Gyurkity Péter

Bedokkolt a kínai teherhajó 

Összekapcsolódott a méretes teherhajó az ország űrlaborjával, indulnak a kísérletek.

Még április 22-én számolt be a kínai és a japán sajtó arról, hogy a két nappal korábban útnak indult hatalmas teherhajó megérkezett a legénység nélkül a Föld körül keringő űrlaborhoz, itt pedig az automata bedokkolás folyamata is sikeresen lezárult. Ezt követően indulhatnak a különböző kutatások és tesztek.


A Xinhua állami hírügynökség képeken keresztül közölte a sikeres manőver hírét, ezt azonban további beszámolók egészítették ki, amelyek az itt elvégzendő kísérletek részleteit és főbb céljait fejtették ki az érdeklődő közönség számára. Az illetékeseknek fontos előrelépést jelent, hogy a hatalmas, gyakorlatilag a Tienkung-2 űrlabor méreteivel vetekedő, mintegy 10 méter hosszú és 3,3 méter széles Tiencsou-1 teherhajó épségben megérkezett a helyszínre, majd pedig az automata rendszer révén be is dokkolt, hiszen ez később akár a hasonló megoldást használó ISS esetében is alkalmazható lehet – nem beszélve a soron következő, immár valódi űrállomásként beharangozott Tienkung-3-ról, amely csak évekkel később készül majd el.


A kínai fél a fellövés kapcsán 2 hónapos programról beszélt, ami azzal magyarázható, hogy az automata dokkolórendszer működése mellett azt is igazolniuk kell, hogy a labor későbbi pályakorrekcióihoz szükséges üzemanyagot szintén sikerül legénység nélkül átrakodni és megfelelő módon eltárolni. Ezzel egy időben több fontos kutatást és kísérletet is elvégeznek majd, itt többek között az űrhajósoknak szánt, a csontvesztést megakadályozni hivatott gyógyszer kifejlesztésére és annak később alkalmazására vonatkozóan, ami azért jut komoly szerephez, mert a súlytalanságban eltöltött minden egyes hónap során a csonttömeg 0,5-2 százalékát veszítjük el.

A tervek szerint 2022-re készülne el a sorrendben harmadik, immár valódi űrállomás, amely méreteit és funkcionalitását tekintve a következő lépést jelenti majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Irasidus #25
    Tehát, velem nem lehet vitatkozni, és nem érdemes, de még is írsz? No fene, csak kiderül, hogy trollkodni jársz ide.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.05.10. 17:54:45
  • ostoros #24
    Veled nem lehet vitatkozni. És nem is érdemes. Mert hülye vagy, és soha egyetlen egyszer sem ismered el, ha tévedtél.

    Egyetlen egy alkalommal sem!!!!!!!
  • Irasidus #23
    Úgy érted, hogy a #19 és #20 dührohamodat vitatnának tekinted? Ki kell ábrándítsalak, ha azt hitted te vitatkozol... Tipikus troll érvelés, terelés. Van mondanivalód a GDP-ről is, vagy csak puffogsz?
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.05.10. 15:36:21
  • ostoros #22
    Egyáltalán nem tudsz vitatkozni. Sem velem, se mással. Te csak veszekedni tudsz, de azt fáradhatatlanul.
  • Irasidus #21
    XD Lol. Ilyen lehengerlő intellektuális érvekkel nem tudok vitatkozni. :D XD
  • ostoros #20
    Tudod mit? EHHEZ SEM ÉRTESZ!
  • ostoros #19
    De tudtam. Arrogáns fasz vagy.
  • Irasidus #18
    Én úgy látom, hogy amíg nem említettem meg, nem is tudtad mi az, ez tipikus troll vagy galamb érvelés, hogy utólag bizonygatod, hogy te nagyon tudtad. Ha tudtad volna, nem írtál volna olyat, hogy dollárban számolják, és a infláció miatt torzul. Másrészt most sem érted, hogy mindkettő mást mutat, és megint azt írod torzul, miközben nem írsz konkrétumokat. Maradjunk annyiban, hogy ez nem a te asztalod.
  • ostoros #17
    Nagyon jól tudom mit jelent. Épp a PPP alapon számolt GDP-ről beszéltél. Már az sokkal jobb szám, mint az alap szám, de még mindig torz.
  • Irasidus #16
    Abban számolod amiben akarod, másrészt ha így számítjuk a GDP-t, az árak emelkedése tükrözheti a teljesítmény növekedését (pl. javul a termékek minősége), de mint írod a pénz vásárlóerejének csökkenéséből (infláció) is származhat. Ezért megkülönböztetjük a GDP-t, amely az aktuális árakon veszi figyelembe a termékeket és a szolgáltatásokat, amit nominális GDP-nek hívjuk. Ennek alakulása nyilván nem feltétlenül mutatja a gazdaság jólétnövelő képességét, de nem is erre találták, viszont az árak változásának kiszűrésével jobb mérőszámot kaphatunk. A reál GDP viszont változatlan árakon értékeli a megtermelt javakat. Ehhez választanunk kell egy ún. bázisévet, amelynek árait felhasználjuk a reálteljesítmény változásának értékelésére. Én inkább azt látom, hogy nem igazán érted mit jelent a GDP.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.05.07. 21:02:09