SG.hu·

500 év után került meg egy kettőscsillag

500 év után került meg egy kettõscsillag
Ez pedig egy nóva, amely fél évezreddel ezelőtt hökkentette meg az égbolt kutatóit.

Érdekes tanulmány látott napvilágot a Nature magazin oldalán, amely egy 500 évvel korábban felfedezett, azóta azonban hiába keresett kettőscsillag pontos felmérésével és a jelenség magyarázatával foglalkozik. Ebből megtudhatjuk, hogy miként sikerült ismét rábukkanni a párosra, ez pedig a jövőben segítséget nyújthat a hasonló objektumok beazonosításában és azok helyes kategorizálásában.

580 évvel ezelőtt, 1437-ben, koreai asztronómusok 14 napon keresztül láttak egy fényes jelenséget az égbolton, amelyet akkor egy új csillagként azonosítottak be. Ezt követően azonban egyszer semvolt látható ez a csillag, egészen napjainkig, annak ellenére, hogy a tanulmány készítői már 1986-ban megpróbálkoztak annak megtalálásával. Ez akkor kudarcot vallott, később azonban, amikor a meglévő anyagok digitalizálására került a sor, ismét próbát tettek, immár egy valamivel nagyobb területet figyelve meg, a jelenség pedig percek alatt láthatóvá vált, lehetővé téve a pontosabb meghatározást. Az első körben úgy vélték, hogy egy klasszikus nóváról van szó, amely egy kettőscsillagot takar, a fél évezreddel ezelőtti jelenség pedig egy hatalmas robbanás eredménye volt, amely a vörös törpétől hidrogént elszipkázó fehér törpe felszínén következett be, ezt azonban később tovább pontosították.

Az ilyen klasszikus nóvák nem járnak azonnal a csillag megsemmisülésével, a folyamat ugyanis meglehetősen hosszúra nyúlhat, bár a hidrogént elvesztő vörös törpe idővel barna törpévé válik, végül pedig fehér társa annyi hidrogént szív el, hogy a vörös csillag egy Jupiter méretű bolygóvá, ezt követően pedig aszteroidamezővé alakul át, darabjaira esve – jól jelezve számunkra a fehér törpe „erejét”, amely méretét tekintve nagyjából a Földdel egyezik meg, azonban ezzel egy időben a Nap tömegével rendelkezik. A csillagászok évente mintegy 10 hasonló jelenséget regisztrálnak, nem ritka eseményről van tehát szó, a most ismét megtalált példány azonban segítséget nyújthat a pontosabb besorolásban.

Időről-időre ugyanis úgynevezett törpenóvák is felbukkannak az égbolton, kisebb események révén, amelyeket többször helytelenül születőben lévő bolygórendszerként azonosítanak be. A csapat három másik ilyen törpenóváról rántotta le a leplet, amelyeknél elegendő hidrogén gyűlt össze a fehér törpe körül ahhoz, hogy egy gyűrű jöjjön létre – ez a gyűrű később összeomlik, hogy a csillag felszínére hulljon le, ennek során pedig a rendszer fényessége néhány napon vagy héten keresztül sokszorosára ugrik, vagyis valójában ezt látták annak idején a koreai asztronómusok.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© ZenMillitia2017. 09. 13.. 04:21||#1
ilyen kusza zavaros maszlagul megfogalmazott cikket, jezusom