Gyurkity Péter

Darabjaira esett a japán űrszonda 

A Hitomi az irányíthatatlan pörgés során több darabra esett szét, majd végleg elveszett.

Még március végén írtunk arról, hogy az Univerzumot vizsgáló japán űrszonda elveszhet, miután a JAXA jelezte, hogy megszakadt vele a kapcsolat. Akkor még abban reménykedtek a szakemberek, hogy sikerül helyreállítani a kommunikációt, ezt követően pedig a megfelelő pályára állhat a szonda, mostanra azonban kiderült, hogy mindez lehetetlen.

A hivatalos bejelentésben őszinte sajnálatukat és fájdalmukat fejezik ki az illetékesek, kiemelve, hogy több nemzetközi szervezet is segítségükre volt a helyreállítást célzó munkálatokban. Az ő jelentéseikre támaszkodva végül kiderült, hogy az eredeti hiba után beérkezett üzenetek nem az ASTRO-H hivatalos névre hallgató eszköztől futottak be, de azt is megtudták, hogy a szonda több mint tíz különböző darabra esett szét, ami egy irányíthatatlanná vált pörgés eredménye volt, miután az erre érzékeny részeknél egyszerűen leszakadtak a különböző komponensek.

Egyes hírekben legalább részben emberi hibának tudják be a végeredményt, a JAXA viszont a programozási hiba mellett szoftverhibáról is ír, vagyis ezek kombinációja vezethetett végül a balesethez. A kisebb korrekciónak induló pályamódosítás gyors pörgésbe csapott át, ennek során a napelemeket hordozó komponens levált a szondáról, majd pedig több másik egység is erre a sorsa jutott, így az energiaellátás mellett számos fontos eszköz is elérhetetlenné vált. A szakemberek mindössze három nap méréseit tanulmányozhatják, remélt a több évtizedes időszak helyett.

A Hitomi mintegy 365 millió dollárba került, a JAXA pedig több, mint egy évtizedig nem tudja majd pótolni a szondát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • philcsy #6
    Van egy olyan "design", hogy a rendszeren futó szoftver csak az alacsony szintű funkciókért felel, a magasabb szintű funkciókat pedig egy erre épülő szkript nyelven írják meg, és ezeket a szkripteket használják a vezérlésre.
    Ez három jól elkülöníthető hibaforrás, és szerintem ezekre gondoltak.
  • Tinman #5
    Nagyjából 96 millárd HUF?

    Na elmennek a pcsba, hogy így küldték fel azt a szart... ennél sokkal többet vártam a JAXA-tól. Vicc.
  • cylontoaster #4
    Azért ez kicsit lebutítás :)
    Mivel elég kevés űreszkösz kel ki tojásból, minden hibára ráfogható hogy emberi.
  • kvp #3
    Nincs mit, kb. ledaralta magat, mert minden elromlott rajta. Bar az osszes hiba programhibanak tunik, tehat annyira ellenorizetlenul kuldtek fel, hogy a kisebb hibak egymast erositettek fel katasztrofalis szintre.

    ps: programozasi hiba = szoftverhiba = emberi hiba (ugyanaz 3 neven)
  • zola2000 #2
    #megesikazilyen
  • gombabácsi #1
    szegények...
    ilyenkor nem éri meg összeszedni a használható darabokat? ha vannak...
    persze az is marha drága művelet lenne