Gyurkity Péter

Novemberben indul a kínai Hold-küldetés

Ezt pedig egyéb expedíciók követnék, amelyek mind kísérőnket veszik célba.

A kínai űrügynökség még 2013-ban juttatott el a Hold felszínére egy saját holdjárót, ezzel pedig sorrendben harmadikként iratkozott fel az ezt elérő országok listájára. Még az év vége előtt elrajtolna a mintagyűjtést fókuszba emelő expedíció, amelyet egy még bonyolultabb küldetés követne.

A CCTV jelentése szerint novemberben indulna útnak az új eszköz, amely a tavaly augusztusban végleg elbúcsúzott Jáde Nyulat követi a sorban. A fő cél ezúttal a minták begyűjtése és ezek visszajuttatása lesz, ehhez pedig egy 8,2 tonnát nyomó fejlesztést vennének igénybe, amely négy fő komponensből állna. Itt a keringő és a visszatérő egység mellett ugyanis szükség lesz egy landolóra, valamint a visszatérést lehetővé tévő felemelkedő alkalmatosságra is, bár a legfontosabb rész egyértelműen a Chang’e-5 szondának jut, amely a landolót juttatja el a megfelelő helyre, hogy az megkezdhesse az említett minták összegyűjtését.

Az összetett küldetés nemcsak a mintagyűjtés szempontjából lesz kiemelten fontos, itt ugyanis a China Aerospace Science and Technology Corp ugyanígy első alkalommal hajt majd végre felszállást a Holdról, valamint automatikus bedokkolást, amelyre a Hold körül keringve kerülne sor. A kínai fél mellett azonban mások is készülnek saját expedíciókkal, a Google Lunar XPRIZE kiírásában legalább öt csapat versenyez majd, jövőre pedig a NASA több küldetéssel érné el ismét a Holdat, ahová India egy saját holdjárót juttatna el még ugyanabban az évben – Kína pedig a túlsó oldalon szállna le még 2018 vége előtt.

A Hosszú Menetelés 9 rakéta, valamint az Apollo-program során felhasznált leszállóegységre hajazó fejlesztés ezt követően, a következő évtizedben állna készen, hogy az ország saját űrhajósait juttassa el kísérőnk felszínére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!