíthette, amelynek révén a kisebb felszíni jellemzőket, így például a krátereket is szemügyre vehetjük majd, ehhez azonban gyorsan hozzáteszik, hogy a méretet illetően még mindig csak becslések állnak rendelkezésünkre – ez valószínűleg 4,4 km, ami azért lényeges, mert a Föld közelében mindössze 10 hasonló példány található, a szakemberek szerint pedig az 1 km körüli aszteroidák akár a teljes civilizációnknak is véget vethetnek.

A Florence egyébként meglehetősen gyorsan forog, minden 2,4 órában megtesz egy teljes fordulatot, ennél gyorsabban pedig már nem is nagyon tudna megpördülni, hiszen ez szét is feszítené saját alkotóelemeit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gaszton421 #2
    Önmagában egyáltalán nem elhanyagolható, néhány száz méteres szikladarabokról van szó, ha becsapódna akkor úgy a Tunguz meteor mérete lenne minimum vagy akár annál jóval nagyobb, viszont az eredeti 4,4 km méretű aszteroidának kevesebb mint ezredrésze a két hold tömege együtt. Ha az becsapódik ezek már jelentéktelen mellékszereplők lennének, mert az emberi civilizáció lehúzhatná a rolót...
  • T_I #1
    Más cikkek említenek két kísérőt/holdat is. Ez nyilván növeli azt a keresztmetszetet, amivel ütközhet a Földdel. Abból a cikkből (sem) derült ki, hogy ez lényeges többlet, vagy elhanyagolható, mármint a látszó méretét, keresztmetszetét tekintve