Gyurkity Péter

Esőben is termel egy új napelem

Ez pedig a kínai kutatók szerint bármilyen időjárási viszonyok mellett hasznos lehet.

Érdekes fejlesztésről jelent meg egy beszámoló a napokban, amely bizonyos értelemben áttörést hozhat a napenergia területén. Bár ezúttal nem a hatékonyság fokozásáról van szó, a hasznos módosítás és kiegészítés révén kevésbé ideális körülmények között is munkába foghatnánk a napelemeket.

Egy kínai egyetem kutatócsoportja jelentette be, hogy saját megoldásuk révén az olcsó napelemek akár esős időben is áramot termelhetnek. A részletes jelentés szerint arról van itt szó, hogy az eredetileg az esővíz sótartalmát kémiai reakció, illetve grafénlapok alkalmazása által kiszűrni igyekvő szakemberek napelemmel kombinálták a fejlesztést, ezáltal pedig – legalábbis az előzetes tesztek alapján – 6,53 százalékos hatékonysággal borús, esős időben is áramot termeltek. Mivel maga az esővíz nem tiszta, az ebben lévő só pozitív töltésű ionjait hasznosították, hiszen ezek a grafénréteg elektronjaival együtt elektromos áramot generálnak.

Az olcsó napelemet a már említett grafénnel kombinálták, ez utóbbit azonban (a kapacitív érintőképernyőkben is használt) átlátszó indium ón-oxid és műanyag rétegre helyezték fel. A szinte minden időjárásban működő (és hasznos) napelem koncepcióját ezzel sikerült visszaigazolniuk, az elkövetkező időszakban azonban további teszteket kell majd itt elvégezni, hogy javítsanak a hatékonyságon és kisebb esőmennyiség esetén is be lehessen fogni a módosított példányokat. Ebben nyilván segítségükre lesz a grafén árának további csökkenése, amely ezzel egy időben számos eltérő fejlesztés előtt nyithatja meg az utat.

Amennyiben a megoldás tökéletesítése sikerül, a teljes ágazat újabb lökést kaphat, bár a napelemek terjedési ütemével jelenleg sincs gondunk – igaz, ez sok esetben még mindig a tekintélyes állami támogatáson múlik, a széles körben való alkalmazás pedig a hagyományos erőművekkel kapcsolatban vet fel további problémákat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kara kán #167
    „Conventional solar cells are at most one-third efficient, a limit known to scientists as the Shockley-Queisser Limit. The new material, a crystalline structure that contains both inorganic materials (iodine and lead) and an organic material (methyl-ammonium) →→ hybrid perovskites ←←, boosts the efficiency so that it can carry two-thirds of the energy from light without losing as much energy to heat.
    In less technical terms, this material could double the amount of electricity produced without a significant cost increase.”

    Read more at: phys.org
    Utoljára szerkesztette: Kara kán, 2017.04.11. 09:11:25
  • molnibalage83 #166
    Minimum hatszoros árcsökkenés kellene. Ez sci-fi. Ekkor még mindig él, amit korábban írtam.

    Te nem figyelsz. Te csak álmodozol. Mondom, 30 éve olyan kurvadrága volt, hogy kutatóintézet és űreszközökön volt. Az exponenciális árcsökkenés már régen lement. Most azon izmoznak, hogy -10% legyen évek munkájával.

    Azt sem magyarázod ki, hogy ezek élettartama talán 20-25 év... Az atomeraktoré meg 60-100 év...
  • paragic #165
    Én az USA-ról írtam, nem ástam bele magam a francia árakba.

    Egy mai hír:

    Pillekönnyű, hajlékony napelemmel tért vissza a "napelemkirály"
    A gyártó ígérete szerint az új panelek ára nem fogja meghaladni a hagyományos napelemekét, azonban sokkal könnyebb lesz installálni. A méretek és tömeg csökkentése pedig természetesen a szállítási költségek mérséklését is lehetővé teszi.
    Az újításnak köszönhetően egy körülbeül 100 kilowattos rendszer tömege 8 tonnáról valamivel több mint 2 tonnára csökken, vagyis a telepítéshez a korábbiaknál jóval kevsebb acél és beton lesz szükséges.

    Ennyit arról, hogy a további árcsökkenés humbug.
  • molnibalage83 #164
    Áruld már el, hogy akkor itthon és a franciáknál hogyan is jön ki az az áram ár ami? Paks kb. 40 USD/MWh termel... A naperőművek dotált ára ennek több, mint 3-szorosa. Az van, amit gforce9 írt...
  • gforce9 #163
    Írta, az hogy nem vagy hajlandó értelmezni amit írt, az nem az ő hibája, már ne is haragudj. Nem jós, de írta, hogy milyen drasztikus árcsökkenésnek kellene bekövetkeznie ahhoz, hogy versenyképes legyen. A pdf-ről meg annyit, hogy neked kicsit sem tűnt fel, hogy kijelentésekkel kezdi alátámasztások nélkül? Neked ez kicsitse gyanús? Persze ha feltétlenül el akarod hinni, akkor biztosan nem lesz gyanús.
  • paragic #162
    Azoknak, akik tényleg kíváncsiak a számokra, ajánlom a Lazard "Levelized Cost of Energy Analysis" című elemzését:

    https://www.lazard.com/media/438038/levelized-cost-of-energy-v100.pdf

    A főbb számok támogatás nélkül (US Unsubsidized levelized cost of energy):

    Alsó érték - Felső érték $/MWh

    Nuclear: $97 - $136
    Solar PV—Community: $78 - 135$
    Solar PV—Community: $46 - $56
    Wind: $32 - $62

    És ezek 2016-os árak, idén további árcsökkenés várható.
  • paragic #161
    Te nem látod a számokat, a szavannákról örökölt lineáris gondolkodásoddal képtelen vagy értelmezni az exponenciális trendeket.
    Meg azt sem érted/akarod érteni, hogy én nem 2017-ről beszélek, hanem a következő kb 25 évről.
  • paragic #160
    Akkor légyszives mondj már számokat a napenergia 2027-es árára is.
    Előre is köszönöm.
  • molnibalage83 #159
    Vagy megfogalmazhatom így is. Ameddig kb. csak a mai áramárak vannak - mitől lenne lejebb, mikor az igény nő, a "zöld" áram meg sokkal drágább - nem tudsz olyan áron atomerőművet építeni, ami ne térülne meg. Egy atomerőmű élettartam valahol 60 év táján kezdődik. Az 1. gen erőműveket tervezták 25-30 évre és lazán kibírják / kibírták 40-50-ig is. Az újak tervezett élettartam 60 év...
  • molnibalage83 #158
    Kibaszottul irrtáló az krenténség, amit elődasz. Persze számok nélkül könnyű handabandázni...

    Mondom a világ legdrágább atomerőműve volt eddig kb 6 ezer USD/kWe. A termelt áramból kapott profit kiszámolása házi feladat, de segítek, a vége az, hogy még egy ilyen erőmű a magyra viszonyok között is kb. 25 év alatt kitermeli a terelepítési és első 20 év üzemének költségét.

    Éves teljesítmény kihasználtsági tényező 0,95
    Teljesítmény 2400 MWe
    Beruhzási érték legyen 4800 USD / kWe, kb, ennyi lesz P II.
    Profit / kWh valahol 10-11 HUF.
    Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2017.03.31. 17:53:53