SG.hu·

A demókkal becsapják a vásárlókat?

A régi szép időkben a játszható demó fogalom annyit jelentett, hogy a fejlesztő vagy a kiadó kipécézett egy vagy két pályát a programjából és azt tette elérhetővé. Ezekben általában a játék legérdekesebb részeit láthattuk és így képet kaphattunk arról, mennyire érdekel majd minket a végső változat.

Érzeted már magad átverve?

Mára azonban ez a trend kicsit átalakulni látszik. Az még hagyján, hogy a DiCE konferenciáján Jesse Schell arról értekezett, hogy a fejlesztőknek nem éri meg kiadni játszható demót, mivel abból a vásárlók levonhatják azt a következtetést, hogy nekik még sem kell ez a játék és nem vásárolják azt meg. Ennél sokkal érdekesebb, hogy ha meg is jelenik egy demó, az közel sem a végleges változatot ábrázolja.

Természetesen kivételek mindig akadnak, hiszen a Max Payne 3 vagy a Sleeping Dogs egy az egyben kiemelt egy szakaszt a játékból és azzal próbálták meggyőzni a vásárlókat. Ám a Dead Space 3 vagy az Aliens: Colonial Marines esetében teljesen másról volt már szó.

Nézzük először a Dead Space sorozat harmadik darabját. A bejelentések, a kiadott sajtóanyagok és maga a demó is azt hangoztatta, hogy Isaac és csapata lezuhan a Tau Volantis jeges felszínére és ott kell harcolniuk a Nekromorfok ellen. És mi a végeredmény? Mindössze a sztori 40 százaléka játszódik a bolygón, előtte órákig a megszokott űrhajókon kalandozunk.


Ettől függetlenül természetesen a program remek lett, csak az előzetes hírek alapján teljesen más környezetet vártunk. Az Aliens: Colonial Marines pedig abszolút tévútra vitte a rajongókat. A kiadott demó és a végleges változat között ugyanis szinte semmi egyezés nincs. Ez egyébként a rajongóknál és a kritikusoknál is kiverte a biztosítékot.

Kérdés, hogy mennyire tanultak az esetekből a fejlesztők. Az már biztos, hogy a Tomb Raider nem kap játszható demót és valószínű ez a sors vár az összes nagyobb címre is. Az sem elképzelhetetlen, hogy majd a megjelenés után pár héttel jelenik meg egy demó, hiszen erre láttunk már példát. Remélhetőleg kicsit komolyabban veszik a gyártók a rajongókat és nem akarják szándékosan becsapni őket a továbbiakban.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zsludov982013. 03. 16.. 13:33||#41
A max payne 3-nak nem volt demója...még steamen sincs fenn semmiféle demó lol fail
© narumon2013. 03. 03.. 12:14||#40
Szerintem nagyjából az összes amelyik csõdbe ment. (Kivéve persze azokat akik csak fost gyártottak). Azért nem mindegy, hogy egy gyengébb játékból 50e db-ot adnak el vagy 150e db-ot. Mert ugye a játékok szerencsére nem csak a 8 millió eladású játékokból állnak (általában azok a legszarabbak).
© bakkerman2013. 03. 03.. 11:38||#39
hogy jön ide a kora? válaszolj a kérdésére,mondj egy céget amelyik csõdbement mert lewarezolták a terméküket!
© Runo2013. 03. 02.. 23:57||#38
Éppen te sem lehetsz több 8-nál, úgy érzem....
© Loverman2013. 03. 01.. 19:07||#37
lol érdekes lehet úgy élni hogy ilyen sötét vagy. hány éves vagy, 14?
© cateran2013. 02. 28.. 14:41||#36
THQ? Pedig olyan gammakat tettek le az asztalra, hogy ihaj..(A Titan Quest - Immortal Throne szvsz a mai napig a legjobb hack and slash) Persze nem tudhatom pontosan miert mentek csodbe, de szvsz a warez es az ezzel jaro valamekkora-akarmekkora profitkieses IS beleszamithatott (akar sulyosan is)
© Zero 7th2013. 02. 27.. 22:35||#35
Egyetlen céget mutass, ami a warez miatt ment tönkre!
© bakkerman2013. 02. 27.. 10:23||#34
GTA IV collectiont énis annyiért vettem meg,annyit már megért nekem
© Zombee2013. 02. 27.. 10:19||#33
Szerintem olyat akkor se, most sem állítanak, hogy a játék végig a demóban látható pályán fog játszódni. Kissé unalmas is lenne.
A kiadók mindenesetre kapják be a sok szarral. A jót is akkor veszem meg, amikor lemegy az ára, Arkham Asylum került 1500Ft-ba, a teljes GTA sorozat meg 2300-ba...
Bár ez a kettõ meg pont szívat a Games for Windows Live-al...
© tmisi2013. 02. 26.. 12:22||#32
Persze a megjelenést elsõsorban DVD-re értettem, de van olyan, amit a TV-rõl is hanyagolnak.