Ötvös Tibor

Need for Speed: The Run

Komoly múltra tekint vissza a Need for Speed sorozat, melynek neve mára egy ismert márkanév és már számos műfajban kipróbálta magát. Hamarosan pedig egy újabb stílusban próbál szerencsét a játék.

Hiszen míg a Shift a komoly szimuláció, a Hot Pursuit pedig az árkád száguldozás rajongóinak készült, addig a The Run inkább a Driver és GTA kedvelői szívét dobogtatja majd meg. Nem kell megijedni, a fejlesztők szerint gyalogosan csak a játékidő 10 százalékát töltjük majd, de ez akkor is hatalmas újdonságnak számít a franchiseban.



Ráadásul a The Run rendelkezik egy kerettörténettel is, ami eddig csak a bukásnak nevezhető Undercover részben kapott lényegi szerepet. Ám itt is fontos lesz az, hogy mit miért csinálunk. Eddig mindössze annyit tudunk, hogy a főszereplő San Franciscóból New Yorkba kell, hogy eljusson és közel 300 kilométer beutazható területet kapunk.

Mivel a közlekedési szabályokat nem igazán tartjuk be és útközben számos illegális versenybe keveredhetünk, így a rendőrök elől is számos alkalommal menekülnünk kell. Ugyanakkor a maffia is a nyomunkban, akik szinte minden elérhető eszközt bevetnek a mi kiiktatásunkra. Így az egyik bemutatott pályán például helikopterrel is üldöztek minket és folyamatosan kerülgetni kellett a fénycsóváját.



Grafikailag a The Run nagyon szépen fest, a bemutatott pálya pedig olyan volt, mint ha A sötét lovag emlékezetes csapda-jelenetét néztük volna. Ha azonban kilövik alólunk az autót, akkor jön a futás. Ilyenkor a már más játékokban megszokott dolgokat tehetjük karakterünkkel (futás, verekedés, motorháztetőn való átcsúszás) és a végén bepattanhatunk egy másik autóba. Ezt tetszőlegesen választhatjuk ki, szóval nincs semmi megkötés, így alkalmunk nyílik majd rendőrautót is vezetni.

Szintén újdonság lesz, hogy elég interaktív lesz a program. Felbukkannak ugyanis a QTE-elemek is, de ezek nem a megszokott módon lesznek megvalósítva. A bemutatott változatban volt például egy rész, amikor hősünk felborult az autóval. Ilyenkor nem csak úgy kipattanunk, hanem belső nézetre váltva ki kell kapcsolnunk a biztonsági övet majd ki kellett rúgnunk a szélvédőt.

A Need for Speed: The Run egy érdekes próbálkozásnak tűnik, szóval várjuk a november 17-i megjelenést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • maxy182 #13
    Nekem a best NFS cím a negyedik rész azaz a High Stakes. A mostaniak a nyomába sem érhetnek, gyerekként naponta órákat ültünk előtte a haverral és toltuk... :) Hányszor végigjátszottuk! Mostanság meg jó, ha az ember egyszer végig játsza, de még az sem biztos...
  • Adam815 #12
    Hát nekem valahogy a Porsche Unleashed után megállt létezni az NFS széria... Egyiktől sem dobtam hátast azóta. Még az új Hot Pursuit szerintem jó lett. De inkább mostanában rFactor-ral játszom, ha valaki esetleg realisztikus autós játékra vágyik, akkor azt ajánlom neki.

    Persze, ízlések, és pofonok, az NFS-ek nem véletlenül kaptak jó kritikákat úgy általában, csak hát egyszerűen egy árkád stílusú nem realisztikus, sablonos dolgot látok az NFS-ben. Ebből kifolyólag "The Run" alcímet viselő játékot sem fogom kipróbálni, maximum egy demo erejéig. Számomra mindig is a Porsche unleashed marad a legjobb NFS játék, bár örülnék, ha fejlesztők rá tudnának cáfolni erre. Egyelőre az NFS széria halott nálam...
  • Rotyoka #11
    Az NFS az Underground 2 után már csak a névből él.
  • Broafka #10
    pedig lehetett, elég részletesen, nem csak hogy hol fékezzenek jobban a kerekek, elől vagy hátul, hanem ilyen részleteket, már nem is tudom pontosan, felfüggesztés erőssége, orrnehéz vagy farnehéz legyen e az autó, és akkor a gumik tapadása is függött, mert ha rosszul állítottál be valamit akkor lassabb lehetett vagy irányíthatatlan lehetett az autó
  • Ender Wiggin #9
    Nekem nem rémlik. Ez van. 2003-ben játszotam vele utoljára...
  • Balintos #8
    150 kilométer a reptérre, repülés, 150 kilométer a reptérről :D
  • fery02 #7
    Porsche Unleashed-be hogyne lehetett volna már autókat beállítani.
  • Ender Wiggin #6
    Legjobb emlékezetem szerint a Porsche Unleashedben nem kellett semmit beálltani. Nem is lehetett. Ami mellékszál volt, az a használt roncsok (és a saját magad által törtek) felújítása és piacra dobása. Ezen kívül volt benne egy Porsche tesztpilóta móka, és ennyi. Minden autó korrektül ment, a régiek eldobták a farukat, az újak csak szimplán túlkormányzottak voltak stb...
  • Broafka #5
    azért még se lehet egész amerikát beautózni egy játékban ilyen grafikával. Akkor kb 100 giga szabad hely kéne. Szerintem úgy értette, hogy lehet furikázni San Franciscoban meg New York bizonyos részein, meg egy kettő útba eső városban.

    #1:
    Egyet értek, a Porsche volt a legjobb, csak amikor még játszottam vele, akkor kicsi voltam, és nem értettem se az angolt, se a tuningolás vagy autó beállítás alapjait (habár azokat most se értem teljesen :D) a Porsche-hoz viszont az kellett. abban az időben az unokatesóm állítgatta be nekem az autókat, hogy korrektül menjen. Mondjuk az se volt teljesen szimuláció, de abban az időben még az állt a legközelebb hozzá
  • chase #4
    „…a főszereplő San Franciscóból New Yorkba kell, hogy eljusson és közel 300 kilométer beutazható területet kapunk…”

    San Francisco – New York autóval kb. 4.500-5.000 Km, ehhez képest a közel 300 kilométer beutazható terület kissé soványkának tűnik így elsőre.