Ötvös Tibor

Brothers: A Tale of Two Sons

Hangulatos kis játéknak tűnik a Brothers: A Tale of Two Sons, mely egy svéd filmrendező, Josef Fares és a Starbreeze közös alkotása lesz.

A meseszerű elemekkel operáló játék történetének két hőse van. A testvérpár egyszerű küldetéssel indul neki a világnak: gyógymódot akarnak találni haldokló édesapjuknak, amivel talán még megmenthetik őt. A játék rögtön egy nagy újdonsággal nyit: egyszerre irányítjuk mindkét karaktert. A csak konzolokon megjelenő alkotásban a gamepad bal oldalával az egyiket, a jobb oldalával a másikat irányítjuk.

Erre szükség is lesz, hiszen a világban mindennel és mindenkivel interakcióba léphetünk. És számos alkalommal mindkét testvérrel egyszerre kell csinálnunk valamit a pályán, nem ritkán a képernyő ellenkező részein. Így figyelni mindkét alakra igen kemény kihívás lesz.


Ráadásul ugyanazt a kihívást mindig másképpen kell majd megcsinálnunk. Ez egyébként Fares kimondott kérése volt: nem akarta, hogy ugyanazt a dolgot kétszer ugyanúgy tapasztaljuk meg. Így minden betöltésnél vagy újrakezdésnél ismét törhetjük a fejünket, hogyan is csináljuk meg most ezt a feladatot.

Természetesen számos mellékfeladat is vár majd ránk, melyek - az előbbiekből kiindulva - mindig máshol lesznek megtalálhatók. A grafikával nincs gond, valóban meseszerű lesz az egész. Reméljük azért majd PC-re is megjelenik. A konzolos verziók tavasszal látnak napvilágot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!