Gyurkity Péter

Ismét a tengeren tesz próbát a SpaceX 

A sikeres visszatérést követően most a tengeren úszó mobil leszállóhelyen ismételnék meg a tesztet.

December végén mi is beszámoltunk arról, hogy több kudarcos, illetve félsikert mutató kísérlet után a SpaceX rakétája gond nélkül eljuttatta rakományát a kijelölt célpontra, majd pedig az első lépcső sikeres landolást hajtott végre az erre szánt helyszínen. A szakemberek most a tengeren hánykolódó drónhajó bevonásával ismételnék meg a manővert, amely további nehézséget jelent.

Egy, a témával foglalkozó újságíró, Charles Lurio, saját Twitter-lapján számolt be a döntésről, amelynek értelmében a január 17-én esedékes küldetést jelölték ki a kísérlet megismétlésére. Ezen küldetés elsődleges célja a NASA Jason-3 műholdjának fellövése és megfelelő pályára állítása lesz, hogy az eszköz ezt követően az óceánok áramlását és a tengerszint alakulását figyelje meg, a SpaceX azonban a visszatéréssel toldotta meg a listát, mivel szeretnék elérni, hogy az eredetileg is erre szánt drónhajó se jelentsen megoldhatatlan feladatot.

A szárazföldi helyszín tengeri alkalmatosságra cserélése további bonyodalmakat jelent, hiszen itt a drónhajó hánykolódása, illetve a tenger mozgása is nehezíti a pontos pozicionálást. Korábban is volt rá példa, hogy a visszatérő rakéta eldőlt, amelyet a túl nagy sebesség, valamint a helyszínen mért erős szél számlájára írtak. Az illetékesek szerint azonban nagyon jól jönne az újabb siker, hiszen a szárazföldre való visszatérés nem mindig praktikus, ezt nagymértékben befolyásolja a fellövések menetrendje és a szükséges helyszín elérhetősége.

Az újabb kísérletről természetesen mi is hírt adunk majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • saxus #10
    1) Nem a hullámzás volt fő a gond, hanem, hogy a 3-as számú láb rögzítése nem akadt be rendesen, emiatt dőlt el.

    2) De, megéri, akarnak is, a Keleti parton már van is. De ez a nyugati part.
  • Deus Ex #9
    Hát, ezt elintézte a hullámzás. Túl drága volna egy olyan leszállóplatform, amely fedélzete a hullámzás hatását kompenzálandó, dinamikusan síkban volna tartva?

    A szárazföldi leszállóhely számomra nem tűnik olyan bonyolultnak, hogy ne érje meg a valószínű pályákról oldalra sasszézás lehetőségének megfelelően akár többet is létesíteni, végülis az csak egy betonplacc, körülötte puszta és egy hozzá vezető bekötőút kérdése. Vagy, usai költségszinten a rakéta értékhez képest ez is túl drága volna?
  • saxus #8
    Mert, ha egyszer megdől a rakéta, akkor annak már kb. mindegy. Egyrészt nem négy láb között oszlik el a terhelés, hanem 2 között és jó eséllyel megcsúszna, ha bizonyos szögnél nagyobb dőlésszöggel érkezik a rakéta. Másrészt jelentősen limitálná a landolási felületet, ha még be kellene bújni egy drótokkal körbevett rácsba is, ami még képes lenne elkapni.
  • saxus #7
    Nem szeretik a kihívásokat, csupán nem a keleti partról, hanem a nyugati partról, a Vanderberg AFB-ről indul. Ott gondolom nincs kiépített landoló platform.

    Bár érdekes kérdés, hogy miért nem húztak fel egyet az ország közepére, feltételezem mindkét esetben logisztika a fő ok, hiába lenne jobb simán ballisztikus pályán hagyni szabadesésben az első fokozatot (kis üzemanyag-spórolás, nagyobb teher vihető az űrbe, stb.) Egyik valószínűleg az lenne, hogy nagyon limitálná, hogy milyen pályára lehet a VAFB-ből indítani terhet, másik meg az, hogy azt vissza is kellene cipelni.
  • saxus #6
    Nem, mert a sós víz nem tesz jót se az elektronikának, se a hajtóműveknek. A nagy hőmérsékleti különbségekről nem is beszélve.

    A Shuttle SRB-jénél azért volt más a helyzet, mert az szilárd üzemanyagú hajtómű és egyébként sem használták újra a fúvókát.
  • T0nk #5
    Ezt mindenképp mondanod kéne Elon Musknak és a SpaceX-nek is, valszeg annyira lefoglalja őket az, hogy 24 órában valami értelmes megoldást találjanak, hogy eszükbe se jutnak az ilyen teljesen triviális hebrákolt taknyolások szotymákolt trutymákkal.
  • gombabácsi #4
    de miért nincs háló vagy rács a platform szélén? az eldőlést meg tudná akadályozni
  • kvp #3
    Ket elonye van a vizre szallasnak:
    -ha a legkozelebbi valamiert nem sikerul, akkor rafogjak a vizre
    -ha a leszallohely ki tud menni a raketa utan az atlanti oceanra, akkor kevesebbet kell visszafele jonni Florida fele, tehat kevesebb uzemanyag kell a raketaba, azaz tobb rakomany fer fel ra

    A halaszassal az a gond, hogy a hajtomuvuk nem birna ki ha hirtelen lehutene a viz, szetrepedne az egesz. (az ursikloknal egyszeruen kidobtak a kerdeses komponenseket, mivel szilard hajtoanyagu raketak voltak, tehat amugy is fogyoeszkoznek szamitott bennuk minden gepeszeti elem a kulso cso kivetelevel, csak emiatt pont nem igazan erte meg urahasznositani oket)
  • seu #2
    Nem lenne egyszerűbb a vízből kihalászni?
  • NEXUS6 #1
    Látom szeretik a kihívásokat. :)
    Nem fogy elég gyorsan a pénzük, vagy mif@x van.