Ötvös Tibor

007 Legends


Szinte már közhely, de épp ettől igaz, hogy a filmekből készített játékok valahogy nem igazán sikerülnek - és akkor még finoman fogalmaztunk. Az Activision futott már pár kört Őfelsége titkos ügynökével és a GoldenEye illetve a Blood Stone nagyon is kellemesre sikeredett.

Épp ezért vártuk kicsit jobban a 007 Legends címet kapott FPS-t, melyben öt klasszikus és a mozikban már látható Skyfall legismertebb jeleneteit játszhatjuk le újra. Ám ezúttal minden pályán a legújabb ügynök, Daniel Craig bőrét ölthetjük magunkra. A fejlesztést végző Eurocom nem szórakozott sokat és nem csinált semmi körítést. Nincs összefoglaló történet, egyszerűen csak jönnek a filmekből ismert helyszínek és mi próbáljuk letudni a szakaszt.

Számomra a Blood Stone azért okozott kellemes élményeket, mert valóban Bond-nak érezhettem magam. Remek volt az egyensúly, ami az akció és a lopakodós, kémes részek között fennállt. Hiszen végül is a 007-es egy kém, nem pedig John Rambo. A 007 Legends azonban teljesen a Call of Duty sorozat irányába viszi el a játékmenetet.


Akad pár "kémesnek" szánt jelenet, de ezek kimerülnek az ajtók beléptetőkódjának feltörésében és hasonló, sablonos jelenetekben. A legtöbbször a fegyverünket szorongatva fogunk haladni előre és irtani a ránk özönlő, egyébként elég ostoba ellenfeleket.

Sajnos azonban a fegyverek is nevetségesek. Az egész sérülésmodell és fegyverhasználat olyan, mintha az előző generációból emelték volna át. Ami anno működött a Goldeneye-ban, az most már kissé elavultnak számít. Az egyetlen, amit valóban bizonyos mértékig élvezni lehet az a multi.

Itt ugyanis a legnagyobb ellenfelek bőrét is magunkra ölthetjük, ami egy rajongónak valódi élményt jelenthet. Ugyanakkor nagy negatívum, hogy valóban csak a rajongók élvezhetik ezt. A 007 Legends egy igazi őskövület, alaposan eljárt felette az idő. Őszintén megmondva még a rajongóknak sem ajánlom megvételre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • szaboi #3
    Az összes James Bond os játék után, és a híres Goldfinger filmre egy ilyen huszadrangú lövöldét adnak ki? Ez oly mértékbe g*n*j hogy …. Grafika 2006 os szint hang 2008 as irányítás meg iszonyat.
  • Zombee #2
    Nem csoda, hisz a Call of Duty motorját használja.
    Most olvasom, hogy Blofeld új arcot kapott, a korábbi őt alakító színészekből kutyulták ki a karaktert...
  • JaSoN HuNTeR #1
    grafika kb 2008 szint :D