Gyurkity Péter

Öt csapat indul a Holdra a Google versenyén

Megvan az öt finalista, ők az év végéig indulnának el a Holdra.

A Google érdekes projektjéről már többször írtunk, a téma iránt érdeklődőknek pedig nem meglepetés, hogy közeledünk az igazán izgalmas periódushoz. Az eredetileg benevezett csapatoknak tavaly év végéig kellett jegyet váltaniuk az indulásra, ez pedig öt versenyzőnek jött össze, így nekik kell majd az idei év vége előtt elindulniuk, hogy megmérkőzzenek a díjakért.

A hivatalos közlemény szerint a Lunar XPRIZE keretében a Hakuto, a Moon Express, a SpaceIL, a Synergy Moon, valamint a Team Indus igyekszik majd minél előbb megvalósítani a startot, amihez nyilván szükségük lesz újdonsült partnereikre. A Hakuto két kisebb holdjárót juttatna el égi kísérőnkre, ezek a Team Indus közreműködésével jutnának el a kijelölt pályára, amely viszont a maga részéről az Indian Space Research Organisation (ISRO) segítségével indulna útnak. Az izraeli SpaceIL a SpaceX rakétáját venné igénybe, míg az amerikai Moon Express a Rocket Lab USA, a Synergy Moon pedig az Interorbital Systems szolgáltatása révén lőné fel saját fejlesztését.


Az első helyezettnek 20 millió dollár jut majd, a második 5 milliót kapna, a többiek pedig a maradék 5 millión osztoznának. A fő cél, hogy egy darabban sikerüljön a leszállás, ezt követően pedig a holdjáró legalább 500 méteres távot teljesítsen a Hold felszínén, eközben nagy felbontású képi anyagot sugározva vissza a Földre. Mindegyik csapat az év második felében indulna útnak, többen közülük december 28-ra időzítik a startot, hiszen még így sem késnének le a határidőről, amely az indulást, nem pedig a Holdon való leszállást szabja feltételnek.

2018 első napjaiban kiderül, hogy melyik versenyző tudott magánszereplőként elsőként landolni a Holdon, itt lesz miről beszámolni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lapajka #11
    Indulná-NAK... feltételes mód... és már most biztosra meg is mondható hogy NEM FOGNAK INDULNI ezévben sehová... ez az egész egy nagy ostoba álmodozás... maradjunk abban hogy még évekre, sőt talán évtizedekre vagyunk attól, hogy lazán egy verseny finalistái (mert a verseny olyan ugyebár) csapatostul utazzanak a Holdra... hogy elindulnak, az mondjuk lehet persze, csak az biztos hogy nem lesz, hogy meg is érkeznek.... baromira nem kéne emberek életével játszadozni gőgösen...
  • T0nk #10
    Jó eséllyel egyiknek sincs reális esélye 2017-ben, de amúgy igen, az Izraelieknek, illetve az Indiaiknak a legnagyobb.
    A Japánok az Indiai csapatnál vettek helyet, így tőlük függenek. Az indiaiak az ISRO-val szerződtek.
  • jovokutato #9
    Az öt csapatból háromnak:az izraelieknek és az indiai-japán kooperációnak van reális esélye azért,mert az ő indító cégeik rendelkeznek bizonyított rakétatechnológiával.
    Az indiai-japán páros nem az indiai állammal szerződött?
    A SpaceX a legjobb választás,mert ők ezt remek felkészülési tesztként fogják fel a fő céljuk,a Marsra való eljutás előtt.
  • MZperX75 #8
    "Öt csapat indul a Holdra a Google versenyén "

    Plusz a 3.C osztály.



    Utoljára szerkesztette: MZperX75, 2017.01.30. 15:56:04
  • T0nk #7
    Véletlenül nem Vízi Pál volt az illető?
  • kvp #6
    NJSZT robotika konferencia az ELTE-n, mar nem tudom ki volt az eloado, de akkor voltak eloszor. Anno meg szervezokent vettem rajta reszt, szoval felmerult bennem, hogy ha igy elveszik a fel orszagbol osszegyult diakok kedvet, akkor kar volt meghivni oket. Egyebkent a pulis mernokcsapattal sokszor osszefutottam kesobb is, egy idoben meg modellvasut kiallitasokon is rohangaltak a kis taviranyitos dobozzal (elso prototipussal). Szvsz. nagyreszt a vezetesen ment felre az egesz.
  • T0nk #5
    Azt lehet tudni melyik konferencián történt ez, és mi volt a vezető neve?
    Személyesen veled történt az eset, vagy csak hallottad?
    Utoljára szerkesztette: T0nk, 2017.01.30. 14:10:00
  • kvp #4
    Hat igen, a pulisok kiestek, akarmit is mondanak. En akkor irtam le oket, amikor meg csak a papirdobozba csomagolt taviranyitasu auto volt meg a projectbol, de egy robotikai konferencian azt mondta az egyik vezetojuk, hogy onkentes mernokokre nincs szukseguk, csak tamogassuk oket anyagilag. Innentol egyertelmu volt, hogy csak a penzgyujtes a cel, az egyetlen kutatas amit vegeztek az a penzek begyujtesere hajtott. Aztan kulonosebb technikai eredemenyek nelkul szep csendben kiestek. Az, hogy egy 2 evvel kesobb talan elindulo egyseg magaval viszi oket, mint fizetos turistakat meg lehetseges, de a szolgaltatojuk indulasa is kerdeses az xprize tamogatasa nelkul.
  • T0nk #3
    Csupán a hivatalos sajtóközleményt kell megnézni, hogy hogymivan.

    http://pulispace.com/images/files/mediakit/PuliSpace_Sajtok%C3%B6zlemeny_A_Puli_folytatja_2017_01_27.pdf
    Utoljára szerkesztette: T0nk, 2017.01.28. 22:45:38
  • burninhell #2
    kiszálltak... 1milla dodó 16-od részét kapják...
    de 2019-ben azért elküldik a holdra