Gyurkity Péter

A SpaceX profitálhat Trump elnökségéből

A kinevezések alapján a magáncégeknek juthat nagyobb szerep, akár még a Holdon is.

Közvetlenül az ünnepek előtt jelent meg a Wall Street Journal hasábjain a hír, miszerint az új amerikai adminisztráció kialakítását, a meglévő feladatok átvételét megkönnyíteni hivatott csapat olyan üzletemberekkel egészült ki, akik korábban is szerepet vállaltak a NASA bizonyos tanulmányaiban és a tervek összeállításában. Ebből többen arra következtetnek, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt helyeznek a magáncégekre.

A befektetői világból érkező Peter Thiel mellett az a Charles Miller is csatlakozott Trump tanácsadóinak köréhez, aki korábban maga is a NASA berkein belül dolgozott, itt pedig már akkor is a magáncégekkel való szorosabb együttműködés jelentőségét hangoztatta. A NanoRacks cég megalapítását követően elősegítette a külsős partnerek megjelenését a Nemzetközi Űrállomáson, ahol ezek a harmadik felek is különböző kutatásokat folytathattak, kuncsaftjai listáján a Blue Origin, a Virgin Galactic, valamint az Európai Űrügynökség is szerepelt, emellett azonban a NextGen Space tanácsadói cég elnöki posztját is betölti és más feladatokat is ellát. A NASA-val kapcsolatos csapatban másokkal együtt igyekszik majd kialakítani az új adminisztráció álláspontját és főbb elképzeléseit, bár a konkrétumokat itt még nem ismerjük.

Trump ugyan nemrég személyesen is találkozott az IT-világot képviselő cégvezetőkkel és egyéb személyiségekkel, ezek között pedig Bill Gatestől kezdve Jezz Bezoson át Elon Muskig mindenki jelen volt, azt még nem tudjuk, hogy az új elnök mennyiben módosítaná a NASA meglévő menetrendjét. A klímaváltozással kapcsolatos projektek talán némileg a háttérbe szorulnak majd, ez azonban egyáltalán nem biztos, mint ahogy arról is csak találgathatunk, hogy mennyiben ragaszkodnak majd a NASA saját új rakétájához és kapszulájához – itt még a Hold és a Mars esetében is a magáncégek, így például a SpaceX és a Boeing, kerülhetnek majd előtérbe. Miller tavaly egyébként kivette a részét azon tanulmány elkészítéséből, amely szerint egy holdbázis akár 90 százalékkal is olcsóbb lehetne, ez pedig nyilván nem az utolsó ilyen alkalom volt.

A beszámoló szerint további személyek egészítik majd ki a csapatot, közöttük pedig Alan Stern, a Commercial Spaceflight Federation elnöke, valamint Alan Lindenmoyer, a NASA kereskedelmi űrtaxi programjának korábbi vezetője is felbukkanhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #6
    Tudok angolul, ezert valamivel hamarabb olvasom az eredeti angol cikkeket. Viszont keszult magyar nyelvu cikk is:
    "Új atomfegyvereket kap a B-2 lopakodó bombázó"
    http://index.hu/tech/2017/01/02/evtizedekig_repulhet_meg_a_b-2_lopakodo_bombazo/
    Meg afaik valahol kozoltek magyarul a regi Trump interjut is... (talan az is index volt)
  • poiuztrewq #5
    Honnan tudsz te ennyit az USA és Oroszország atomfegyvereinek állapotáról?
  • kvp #4
    Az usa atomarzenalja sokkal rosszabb allapotban van mint az oroszoke. Mara a foldi telepitesu fegyvereknel kb. egy keszlet szerszam es a hozza tartozo floppy lemezek maradtak csak es ezzel probaljak mukodokepes allapotban tartani oket. Valamit csinalniuk kell mert kulonben nem marad bevetheto hordozojuk a bombakhoz.

    Trump tobbszor is mondta korabban, hogy nem bizik a raketakban, tehat egy hagyomanyosabb szallitasi rendszer idealis lenne, pl. lopakodok. Ezek az oroszok ellen semmit se ernek, de neki nem ok az ellenseg. Valoszinuleg kisebb taktikai toltetekben gondolkodik, amiket repulorol is be lehet vetni. Mindenki mas ellen ezek valok.

    A nasa eseten inkabb arrol lehet szo, hogy azoknak a cegeknek adnak penzt akik el is ernek valamit, pl. spacex. Cserebe szabadon mehetnek az usa neveben. Musk pl. Marsraszallast igert es olcsobban es rovidebb ido alatt mint a nasa. Mi van ha meg tudja csinalni a nasa nelkul csak penzt kapva ra az usa kormanyatol?
  • Sequoyah #3
    A pozitiv forgatokonyv az lenne, ha Trump racionalizalna a NASA mukodeset, es az eredmeny nelkuli penzszorast produktivabb dolgokba forditana.
    A negativ forgatokonyv pedig az, ha Trump a NASA-ra csak mint felesleges, profitot nem hozo szervezetre tekint, es leepiti, mert nem eri fel esszel a hosszu tavu hatasait.
  • nkmedve #2
    "Ebből többen arra következtetnek, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt helyeznek a magáncégekre"

    Nekem ebből inkább az jön le, hogy a NASA forrásai még tovább csökkennek (ahogy az elmúlt évtizedekben folyamatosan), és csak a magáncégek maradnak. Azért igy nehezen lesz űrmeghódiccsa, annak akkor lenne valós alapja, ha a magáncégek együtt tudnának működni egy erős NASA-val, Oroszokkal, Kinával (Trump alatt kb. csak az Oroszok maradnak, és még velük is össze lehet rúgni a port nagyon hamar).

    Nem bánnám ha újra beindulna valamiféle űrverseny, akár a magáncégek bevonásával, ami viszont aggaszt, az az ehhez hasonló dolgok:
    http://www.telegraph.co.uk/news/2016/12/22/donald-trump-vladimir-putn-signal-renewal-nuclear-arms-race/
    Putyin már számtalanszor bebizonyitotta hogy nagyon jól képes kezelni az ilyen játszmákat, Trump viszont újonc aki még amellett nagyon impulziv is (nem egy jó kombináció).
    Utoljára szerkesztette: nkmedve, 2016.12.29. 16:18:37
  • fonak #1
    Na a végén még Trump összehozza az űrmeghódíccsát.