Ötvös Tibor

Dead Rising 3

A 2005-ben megjelent Dead Rising több szempontból is vízválasztónak bizonyult. Először is a Capcom ezzel a játékkal nyitott a nyugat felé. Az addig többnyire az ázsiai piacra dolgozó kiadó a Dead Rising első részét kimondottan a nyugati rajongóknak szánta és a számítása be is jött.

Másodsorban pedig ez a játék mutatta meg először igazán a jelenlegi generáció erejét. Bár grafikailag nem volt túl nagy durranás, ám az a tény, hogy egyszerre több száz zombit mozgatott a képernyőn a program, mindenkit lenyűgözött. A második epizód szintén korrektül sikerült, bár nem volt túl nagy az előrelépés.

Nos, az E3-on bejelentett, Xbox One exkluzív Dead Rising 3 már valóban nagyot lép előre és valószínű ismét megmutatja, mire képes a következő generáció. Az első és legfontosabb változás, hogy a harmadik epizódban kijutunk a bevásárlóközpontból, hiszen ezúttal egy teljes várost kapunk meg játszóterünknek.



Ezzel együtt következik az is, hogy most már több ezer zombi hömpölyög majd az utcákon, akik mellett nem tudunk már csak úgy simán elrohanni. Az előző két részben még szlalomozhattunk közöttük, ám itt erre már nem nagyon lesz lehetőségünk. Többnyire autók tetején, házakon rohangálunk majd, elkerülvén a tengerként hömpölygő élőhalottakat.

Fegyvernek továbbra is mindent felhasználhatunk, amit találunk ám a legnagyobb segítséget a drónok jelentik majd. Ezen robotokat bizonyos részeken segítségül hívhatjuk és elképesztő nagy pusztítást visznek majd végbe az ellenfeleink körében. A zombik jóval okosabbak lettek, hiszen már nem csak mászkálnak céltalanul, hanem reagálnak a fény, a mozgás vagy a hangra is és azonnal elkezdik felkutatni annak forrását.



Az autóinkban sem leszünk biztonságban. Nem tudunk ugyanis csak úgy áthajtani a zombikon, mivel azok támadásba lendülnek ellenünk. Például belekapaszkodnak a járműbe és megpróbálnak kiszedni minket onnan. Új hőst is kapunk Nick Romanos képében, aki ráadásul rendes életében műszerész volt, így igen egyedi eszközöket tud majd összerakni.

A humor továbbra is fontos lesz a játékban (hősünk egyedi ruhákat ölthet magára), de azért az előző két résznél sokkal komolyabban veszi majd magát a Dead Rising 3. Mindenesetre a játék nagyon jónak tűnik és remélhetőleg változatosabbá tudják tenni a küldetéseket, mint eddig voltak. És persze reménykedünk egy PC-s változat bejelentésében is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!