Gyurkity Péter

Csúszik a NASA aszteroida-küldetése 

Egy évet csúszik a küldetés, hogy a koncepció és a technológia is jobb formát öltsön.

A NASA még január végén jelentette be, hogy kiválasztották azon magáncégeket, amelyek kidolgozhatják saját koncepciójukat az Asteroid Redirect Mission (ARM) űreszközének elkészítésére vonatkozóan. Ezt most egy újabb csúszás követi, amely még egy évvel tolja ki a megvalósítást.

Külső források számoltak be arról, hogy Michele Gates, az ARM programigazgatója, a robottal végrehajtandó első küldetés egy teljes évvel való elcsúsztatását jelentette be, ami azt jelenti, hogy az aszteroida befogásának feladatával megbízott eszköz csak 2021 decemberében indulna útnak. Az eredeti terveknek megfelelően ez hozná vissza a legfeljebb 20 tonnás követ a Hold közvetlen szomszédságába, ahol már űrhajósok vizsgálnák meg azt, mégpedig az Exploration Mission 5 vagy 6 küldetés keretében, amely szintén egy évet csúszik, így 2026 decemberében kezdődne meg.

A bejelentés szerint a mostani döntés nem jelent változást az első küldetés költségvetésében, így az továbbra is 1,25 milliárd dollárra támaszkodik, bár ebben nincs benne a fellövés és a működtetés költsége. A teljes listát szintén később állítják csak össze, mégpedig a nyáron esedékes újabb felülvizsgálat után, miközben a korábban kiválasztott négy cég (a Boeing Phantom Works, a Lockheed Martin Space Systems, az Orbital ATK, valamint a Space Systems Loral) az úgynevezett űrbusz koncepcióján dolgozik majd.

A csúszás egyben további tesztek lebonyolítását is lehetővé teszi, erre mindenképpen szükség lesz majd, hiszen ez csökkenti a kockázatokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SirBubu #20
    azt azért remélem, te is tudod, hogy manapság, 2016-ban, körülbelül annyi ember vonja kétségbe a holdküldetések valódiságát, mint másik két, szintén jelentős esemény hivatalos magyarázatát? igen, bazmeg, Kennedyről beszélek, meg 911-ről
    Utoljára szerkesztette: SirBubu, 2016.03.14. 08:56:24
  • SirBubu #18
    hát azt hallotad-e, hogy a múltkorjában egy "holdkőzetről", amit elméletileg az egyik holdküldetés hozott vissza, és egy holland múzeumnak adományoztak, kiderült, hogy megkövesedett fa??

    bár gondolom ebből te arra következtetnél, hogy valamikor a Holdon voltak fák. TÉVES! NYEHHHEHE
    Utoljára szerkesztette: SirBubu, 2016.03.13. 08:32:33
  • SirBubu #17
    DE AMÚGY MÁR ÉRTEM, MI A GOND!

    A TE, TUDOMÁNYBA VETETT VAK HITED, AZ! MEG HA A NASSA ASZONTA, AKKOR AZ BIZTOS ÚGY IS VÓT! PEDIG NEM!!!
  • SirBubu #16
    EGGGYÁLTALÁN (!) nem érzem, hogy mi a gond!! ÉS AKKORIS KIABÁLOK, NEM ÉRDEKEL!!!

    a V.A.s.ö. csak egy ok. a másik, hogy egész egyszerűen akkoriban még nem volt meg a megfelelő technikai fejlettség egy ilyen kaliberű művelethez
  • SirBubu #14
    ahogy te meg a tiedbe, lol :DD

    ha én nem tudhatom, honnan tudhatod te? NYEHHEHHE
  • SirBubu #12
    miért, te honnan tudod, hogy nem halálosak? voltál már a sugárzási övben? nem? na ugye

    aztán az új holdmissziók NASSA-promovideója szerint is érdemes némi sugárzásvédelmet a járgányokba építeni. igen? és '69-ben miért NEM kellett?

    ja, mert, jó gyorsan átsuhantak rajta. persze

    amúgy meg nem érdekel az áltudományos porhintésed, arról nem beszélve, hogy ha tényleg több sugárzási öv van, a helyzet még rosszabb. nem? DE! NYEHHHEHEE
    Utoljára szerkesztette: SirBubu, 2016.03.12. 17:40:38
  • SirBubu #10
    AstroNUTS to the Moon! NYEHHHEHEHH
  • SirBubu #9
    hámmer az megsütötte vagy megfőzte volna az asztronautákokat ha odafele véletlen nem is, akkor visszafele

    vagy legalábbis sugárfertőzötté váltak volna, és pikk-pakk meghalnak a visszatérés után nem sokkal

    az egész holdraszállások egy orbitális nagy kamu, van volt és lesz is!

    de legalább jó sokba került!
    Utoljára szerkesztette: SirBubu, 2016.03.12. 13:42:29
  • gforce9 #8
    Miért is? :)
  • SirBubu #7
    pl. a Van Allen sugárzási öv miatt se járhatott