Berta Sándor

Megmentenék az utókornak Neil Armstrong űrruháját

A washingtoni Smithsonian Múzeum közösségi finanszírozású kampány keretében óvná meg a szkafandert.

A Smithsonian adományokat kért a történelmi ruha restaurálásához. A munkát a tervek szerint a holdra szállás 50. évfordulójára, 2019-re fejeznék be, az űrruhát akkor állítanák ki. A szkafandert jelenleg az intézmény egyik klimatizált raktárában őrzik, amely nincs megnyitva a látogatók előtt. Az űrruhákat számos dolognak ellenállnak, azonban kétségkívül nem úgy készültek, hogy évtizedeken át lehessen őket tárolni múzeumokban. Azért, hogy Neil Armstrong öltözete megmaradjon, mindenképpen szükség van a megfelelő restaurálásra.

A szkafandert teljesen digitalizálnák is, így a jövőben bárki az interneten keresztül is virtuális utazást tehet majd és megismerheti az űrhajózás korai szakaszának történeti relikviáit. 3D-nyomtatók segítségével eredeti méretben ki is lehet majd nyomtatni az egyes tárgyakat, például az űrhajósok által viselt kesztyűket. A kampányt támogatók az adományuknak megfelelő ellentételezést kapnak, például posztert, különleges jelvényt vagy más jutalmakat. Aki különösen nagylelkű és legalább 10 000 dollárt ad, az ellátogatva a Smithsonian laboratóriumába betekintést nyerhet a restaurátorok munkájába.


A kampány eredeti célkitűzése 500 000 dollár összegyűjtése volt, azonban már az első órákban 120 000 dollár jött össze, és mostanra a teljes összeg megvan. A Kickstarter szabályzata alapján ezt csak augusztus 19-ig kellett volna megszerezni, mert a Smithsonian csak ekkor kaphatja meg a pénzt. A restaurált űrruha az állandó Apollo-kiállítás részévé válhat. A tárlat része már az Apollo-11 kapszulája, amellyel Armstrong, Edwin Eugene "Buzz" Aldrin és Michael Collins a Holdhoz repült.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #31
    Számomra nem felesleges egy elektromos eszköz, amit Jedlik Ányos készített, vagy egy asszír szobor, amit titkon megfogtam, tudván, hogy sokezer éve milyen komoly (funkcionális) jelentősége volt. Számomra ezek a tárgyi emlékek erősítik a transzcendens kapcsolatot a másik féllel (ami lehet akár egy korszak is).
  • Tetsuo #30
    Digitális korban élünk. Jó reggelt! A cikk nem arról szól, hogy egy űrruhát, hanem a Neil Armstrongét. (Bár nem olvastam el, nincs annyi időm a sok kommentelés miatt. :-P)
    Természetesen emlékek és érzelmek nem csak "hívő" vagy vallásos embernek jelentenek valamit, de vallásból ered és mindig marad transzcendens tartalma.
  • gforce9 #29
    Nem jártál még múzeumban? Esetleg nem csodálkoztál már rá egy technikai múzeumban 1-1 tárgyra, az akkori megoldásokra? Szerinted ez felesleges? Ha meg történelmi esemény kötődik hozzá, jelen esetben ez az az űrruha akkor pedig nyilván azt választják, nem a földön maradt tartalékdarabokból egyet.
  • VolJin #28
    Eszméletlen, hogy szerinted csak vallásos lehet egy emléktárgy...
  • Tetsuo #27
    Mivel az űrruhák folyamatosan fejlődnek, felesleges egy régi darabot megőrizni az "információ" miatt. Egyértelmű, hogy a kultikusságra utalnak, ha Neil Armstrong tárgyainak megőrzéséről van szó.
    A tudás megőrzésének sokkal jobb módja is van annál, mint tárgyak megőrzése. ;-) Gondolkozz egy kicsit!
  • kvp #26
    Itt nem vallasrol van szo, hanem tudasrol. A regi targyak megorzese nem csak a tiszteletrol szol, hanem az informacio tarolasanak egyik legegyszerubb modja. Amig megvan egy eredeti targy, addig a tudasunk sem veszik el rola es nem lehet tudni mikor lesz ra szukseg.

    Ha mar vallas, akkor a lokott vahabitak (igen, a szaud csalad) par eve eldozeroltak Mohamed hazat, mert az targyi emlek es nem resze a hituknek (autoparkolo es illemhely epult a helyen). Persze, csak utanna par ezer evvel (sot igazabol nehol mar ma is) azon megy a vita, hogy elt-e egyaltalan vagy csak egy tanitas szereploje, mint mondjuk Jezus vagy Churchill es egyebkent is voltunk-e Holdon vagy az USA csak egy mese amit az europai vezetoi taltaltak ki. Targyi emlekeket azert nem semmisitunk meg, mert jelentos informaciovesztessel jarhat. (komolyan aki minden regi emleket es tudast kidobna, annak az amerikaiak vigyek el a demokraciat b52-essel...)
  • Tetsuo #25
    De. Én abban az értelemben használtam eddig is, te meg valami intézményesített dogmarendszert képzeltél... ok. Az mind korrupt, már mondtam. ;-)

    René Guénon határozza meg legpontosabban azt, amiről beszéltem.
    De még a Wikipédia is 300-500 ezer évvel ezelőtti keletkezést jelöl.
  • VolJin #24
    A vallás és a hiedelemvilág nem ugyanaz.
    Utoljára szerkesztette: VolJin, 2015.07.27. 22:32:22
  • Tetsuo #23
    :-D Szerinted kőépítmények előtt nem volt vallás?
  • wraithLord #22
    Ja, a 8-adik érzékszerveddel. :D